Időnként, és főleg akkor, amikor egy kapcsolat göröngyös úton halad, a férj vagy feleség nem ismeri fel azt, hogy a másik éppen kapcsolatteremtési felhívást intézett felé, mert amit észlelt, túlságosan negatívan hangzott. A partner ilyenkor a negatív beállítottságra reagál, észre sem véve az abban rejtve megbúvó kérést. Például, amikor Lena elkeseredetten így szól a férjéhez, Carlhoz: 'Az, ugye, eszedbe sem jutna, hogy letöröld az asztalt?', Carl meg sem hallja Lena kérését ('Kérlek, töröld le az asztalt'). Ehelyett kritikát hall, ezért aztán egyáltalán nem meglepő, hogy védekezve reagál: 'És te mikor fogod egyszer már végre megtankolni az autót?' A veszekedés innen fogva csak még intenzívebb lesz. Mi lett volna, ha ehelyett Carl így válaszol: 'Elnézést, igazad van', s azzal a lendülettel le is törli az asztalt? Ezzel valószínűleg rengeteg jó pontot szerzett volna, talán még egy kis mosolyt is előcsal a feleségéből, aki ekkor esetleg észreveszi, hogy durva beszélgetésindítása nem volt helyénvaló. Hasonlóképp, tegyük fel, Carl azt szeretné, hogy Lena feküdjön le vele, de az asszony az e-mailjeivel van elfoglalva. A felhívása, kérése ez lenne: 'Kérlek, gyere, bújj velem az ágyba!' Ehelyett azonban ez hangzik el: 'Most olvasod az e-maileket, amikor itt volt rá az egész este!?' Ha Lena a felhívásra figyelne és nem a hangsúlyra, lehetősége lenne pozitívan válaszolni, mondjuk, így: 'Igazad van, mindjárt jövök.' Tehát mielőtt védekezéssel reagálnál arra, amit a társad mond, állj meg egy pillanatra, és próbáld megtalálni a kemény szavak között a felhívást, a körítés helyett pedig arra összpontosíts! Ha a felhívások kritikába burkolása szokássá vált nálatok, és a negatív beállítottság összekuszálja az egymásnak küldött jeleket, akkor azon kell dolgoznotok, hogy felpuhítsátok, meglágyítsátok a kommunikációs kezdeményezéseiteket.

John Gottman