Nesze!szer

Karl Lagerfeld: aki már életében legenda lett!

2019. február 19.

 

 

lagerfeldnyit.jpg

 

 

karl_lagerfeld_portre.jpg

 

A divat pápájának halála ma sokkolta a világot. Karl Lagerfeld a férfi, aki már életében legenda lett. Császárnak hívták. De ki is volt ő?

 

lagerfeld_tincsek.jpg

 

Állítólag Halak Holddal született, ami nem betegség, mint inkább a művészetekért felelős bolygóállás. Az ötletek tudatalattiból jönnek, fogalmazhatnánk meg ezt leginkább, zsenialitását alátámaszthatja ez. Nem sokan tudják, de egy hamburgi tejgyáros gyermekeként jött világra, amely azért a kreatív környezet fogalmát nem merítené ki túlzottan. Inkább arra vezethető vissza, amikor már édesanyjával Párizsba költözött. Ekkor még Otto Karl Lagerfeldtként szerepelt a hivatalos papírokon, idővel elhagyta az Ottót és a Lagerfeld végéről a t betűt. Az anyja egyébként hegedűművész volt, így innen is örökölt némi művészi vénát. Később német arisztokratának állította be magát, igazság szerint inkább nagyiparos családból származott. Bár ez teljességgel mindegy, a zsenialitásából semmit nem von le. 

 

young_lagerfeld.jpg

 

 

Gyerekkora és karrierjének eleje némileg ködös, ám egy biztos, hogy Párizsban divatházaknak számára készített vázlatokat. Akkoriban ez elég menő és fontos tevékenységnek számított. 18 éves volt, amikor egy kabát tervével megnyerte az International Woolmark Prize nevű versenyt. Egyértelmű volt, hogy ez az ő világa. Pierre Balmainnek dolgozott, de terveit megvette a Patou, a Chloé és a Krizio és Valentino is. Ami érdekes, hogy korán barátságot kötött Yves Saint Laurenttel, akivel vetélytársak lettek később, bár ezt akkor még nem tudták. Ma úgy mondanánk: szabadúszó divattervező volt: freelancer. Egyszer szakította csak meg divattervezői karrierjét, amikor beült egy művészeti iskolába tanulni, három esztendőre. Jól tette. 

 

lagerfeld_young2.jpg

 

A nyolcvanas években nemcsak ruhákkal foglalkozott, modelleket is menedzselt. A Fendi volt az egyik nagy szerelme, a Chloé meg a másik. Ezután hívták a Chanelhez, amin mindenki nagyon csodálkozott Sokan szóltak Karlnak, ne vállaljon munkát nálunk, mert borzalmasak. Coco Chanel akkor tíz éve halott volt és állni látszott az idő a márkánál. Karl Lagerfeld nemcsak új életet lehelt a világ egyik legismertebb brandjébe, hanem új vonalat is adott neki. Gyakorlatilag saját képére formálta, de úgy, hogy Coco emléke, nagysága sem tűnt el. A Fendi logóját átrajzolta, a Chanel ikonikus CC-jét megtartotta. Saját márkáját hol jegelte, hol életet lehelt belé, aztán el is adta. Fotózott, rajzolt, ruhákat álmodott, teljes koncepcióban gondolkodott. 

 

 

lagerfeldchanel.jpg

 

1990-től menedzselte Claudia Schiffert, aki általa lett topmodell és szerepel ma is az újságok címlapjain. Claudia egy Korán-idézetekkel tarkított Lagerfeld-míderben vonult végig a kifutón és lett mindörökre híres. Igen szigorú volt mindig a modellekkel, nem engedett semmi túlsúlyt számukra, lett is botrány belőle egy manöken halála kacsán. Maga is nagyot fogyott, ezután lett még ikonikusabbá a figurája (3D diéta segítségével adott le sok kilót) Jacques de Bascher, aki a társa volt, AIDS-ben halt meg. Mein Kaiser - vagyis a császárom, hívta őt Jacques, Az ő halála után nem lehetett hallani igazán a tervező magánéletéről.

 

karlesjacques.jpg

 

Jelképévé vált a lófarkas frizura, igazából zavarták a mindenfelé lógó tincsei. Teltebben mindig legyezővel lehetett látni, erre sem volt már szükség.  A dioptriás napszemüvege is védjegye lett, ugyanúgy, mint a fekete-fehér kontrasztos ruhái. Saját márkáját hol szüneteltette, hol folytatta. A Tommy Hilfiger csoportnak adta el aztán, néhány éve az H&M számára is tervezett és színházak részére is. Az utolsó években megfiatalította a Chanel márkát, még erőteljesebbé tette a kommunikációját, szép lassan legendává nőtte ki magát. Macskáját, Choupettet is sokszor lehetett látni a világhálón és kollekciókban is, még táskákat is inspirált. 

Idén nem volt ott a Chanel bemutatóján, nem hajolt meg a végén. Állítólag ma érte a halál. Bár ez mondjuk teljesen mellékes, mert a tegnapi nap is ugyanolyan nagy veszteség lenne. Coco Chanel után gyakorlatilag ő volt a huszadik század legnagyobb egyénisége a divatnak. Az utolsó mohikán. 85 esztendős volt. Most mutatunk nektek néhány nem túl ismert képet róla. Karl Lagerfeld, mindet köszönünk, jó utat az égi tervezők birodalmába!

 

"A divat azok utánzása, akik különbözni akarnak azoktól, akik semmiben sem különböznek egymástól." 

 - Karl Lagerfeld

 

lagerfeld12.jpg

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr814635972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása