Leülök ma az idei utolsó kávémra magammal. Nem annyira szoktam "évzárásokat" csinálni, de most valamiért jól esik. Van néhány dolog, amit nem szeretnék átvinni a következő évbe, bár a változásról mindig a szív dönt és nem a naptár. 

2018-ban magamhoz képest sikerült fejlődnöm, azt hiszem. Nyilván sok mindenben fér még rám csiszolás rendesen, de vannak dolgok, amelyekkel elégedett vagyok. Az egyik az, hogy igen sok dologra megtanultam nemet mondani. Régebben mindig volt bennem egy olyan, hogy jaj, ezt vagy azt a munkát is el kell vállalni, meg kell csinálni, mert pont engem kerestek meg... hát, ebben az évben kedvesen, de határozottan elég sok dolgot elutasítottam már. Ez számomra örömteli, elég sokáig küzdöttem a nemet mondás képességének megtanulásával. Igaz ez barátságoknak kinéző álbarátságokra is, amikor pontosan tudod, érzed, ki miért akar veled "barizni".  (Pont itt tartok a zseniális Michelle Obama könyvében!) Lehet, hogy pont azért, mert felhasználhatna valamihez, vagy esetleg ismertséged van és tök érdekes egy buliban elmesélni az életed részleteit, mint pletykát? Kell ez neked? 

Az idei képességeim között van az is, hogy egyre jobb vagyok ebben: bizonyos szint felett nem süllyedünk bizonyos szint alá. Egyébként is szerencsés vagyok, mert engem még tanított Esterházy Péter, de ezek a sorok igazán ebben a tizenkét hónapban estek le nekem. Nem mindenhová kell odaállni, nem mindenhol kell ott lenni és nem mindenben kell benne lenni. Az embernek kell egy egészséges önérzete és önértékelése legyen. Azzal, ha bárhol szerepelsz, ott vagy, te is az adott dolgot támogatod az energiáddal. Lehet ez munka, vagy csoport is akár a facebookon. Te döntesz. És nem kell mindenre válaszolni. Nem azonnal. 

Lehet, hogy neked is fontos lehet, de nekem baltával kell vágnom az időt az életemben, hogy magammal lehessek. Ahogy elkezdődik a reggel, jönnek a telefonok, mélek, megoldandó feladatok. Örülök, ha levegőt kapok, vagy elfuthatok egy eseményre és sokszor arra se jut idő, hogy átgondoljam, mire is vágyom, egyfolytában projekteket oldok meg. Aztán a végén az én fogam nincs rendben, én nem jutok el a postára... szóval, a sorban előre kell tennem magamat, mert én nem maradhatok ki a saját életemből. Ehhez pedig az kell, hogy igen, néha úgy igyak meg egy kávét magammal, hogy nem veszem fel a telefont, nem reagálok mélekre. Ezt nyilván nem hisztisen teszem, mert láttam már az ellenkezdőjét is, amikor valaki komoly üzleteket bukott el amiatt, hogy épp nem volt kedve egy hétig semmire reagálni. A magammal való létbe az is beletartozik, hogy az igazán jó barátaimmal tényleg megpróbálok több időt tölteni. Effektív időt tölteni, bármellyire is messze lakunk esetleg egymástól, Sopronban vagy Szegeden. Bitang nehéz néha megszervezni ezt, de azon leszek, hogy 2019-ben jobban menjen ez. Minőségi időre vágyom, az egészen biztos és a minőségbiztosítást magam fogom felügyelni.

Munkában idén is azt tanultam meg, amit eddig is tudtam. Magamról és másokról is. Hogy csak a következetesség a célravezető, ha bármit csinálsz. Ebben idén sem csalódtam és tudom, jövőre is ezen leszek. Sok olyan szerelem projektem volt ebben az évben, köszönöm is a lehetőségeket, ahol hozzáadhattam a tudásomat valamihez. Persze, abban is biztos lettem, mi az, amilyen irányba nem szeretnék fejlődni. A túl mű, túl sok insta világ nem az enyém, az biztos. Legyen azoké, akiknek a filter jelenti az önazonosságon, én azt gondolom, maradok az, aki vagyok. Nyilván szereted, ha kicsit javítasz a fényképeiden, de nem gondolom, hogy kell az embernek egy insta én és egy hétköznapi, ami teljesen más, karcsúbb, szebb bőrű.

Alapvető igazság volt az életemben idén is, amelyet már évek óta sajátítgatok el. Mindenki magához képest tud fejlődni. Tehát nem várhatok el kvantum ugrásokat, bármilyen kecsegtető is képzeletem szélesvásznán attól, aki még az inkarnációi elején tart mondjuk. Ha valaki egy teljesen más hitrendszerben él, teszem azt számára vicces, hogy egy férfi rózsaszín inget hord, akkor tőle nem várhatom el, hogy egy komoly társadalmi problémára érzékenyen reagáljon. Viszont mérhetetlenül örülök azoknak a helyzeteknek, amikor csodaemberekkel találkoztam. Akár fél órára, fél mondatra, fél napra. Olyanokkal, akik tesznek és hisznek. Ez számomra mindig annyira felvillanyozó, mintha 5 égősort tettem volna a fára. (6-ot raktam egyébként...D)

Félelem. Ez a 2018-as évem legnagyobb tanulsága. Nagyon, de nagyon sokan élnek ebben az országban e szerint. Nem mer lépni, nem mer színt hordani, nem mer szabad lenni. Ennek mindig oka van. Ha segítséget kér tőlem (terápiával is foglalkozom), akkor lelkileg lehet, hogy felnyithatom a szemét, de nem tuti, hogy igazán éli majd az új életét. Munkában, magánéletben is sokszor találkoztam azzal, hogy vannak, akik egész egyszerűen nem mernek megnyílni, okosan dönteni, véleményt elmondani. Durva felismerés volt, de tudnom kell, hogy nem várhatom el azt, hogy kiálljon valaki magáért egy megalázó helyzetben, ha ő nincs rá, vagy pontosan tudja, ennek a családja látja kárát. Persze, ebben a dologban erős önvizsgálatot kellett tartanom nekem is ám. 

Ami vicces, hogy néha magamat kellett emlékeztetnem arra, amit esetleg leírtam nektek. Olykor elmondok bizonyos dolgokat, hogy most akkor a Szaturnusz így és így és ezt a hatást érzékelheted... aztán én felejtem el. Szóval: jövőre jobban hallgatok magamra. A megérzéseim persze a legnagyobb vezérlőcsillagaim között vannak, ez már régóta tiszta sor! Ahogy én is támogatok másokat, magamat is alá kell dúcolnom rendesen. Ja, elengedésben is nagyot fejlődtem. Azért nem tanítanám az eltén, maradok az eredeti pr-szóvívó kurzusnál, mert ez is nagy öröm, hogy idén külsős oktató lettem az egyetemen.

Egyébként végtelen hálás vagyok az évemért, a sok tanulásért, a barátokért, az új barátokért, a hullámvasutas napokért a hihetetlen emelkedésekért és érted is, kedves olvasó, hogy velem tartasz.. Sokat okultam, fejlődtem, minden olyan volt, mintha az előkészítésről szólna idén. Persze, a bolygók is ezt mutatták, tehát lehet, hogy nálad is így csapódott le ez. De hihetetlen sok fény, napsütés és vidám pillanat volt az évemben. Igyekszem ezeket megőrizni és többet és többet generálni magamnak 2019-ben is és már tényleg ugrani, nem előkészíteni. Mert egyre jobban és jobban tudom, az irányítás, sorsom hajójának kereke az én kezemben van. És most már biztosan állok a kormánykeréknél.

Te hol tartasz? 

Ps: jövőre nem veszek fel olyan ruhát, amiben tudom, hogy megfagyok. Mert tényleg megfagyok benne. És mindig lesz nálam ragtapasz, új cipő okozta sérülésekre... Meg előfizetek a netflixre, az fix.