Nesze!szer

Karmikus útelágazás: hívásod van?

2018. október 28.

 

londoni_hivasos.jpg

 

Lélek szinten fontos időszakban vagyunk, amikor egy karmikus útelágazásban mehetünk erre is, arra is. 

Követhetjük a régi jól megszokott irányt, vagy nyithatunk az új dolgok felé.

Azért lélek szintjén, mert mindig a Lélek dönt. (Akkor is ő a főnök, ha a fejeddel úgy gondolod, hogy tudatosan döntöttél.)

Döntésének megfelelően pedig energetikailag bevonzza életünkbe azokat az eseményeket, amelyeket tudatosan megtapasztalunk és amelyekből választunk.

Dönthet úgy, hogy tovább rója a köröket esélyt adva rá, hogy a tudatos én tapasztalásai során tanuljon és fejlődjön. Hogy megtapasztalhasson olyan megéléseket, amelyeket eltervezett ugyan, de félelemből, kishitűségből, társadalmi-szülői-családi elvárásoknak való megfelelésből kiindulva elmulasztott, mert a tudatos én döntéseiben kikerülte. Hogy lerendezzen karmikus tartozásokat, s általa egyensúlyba hozza a mérleget. Hogy lehetőséget adjon kijavítani a korábbi téves választásokból eredő következményeket.

Aztán dönthet úgy – ha eddig nem hallgattunk hívó hangjára – hogy radikális ébresztőt fújva borít mindent, lesöpri az asztalt vagy letisztítja a színpadot, hogy a „rendező” egy „csapó 2” felkiáltással újabb szín-próbával a szereplőket a forgatókönyv újrajátszására ösztönözze, vagy a korábbi szerep-játékokat tökéletesítse.

forrás: angyalforrás oldal, a post folytatása ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr1014328663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása