Nem haragszom rá, tudod, nehéz gyerekkora volt - mondja egy ismerősöm elmaszkolva azt, hogy a pasija vele egy oltári nagy tapló olykor. És persze marad benne a viszonyban... Takarózhatunk ezzel, takarózhatunk azzal, de az a kérdés, meddig mentünk fel másokat és leplezzük azt, hogy mi miért nem akarunk jól lenni, vagy miért nem akarjuk felvállalni azt, hogy igen, van olyan, hogy valaki kő bunkó, vagy bánik méltatlanul bárki mással. Miért akarunk bárkit felmenteni a józan viselkedés alól és vállaljuk azt, hogy akár két-három-öt-tíz-negyven éven át a szőnyeg alatt járkálunk. Miatta.

Nálatok van a családban olyan, aki állandóan a másikat mentegeti, mert az nem tud rendesen viselkedni? Ó, hát én elég sok ilyet tudok. Akár házasságokban, akár a famíliában egy öccsről például, aki tékozló fiú, de nem baj, hogy elissza az örökséget, hát olyan nehéz gyerekkora volt...  Szép takarózás, kibújás sok minden alól. Az élet alól, a felelősség alól. Egy a fontos. Az, hogy mindig kellő empátiával álljunk egymáshoz, mások hátizsákját viszont ne vegyük át. Elég nekünk a sajátunk a vállunkon lévőt cipelni. Mi ne akarjuk azért ne jól lenni, mert a másikat meg kell érteni, elfogadni a hülyeségét, mert neki nehéz gyerekkora volt. Legyen a mi "felnőttkorunk" jó... mások állandó felmentegetése nélkül. 

A telihold és a mostani állások az elengedésről is szólnak. Az elengedés azt is jelentheti, hogy magadból is elengedhetsz egy rossz, régi mintát. A mártír mintáját. Lehet, hogy anyukád, a nagymamád és már az üknagyid is mártír volt vagy a nagyapád... te ezt tedd le. Elég volt. Tedd le szépen ezt a szerepet, amibe beleálltál és ami miatt választottál egy olyan helyzetet, amikor valakinek nehéz gyerekkora miatt van minősíthetetlen stílusa esetleg, vagy bánik csúnyán a szeretteivel.

A mártírok szavatossági ideje lejárt. Az énszeretet a menő!