Egyszer sokáig és csillapíthatatlanul nagyon fájt a vállam. Gyógytorna, masszírozás, csodakrémek és kenőcsök. Semmi. Ám a sors, amit hajlamosak vagyunk véletlennek nevezni, összehozott egy kínai mozgástudóssal, aki hosszan nézegetett engem, tapogatta, forgatni próbálta a karomat, a nyakamat hajlítgatta, majd azt mondta:
- Nem lehetséges-e, hogy nagyon sok ölelés benne maradt a váll- és karizmaiban? Többet kellene ölelnie. Először a párnáját, a kutyáját, aztán a rokonait, a barátait, a szerelmeit.... Ettől elmúlhat a fájdalom. Próbálja meg. Egyelőre ne tegyünk mást.
- S ha ehhez nincs bennem elég szeretet?
- Nem azt mondtam, hogy gyűlölködve vagy közönyösen öleljen. Amit mondtam, azt jelenti, hogy merjen ölelni. Érzem, hogy feszítik a nem vállalt érzelmek, amelyeket nem mer kifejezni. Az ölelés majd fellobbantja magában a szeretetet. Így hat a lélekre. Mint ahogy az elfojtott érzelmek a testre hatnak, és fájdalmat okoznak.
Popper Péter
