Anyák napja van. Ugye... És nem biztos, hogy ez mindenkinek felhőtlen. Mert nem úgy szerette esetleg az anyukája, ahogy az neki jó lett volna. Vagy már csak távolról szeretheti őt, mert elment. De az is lehet, hogy az édesanyja úgy viselkedett vele, hogy inkább megszakították a kapcsolatot. Ezer és ezer variáció lehet az anya-gyerek kapcsolatban, az alkoholista mamitól a supermom-ig. És egy jó és egy rossz hírünk van. Ráadásul a kettő egy és ugyanaz. 

Leszületés előtt mindenki maga választja az anyukáját. Tehát lélek-állapotban a mi döntésünk, hogy ki is lesz az édesanyánk. Nyilván akkor sokkal könnyebbnek tűnik az egész, mint amilyen majd a földi létben, de egy biztos, ebben az életben pont erre az anyukára van legjobban szükségünk a tapasztalás miatt. Még akkor is így van ez, ha esetleg ő nem úgy viselkedik velünk, ahogy mi azt szeretnék. És akkor is igaz, ha az anya születés után elhanyagolja a gyerekét, esetleg még az életét is veszélyezteti. Durva, de így van. Ráadásul, az egy ósdi dolog, amikor azt mondják: minden anya szereti a gyerekét. Ez sem igaz. Nem mindenki képes igazán mély szeretetre, kötődésre. Nem ugyanazon a tudatszinten vagyunk attól, hogy ebben a földi életben egy játszótéren vagyunk. És attól, hogy valaki 9 hónapig egy másik lényt hord a szíve alatt, még nem biztos, hogy megváltozik. Pedig a terhesség és szülés, maga a beavatás. De nyilván ez tudatosság kérdése. Hisz mindenki találkozott már olyan anyával, akitől legszívesebben elkobozta volna a picijét, hogy nehogy bántódása essen a gyereknek.

Ám bármilyen is az anya, akit választottunk magunknak, hálásnak kell lennünk, hisz neki köszönhetjük az életünket. És mivel a májusi energiák most a megbocsájtásról is szólnak, üzennénk sokatoknak, hogy talán ennek pont most, Anyák-napján van itt az ideje. Mert ne feledjük el, valakinek a maga szintjéhez képest az a legtöbb, amit adhatott, hogy megszült bennünket. Sokkal könnyebb megnyugvással a szívben élni, mint haraggal egy életen át. Ha megtagadjuk magunkban az anyai részt, akkor az bizony nagyon sok kellemetlen következményt von maga után. De ez már egy másik, következő poszt témája lehetne. Ha van mit megbocsájtani az édesanyátoknak, tegyétek meg. Hisz köszönettel tartozunk akkor is, ha nem most úgy tűnik, nem szuperanyu jutott nekünk. Mert ő mégis szuper, mert erre az életre, ezekhez a tapasztalásokhoz, feladatokhoz, pont rá volt szükségünk.

Szeretettel gondoljunk minden anyukára!