Elmesélhetnék egy történetet rólad: egy szívszorító történetet, amikor éppen fájt a lelked vagy féltél a jövőtől. Majd, amikor a történeted véget ért, felváltotta egy csodás találkozás vagy egy mesés élmény, ami elvarázsolt egy pillanatra és kizökkentett a hétköznapokból, elhitette veled, hogy létezik egy olyan boldog állapot, ahol minden bánatod elillan és örök biztonságra találsz.

De a sors, mintha kegyetlen kukkoló lenne, pont, amikor a legjobban érezted magad, valamit eltört benned, összezúzta ezt az álomképet, hogy hiú ábrándokká változtassa legszentebb vágyálmodat. S ki tudja mióta zajlik ez így, ahogyan életről életre vándorolva keresed a biztonságot és a fájdalmak nélküli életet. De minden egyes megöregedett testtel, elvesztett szerelemmel és nélkülözéssel teli pillanattal egyre távolabb került az az álom, amit kergetsz.

Ez az álom a boldogságot hozza el, s sokszor a Mennyországba vagy a Nirvánába vetítetted ki, mert az életben sosem találtad meg, azt hitted tehát, hogy az életen túl rejtezik. Ám a legnagyobb becsapás az, hogy ez az álom, és ahová felébredsz, az a valóság. És az álmod azért nyugtalan, mert ebben a fátyolszerű remegésben kutatod a boldogságodat, menekülsz a félelmeid elől, vágyod a törvényeket és igazságokat, amelyek majd egyengetik lépted.

Ám ez egyedül a te álmod, senki másé, és ennek a felismerése fog felébreszteni. Amikor megéled, hogy te vagy az álmodó és a megálmodott egyben. S minden szenvedéssel töltött pillanat csak a lényedben történő utazás. Ám önmagad elől menekültél ebbe az álomba, ahová veled jöttek a rémképeid is. Nem tudsz magad elől elfutni, s hiába is menekülsz, mindent viszel magaddal, további virtuális valóságokba vagy akár a Mennybe.

Az álmod egy csodálatos történet lehet, azaz egy szívszorító vagy éppen felemelő mese. De minden mese, minden dráma és komédia véget ér egyszer, s ami megmarad, az valami megfoghatatlan érzés, amit magaddal viszel az ébredés után. Jól ismered ezt az állapotot, reggelente nap mint nap megéled. Mert amit most valóságnak hiszel, az az álom, és ezt az illékony ködöt próbálod megragadni, megfogni és alakítani, de mindig kicsúszik kezeid közül.

Ne félj az ébredéstől. Bár az álmodás véget ér, és éppen ezért félsz felébredni, mert minden csodával és fájdalommal töltött pillanatról kiderülne, hogy csak képzelet volt. Ez az, ami még mindig az álomban tart, mert bár hiába fáj néha, mégis csak emlékeket hagyott neked, amiket hordozol magadban és meghemperegsz bennük. Ez pedig tovaszáll majd az ébredéssel, érdekes és izgalmas esszenciát hagyva benned. 
Közel a reggel.

Kiss Balázs Kunó