Egy szobrásszal beszélgetni érdekes dolog. Hisz nyilván leginkább a művein keresztül szeretne üzeneteket eljuttatn a közösséghez. Ám gyorsan kiderült, Szalay Péter az életéről is tud picit ironikusan mesélni. Ő is az Unicredit Korszakalkotók programjának egyik jelöltje.
- Végtelenül izgalmas időszakában vagy az életednek, mindjárt apuka leszel. Mennyire tudatosan készülsz erre?
- Nem igazán tudatosult bennem még ez a dolog. Biztos akkor lesz, amikor valban a kezemben fogom az embert magát. Még nem esett le, hogy tényleg szülő leszek. Valahogy azt gondolom, hogy ez annyira természetes része az embernek, hogy nem földönkívüli dologról beszélünk. Eleinte stresszeltem, most már nem. Inkább megnyugtató, hogy a törekvéseim magasabb erkölcsi szintre kerülnek, hogy így fogalmazzak.
- Mitől stresszeltél?
- Leginkább attól, hogy vásároltunk egy ingatlant, ami átépítés alatt van. Ezzel lesz rengeteg munka, mire optimális körülmények között leszünk ott. Jelenleg albérletben lakunk. Tehát van mit matekozni ezzel. Valahogy erről is szól az élet. Az ember küzd, aztán próbálom az érdekességét domborítani a gondolataimban.
- A problémák megoldásáról szól szerinted az élet- ahogy hallottam a kis filmedben.
- A problémák megoldásáról, igen. És azt gondolom, hogy amiatt, hogy a művészlétet élek és nem havi fixet kapok például, ez a fajta életvitel valahogy még inkább önállóságra kényszeríti az embert. Meg ugye alkalmazkodóképességre, mert nem egy munkahely azonos elvárásait kapjuk művészként, eltűnnek a külső elvárások, igények, saját magából kell elővakarni a motivációt egyfolytában. A meglátásom szerint a pálya elején azért tűnnek el sokan, mert kevés a kívülről jövő motiváció.
- Ez milyenfajta személyiséget kíván meg? Mondjuk az, hogy lelkes tudj maradni minden alkotás után?
- Azt hiszem nem vagyok túl egoista ember. Tehát mindig valahogy fel kell szívnom magamat. Nekem ez nem megy egyszerűen hogy én vagyok a király és csinálom, nekem ez egy folyamatos erőlködés, belső munka. Próbálom időnként kívülről nézni magamat. Nem tudom, ez mennyire egészséges, de szükségem van kontrollálásra, hogy ne képzeljek többet magamról, mint ami van.
- Hogy lesz valaki szobrász? Már sok szobrász volt a családban és ő is rájön, ez az ő útja... vagy?
- Teljes mértékben első generációs szobrász vagyok. Érdekes, de a kultúrának valahogy sötét foltja a képzőművészet, színházba járnak, olvasnak az emberek, de rólunk keveset tudnak. Csodabogárnak néznek minket. Szeretném,hogy fontos legyen, hogy ne rosszhiszeműen menjenek be egy kortárs kiállításra, ne "trüvájkodásnak" vegyék. Jó lenne, ha nyitottsággal jönnének sokan, befogadással egy kiállításra. Azért nehezebb pozíció nyitottan szemlélni a dolgokat. Én például így is dolgozom. De visszatérve a kérdésedre. Természettudományos érdeklődésem volt gyerekként. A készségtárgyakat is szerettem, barkácsolgattam. Olyan kis egyedül csinálós gyerek voltam. Megpróbáltam egy művészeti gimnáziumot Pécsett és ott éltem a kamaszok szokásos életét és nem gondoltam, hogy hű én nagy szobrász leszek. Már a gimnáziumban is szobrászatot szerettem volna választani,de inkább mesterségek voltak. Keramikus szakra mentem, mert ott volt agya és ez vonzott engem. De sok hasznosítható tudást szereztem meg, és a tervezés tudományát, ami nagyon fontos. Mert az nem úgy van, hogy bekerül a kemencébe valami gyorsan. Más is kell hozzá. Az iskola elvégzése után következett egy kétéves kihagyás, mert másról szólt az életem. Ezután jött az egyetem.
- A szüleid mennyire segítettek, támogattak?
- Támogattak, persze. Nagyon jó a viszonyunk, persze, vannak izmozások, vagy voltak, de nyilván ez így természetes. Érdekes, hogy ez az évek alatt hogy alakult a kapcsolatunk. Ők is fejlődtek persze, elfogadták és támogattak, hogy kortárs művész vagyok. Eljönnek kiállításokra, büszkék rám. Ez azért sokat jelent.
- Min dolgozol most?
- Most voltam Dunaújvárosban a vasöntödében a művésztelepen az ottani technológiákat hozhattuk létre szobrokat. Ott készült el több nagyobb méretű munka. Illetve elő is készítettem most, amit most rakok össze és fejezem be. Illetve vannak csoportos kiállítások, amire szeretek új munkákat csinálni. Egyetem után pályázgattam most már szerencsére megkeresnek, nyilván ez az ismertségnek egy lakmuszpapírja.
- Amennyiben jól tudom, saját műterem kialakítására fordítanád a pénzt, ha te nyernél. Mesélsz erről?
- Igen, ez így igaz. Szigetmonostoron, ahol a kis házunk lesz, oda álmodtam egy műtermet.Szerencsére nagy a telek. Én művészként és emberként is akkor érzem magam révbe érve, ha egy ilyen helyszínen élhetek. Ahol van természet és tér. Egy lakásban nem tudok kiteljesedni. Ki kell mennem füvet nyírni és akkor jó. Legyen helyem, nekem ez a fontos. És itt ez összejöhetne. Leendő apukaként is azt gondolom, minél kevesebb hatást akarok gyakorolni a gyermekemre, inkább hagynám őt kibontakozni. Nem akarom rányomni a személyiségemet rá. Művészként is megtanulja az ember, milyen fontos is a szabadság.
Szalay Péterre ITT tudsz szavazni.
