Azt mondják, minden érintés nyomot hagy maga után. Minden és mindenki, akihez hozzáérünk, valamilyen módon megváltozik. Amikor megérintek valakit, kezeit a kezembe a veszem vagy megölelem, valami kellemes jóleső melegség árad bennem és körülöttünk.
Mégis vajon miért félünk manapság ezt az érzést egyre többször megtapasztalni? Miért húzódunk el a testi kontaktus eme gyönyörű módjától? Pedig az érintés sokkal többet mond bármilyen gondosan megfogalmazott mondatnál, szavaknál is hangosabban fejezi ki érzéseinket. Sokkal mélyebb nyomot hagy maga után, mint bármi más. Összeolvasztja az embereket, és ledönti a közöttük lévő falakat. Egy gyengéd érintés önmagában gyógyulást hoz, és évszázadok óta a gyógyítás legerőteljesebb és legmisztikusabb módjai közé sorolják.
A bőrünk a legősibb szervünk, az érintés a legkorábban használt kommunikációs eszközeink egyike. Az anyaméhben a magzat bőre egy nagy fülként funkcionál, mindenre reagál, ami a kinti világban történik. Ezért nem mindegy, hogy már ilyen piciként milyen hatások érnek minket. Öröm, boldogság, szomorúság, aggodalom van a külvilágunkban, mi mindenre emlékezni fogunk, és kihatással lesz felnőtt énünkre. Maga a születés is egy folyamatos érintés élményt ad, mondhatni állandó „masszázs” van anya és gyermeke között. Erre mindkettőjüknek szükségük van, hogy közöttük a biztonságérzet, az „én ismerlek téged” érzés kialakuljon.
A megszületett csecsemőt is ölelni, simogatni, ringatni kell, hiszen mindez kihatással van a gyermek felnőttkori szexualitására. Ez határozza meg, mennyire lesz képes bensőséges intim kapcsolatok kialakítására, mennyire tudja és meri megélni és kimutatni az érzéseit. A letűnt korok társadalma – köszönhetően az akkori rendszereknek, mintáknak és elvárásoknak – nem tudta még átadni és megmutatni az érintés csodáját. Így napjainkra egy érintésre kiéhezett társadalomban élünk… nem jogtalanul. Vágyjuk, de mégsem tesszük. Nem érintünk. 
Talán mert félünk a visszautasítástól, és attól, hogy tévesen azt gondoljuk, az érzések vállalása a gyengeség jele. Pedig pont a bátorságról ad bizonyságot, és bátornak lenni nagyon nagy dicsőség.
Ma már van lehetőségünk a „kimaradt” érintéseket terápiás formában is bepótolni; a kineziológia, a családállítás, a masszázs, itt vannak, és segítő kezet nyújtanak, hogy az annyira vágyott társas kapcsolataink valóban bensőségesek és meghittek legyenek.
És aztán legyünk bátrak, merjünk érinteni, és bátran simogassuk meg az élettől kapott legnagyobb ajándékainkat, a szeretteinket, hiszen „amit a szó nem ér el, azt az érintés adja át.”

Mag Veronika kineziológus, személyiségfejlesztő, life coach facebook oldalát ITT találod, ha esetleg elakadtál a női-férfi kérdések lelki útvesztőjében és szeretnéd jobban érezni magadat!