Biztosan ismeritek az érzést, amikor reggel kilépve az ajtón otthon kell hagynotok személyiségetek apró, ám igen jelentős szeletét, elvégre a nyilvánosság megköveteli, hogy odafigyelj a szavaidra, a testbeszédedre, a hangerődre, bla, bla, bla. Ugyanakkor cseppet sem számít, hogy betéve ismerjük a játékot, az energiatartalékainkat olyan szinten képes felélni a „jó kislány szerepe”, hogy időnként még a mosdóban eltöltött néhány magányos perc is felér egy szippantás friss levegővel. Arról nem is beszélve, mennyire megnyugtató, amikor egy nehéz nap után az üres lakás ismét jóbarátként üdvözöl.
Így élünk, mi szinglik. Megvannak a magunk titkos kis szokásai, melyeket szigorúan a négy fal között űzünk, többnyire azért, mert köszönjük szépen, nem kérünk a környezetünk fejcsóválásából. (Sajnos ebben a szükségesnél amúgy is többször részesülünk.) Nekünk például gyengénk a ketchupos rizs. És a sós popcorn. Utóbbit rendszerint állva majszoljuk, miközben könyvet olvasunk. Aztán ott van a társalgás saját magunkkal. Merthogy ez is gyakran megesik, amikor egyedül vagyunk. És a macskánkkal is előszeretettel vitatunk meg
dolgokat, de az is előfordul, hogy csak gügyörészünk nekik, ahogy a kisbabáknak szokás, még a megsemmisítő pillantásaik ellenére is. Néha nem dumálunk. Hanem arcokat vágunk a tükör előtt. Vagy ugyanazt a
számot meghallgatjuk legalább harmincötször. Most, hogy szint vallottunk, ti jöttök; mit csináltok a legszívesebben,
amikor egyedül vagytok?

Nesze!Dóri

forrás:manrepeller