Van az úgy, hogy pofon vág az élet. Hogy bárhogyan akarod, most semmi nem sikerül. Van, amikor azt érzed, minden apró darabokra hullik szét körülötted. Bármennyire másként akartad, elromlik körülötted minden, és nem tehetsz ellene semmit. Csak állsz, tétlenül, és vársz. Vársz, reménnyel a szívedben, hogy egyszer minden jóra fordul, hiszen örökké rossz nem lehet. Vársz, hogy a káoszt majd átlásd, és igaz szívvel kezelni tudd majd. Állsz, tétován és tudod, nem tehetsz semmit. De remélsz. Reméled, hogy holnap majd jobb lehet, szebbé lehet az, ami ma csúf. Mert rájössz, a te tragédiád a máséhoz képest parányi, és elkezded érezni a hálát, ott, legbelül. Ebben a pillanatban válsz majd szabaddá, akivé mindig is akartál. Mert rájössz, minden úgy jó, ahogy van, és elkezd tombolni az érzés: Köszönöm, csak ennél rosszabb ne legyen. Soha. 

Thea