Volt idő, amikor az önismeretet, mint olyat nem tartottam egyébnek, mint színtiszta időpocsékolásnak. „Élj a jelenben és ne rinyálj a múlt miatt!” Akár ez is lehetett volna a mottóm. Aztán, ahogy az ilyenkor lenni szokott, az élet bebizonyította, hogy a múltamat nem tudom csak úgy simán eltemetni, mert kimászik a sírból és előbb-utóbb utolér. Válaszút elé kerültem: vagy segítséget kérek, és még ha kemény csaták árán is, de önmagam első számú szövetségese leszek, vagy rajtahagyom a fedőt a kukacokon, és megvárom míg elrohad. Már elnézést a kifejezésért. Ne higgyétek, hogy a felismerés után a problémáim egy csapásra megoldódtak, viszont elindult bennem valami, ami egyelőre még nem körvonalazódott ki tisztán, mégis úgy érzem, ismét nálam a kormány.
Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatott, miért van az, hogy sokan csak addig szeretünk egy kitűzött célon dolgozni, amíg bele nem ütközünk az első akadályba? A tudományos magyarázatot inkább a szakemberekre bízom, a saját életemre vonatkoztatva viszont már most tudom, miért voltam képtelen túllendülni az akadályokon.
1. Ellentmondásos célok
Az ellentmondások kialakulásának táptalaját nálam leginkább az jelentette, hogy nem voltam őszinte magammal. Egy egész évem ráment arra, hogy próbáltam valakinek a bőrébe bújni, aki nem én vagyok. Ez elakadást szült, tudat alatt pedig egymással összeférhetetlen célokat tűztem ki. Csak miután sikerült úgymond első parancsolatként a fejembe vésnem, hogy „Légy Dóri!” kristályosodott ki előttem, hogy mélyen, legbelül az értékrendem határozza meg viselkedésem, nem pedig a céljaim. Az előbbi mantrát egyébként azóta is nap mint nap ismételgetem, azért, hogy többé ne veszítsem el önmagam.
2. Önbizalomhiány
Azt hiszem az egyik legnehezebb feladatot jelentette, hogy őszintén képes legyek hinni –és kimondani-, megérdemlem az életet, amit elképzeltem magamnak. Minden áldott nap és ne csak hébe-hóba, amikor éppen olyan zokni volt rajtam. Persze a kétségek és a bizonytalanság időnként még megkörnyékez, de mostanra megtanultam a helyén kezelni a pillanatnyi érzéseimet, és ahelyett, hogy hagynám magam bedarálni, szembenézek velük, és igyekszem megnyugtatni benső énem, akár egy kisbabával tenné az ember. Ezért szerintem elkerülhetetlen, hogy feltegyük magunknak a kérdést: hiszel eléggé magadban és a képességeidben, hogy el tudod érni, amit akarsz? Ha nem, akkor miért nem? Min kell változtatnod, hogy elhidd magadról, hogy bármi, amit akarsz, képes vagy elérni?
3. Cselekvés hiánya
Többet ér, amit mindennap véghezviszek, mint amit csak hébe-hóba. Merthogy a célkitűzés
fontos, de ami még ennél is fontosabb az a cselekvés. Hiába beszélek napestig a céljaimról, ha
egy szalmaszál nem sok, annyit sem teszek értük keresztbe, akkor csak papírra vetett álmok
maradnak. Másrészt, ha egyszer elköteleződöm valami mellett, akkor kell egy akcióterv,
innentől kezdve pedig minden nap megteszem valami apróságot, ami közelebb visz a
megvalósításhoz.
4. Ködös célok
A ködös célok ködös terveket szülnek. Erre egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet, aki gyakran mondogatta, hogy túl sokat beszélek feltételes módban. Ennek meg is lett a „gyümölcse”, ugyanis szinte azonnal megmutatkozott a motiváció hiánya, onnan pedig már csak egy lépés a lustaság, míg végül nem lesz semmi a kitűzött célból. Ezt úgy sikerült kiiktatnom, hogy kristálytisztán elképzelem, mit akarok, miért akarom, mikor és hogyan fogom elérni. A tiszta jövőképet ugyanis sokkal könnyebb megvalósítani.
Ha te is gyakran érzed, hogy zsákutcába futottál, hidd el, nem vagy egyedül, ugyanakkor az önmagad szeretetére és elfogadására szánt idő minden befektetett energiát megér, hiszen az életed sokkal jobb is lehet, ha tudod, mit tehetsz önmagadért.
Nesze!Dóri
