20 éve ismerem Harryt. Nem mondom, hogy jó barátok vagyunk, de közeli ismerősök. Megdobban a szívem, ha olyan forma kisfiút látok, mint a Potter fiú volt és minden imádok, ami a könyvvel kapcsolatos. Mert igen, én még a könyvvel kezdtem. Szerencsés vagyok, mert egykoron egy, az elvileg konzervatívnak kellett volna lennie munkahelyemen (Nők lapja), egy végtelenül nyitott és világlátott főszerkesztő, Zétényi Lili tudta, van ez a nagy siker a világban. Ő szólt, hogy valahogy derítsük ki, itthon hogy is lesz a könyv kiadása. És ekkor kezdődött tulajdonképpen a kapcsolatom sárvérű barátommal, meg a Weasley testvérekkel. Nem emlékszem már, hogy a lapban közölt sorozatban, vagy még a fordított változatot olvastam először - laponként, mert ugye nem volt még kötet. De Harry elsőre megbabonázott a pélcájával (sic!)  Olyan fantáziavilágba repített, amely valahogy áthidalta a Csillagok háborúja okozta űrt. Harry jó volt, szerethető, igazságos, sajnálható és bátor. A nyelvezet meg, amit a zseniális fordító használt a könyvben,  J. K. Rowling alapjaira építve - egy életre megfertőzött. (Nyilván, szavakkal dolgozó emberként ez maga volt a csoda számomra.) Így Harry, Hermione és az összes kis barát beköltözött a mindennapjaimba. Persze, Dobby a házimanó a fejemben kicsit máshogy nézett ki, mint ahogy aztán a vásznon vált láthatóvá. A filmeket is láttam mind szépen, sorban. Megmondom őszintén, volt, amitől eléggé paráztam. Olvasás közben ez valahogy nem jött át, ám amikor a moziban elmozdultak a sakkfigurák, hát, berezeltem rendesen. Ha tudtam, hogy hétvégén újabb kötet jelenik meg, lemondtam minden programot, hogy a Roxforti házakba költözhessek képzeletben. Soha, soha nem tudtam csak úgy olvasni egy könyvet, hogy akkor most húsz oldal és majd holnap folytatom. Általában, amikor már kidőltem, aludtam kicsit és ment tovább a kalandozás Hagridékkal, kviddics meccsekkel, arany cikeszekkel És szentül hiszem, hogy Rowlingnak ezt az egészet valahonnan nagyon fentről diktálták, ő pedig egy csodás csatorna volt. Leborulok a kreativitása előtt. 

Aztán teltek és múltak az évek, hopponáltam ide, hopponáltam oda... de a Potter mánia maradt. A keresztgyerekeimmel játszottam teszlek süvegeset elég sokszor. Mert a történet őket is megfertőzte. És most a saját gyerekem óvoda keresésénél tulajdonképpen az a baj, hogy én Roxfortba szeretném küldeni. Egy kis Roxfortba, tele csodával. És ilyen helyet keresek. A barátaimmal beépítettük a mindennapi szóhasználatba a tudod, ő mugli - kifejezést. Utalva azokra, akik túlzottan a materiális világban élnek és nem élik a csodát. Mert a varázslat és a jó keresése sosem múlik el! Muglik mindenhol vannak, de mi nem velük vagyunk. Mi a varázslatban hiszünk. Immáron 20 éve. Írd be a facebookon: Happy Birthday Harry Potter! - és látni fogod!