Apám sose dicsért. A pasim akkor se bókolna nekem, ha fegyverrel kényszerítenék. Apám nem ismeri el a sikereimet. Miért fogtam ki egy olyan férjet, aki tisztára, mintha a saját apám volna? - ő se volt kedves soha anyámmal!
Ismerős mondatok ezek. Ugye? Igen, az önbizalom több tőről fakad. Vannak, akik még felnőtt korban is sebeket hordoznak, mert nem voltak szeretve - így, ezzel a pongyola megfogalmazással. Mert az apjuk fiút várt. Mert az apjuk még mindig a saját anyuka terrorja alatt élt. Mert az apukának nem sikerült valami a munkában. Sorolhatnánk. Ráadásul, a "szocialista apuka" időszakában nem volt divat igazán törődni a gyerekkel. Szoci apu dolgozott a gyárban, délután hazament, esetleg a haverokkal a presszóba. Otthon már várta szoci anyu, aki ugyanúgy lehúzta a maga nyolc óráját a gyárban, de bevásárolt, hazahozta a gyereket és még vacsorát is rittyentett, mint ahogy egy jó traktoros nőhöz illik. Arról szó sem volt, hogy azzal a büdös kölökkel apukának is lehet játszania, beszélgetnie, netán csikiznie, dicsérnie. Szoci apu elé sört kellett adni és focit. Esetleg, ha a kéthetes beutalós nyaralás alatt jutott némi idő közös bogarászásra, falevél nézésre, pancsolásra, akkor szoci apu is kinyílt és mosolygott egyet önnön gyermekére. Ez a gyerekecske pedig felnőtt. Azóta is áhítozza az elismerést, dicséretet, apjától a dünnyögő szavakat: jól csináltad lányom!
Ugye, ez megint ismerős? Aztán, ha ez a seb tényleg seb, akkor az ember képes hibásan választani. Nyilván kódolva van, persze. Egy olyan pasit, aki tök nem dicsér, beszól, ha a combon van némi hurka és nem Naomi Campbell feszít a Római parton tíz év házasság után. Oké, de ki a hibás? Öööö... mi lenne, ha nem a vétkest keresnéd, inkább "megjavítanád" magad? Azért élsz olyan férfi mellett, alatt, felett, aki nem dicsér, mert te még mindig az édesapád elismerésére vágysz. Ez a gyökér sérülés maga, ezt az ősfájdalmat hordozod. Jöhet a meditáció, vagy az öngyógyítás!! Jöhet a szokásos. Lassú zene, füstölő, gyertya, ami neked a medihez kell. Ha már sikerült "más állapotba" kerülnöd, jöhet a feladat. Tessék visszamenni a gyerekkorodba és szeretni azt a kicsi kislányt, aki te voltál. Dicsérd meg őt, mondjad el azokat a szavakat, amiket szerettél volna hallani tőle. És mondjad, ez már a mostani életedre nincs befolyással! Amennyi szeretetet tudott adni, azt te megkaptad és pont így volt jó. Mert te önbizalommal teli, boldog felnőtt vagy már! Hajrá!
Ps: nyilván, akinek nem kenyere.. ugye!
