Egy hang, mely olyan erős volt, mint az élet leghevesebb érzése, azt mondta nekem, hogy így csakugyan nem lehet tovább élni, nincs értelme semminek, ez a helyzet megalázó, kegyetlen, embertelen. Változtatnom kell, csodát kell tennem, vannak ilyen szédülésszerű pillanatok az életben, mikor az ember tisztábban lát mindent, érzi erejét, a lehetőségeket, látja azt, amihez eddig gyáva volt, vagy gyönge. Ezek az élet változásainak pillanatai. Átmenet nélkül érkezik az ilyesmi, mint a halál, vagy a megtérés. Megrázkódtam, egész testem lúdbőrzött, fázni kezdtem. Mit éreztem? Hogy én vagyok felelős a sorsomért. Rajtam múlik minden. Nem lehet várni a sült galambot, a magánéletben sem, az emberi vonatkozásokban sem.

Márai Sándor