Ezek után a tudósok lecserélték az egyik majmot egy újra. Az új majom természetesen rögtön elindult a létrán, de a többi majom leverte, pedig már nem is kaptak hideg zuhanyt. Az új majom persze nem értette, hogy miért kapja a verést, de pár alkalom után megtanulta, hogy a létrán nem megyünk fel. Ezután lecseréltek még egy majmot, és ugyanez történt. Elindult a létrán és rögtön kapott is érte… Ami azért furcsa, mert az előző új majom is részt vett a verésben, holott nem tudta a miértjét, hiszen ő sosem kapott vizet a nyakába. A harmadik, negyedik és végül az ötödik majommal is megismétlődött ugyanez a történet. Most már nincs senki az eredeti 5 majomból.

Senki nem tudja, miért nem lehet felmászni arra a létrára. Senki nem érti, miért nem lehet elindulni a banánért. Mégsem másznak fel érte. Miért? Ha megkérdeznénk őket és tudnának beszélni, valószínűleg ezt válaszolnák: „Nem tudom. Egyszerűen errefelé így működnek a dolgok.”

Mert ez mindig így volt és ezt így kell csinálni. Lehet, hogy épp feltesszük a kérdést önmagunknak: miért tesszük folyton azt, amit általában teszünk, amikor léteznek más utak, más megoldások is?

Milyen irányba fejlődünk, ha mindig csak a régi, kitaposott utat követjük? Ki mondta azt, hogy ez így jó? Ki döntötte el? Létezik egy másik világ a mi kis világunkon kívül… Jobb, szebb? Nem tudjuk. Miért? Mert nem merjük megkérdezni, miért is nem lehet felmászni azért a csábító banánért.

Ma gondold végig azt, hogy hol a te banánod, létrád...