Nem futhatsz el önmagad elől. Nincs rá mód – te te vagy. És az egyedüllét olyan alapvető, hogy lehetetlen elmenekülni előle.
Minél jobban próbálsz menekülni az egyedülléttől, annál magányosabbnak fogod érezni magadat. Ha kezded elfogadni az egyedüllétet, ha kezded megszeretni, ha élvezni kezded, akkor minden magányosság el fog tűnni. És akkor az egyedüllétben szépség rejlik, határtalan szépség.
Egyedüllétre vagyunk teremtve. Ez az egyedüllét a szabadságunk. És nem áll szemben a szeretettel. Valójában csupán az az ember képes a szeretetre, aki egyedül van, és tudja, hogyan létezzen egyedül. Ez a szeretet paradoxona: csupán az, aki egyedül van, az tud szeretni, és csupán az, aki szeret, az lesz egyedül.
Ez a kettő együtt jár. Ezért ha képtelen vagy egyedül lenni, képtelen leszel szeretni is. Akkor az úgynevezett szereteted csupán menekülés lesz önmagad elől. Nem lesz valódi szeretet, nem lesz valódi kapcsolódás. Ki fog kapcsolódni kihez? Még önmagadhoz sem kapcsolódsz, hogyan kapcsolódhatnál máshoz? Nem vagy jelen – ki fog kapcsolódni a másikhoz? Tehát a szeretet egy hamis változata létezik a világban: menekülni próbálsz önmagadtól, a másik is menekülni próbál önmagától, és mindketten a másikban kerestek menedéket. Ez egy kölcsönös átverés.
Az első dolog, hogy megismerd a saját cölibátusodat, lényegi cölibátusodat – hogy megértsd, egyedüllétünk adja egyediségünket. Működj ebből az egyedüllétből. Még a szeretetednek is erről az alapról kell működnie. Akkor képes leszel szeretni.

Osho