Sosem vagy egyedül
Néha elfelejti az ember, milyen sokat köszönhet azoknak, akik nap mint nap körülveszik. És most nem olyasmire gondolok, hogy a szüleink "fedelet adtak a fejünk fölé", vagy hogy a párunk kitartott mellettünk egy nehéz időszak során. Inkább az olyan hétköznapi dolgokra, mint amikor a barátok szemébe nézve egy brutális 24 óra után is úgy érezhetem: hazaértem, biztonságban vagyok. Vagy hogy van kivel megosztani, mi történt aznap a melóban. Már azért is végtelenül hálásnak kellene lennünk az emberiségnek, hogy amikor felkapcsoljuk a lámpát, világosság lesz a szobában. A világ leghétköznapibb dolgai sem léteznének közösségi összefogás nélkül - nyugodtan állíthatjuk, hogy még a legmizantrópabb, legembergyűlölőbb lélek sem örülne olyan világnak, ahol pilóták, postások, pénztárosok nélkül, orvosok nélkül, ügyvédek nélkül, vagy épp egy barát mosolya nélkül kellene élnie.
Mindannyian fontosak vagyunk egymásnak. Amikor elhitetjük magunkkal, hogy egyes egyedül vagyunk a világban, és nem vesszük észre, mennyi áldást köszönhetünk a környezetünknek, azonnal elzárjuk magunkat a boldogság megtapasztalásától. A Kabbala Központban azt tanuljuk: mindannyiunkat érik megpróbáltatások nap mint nap, ám a kérdés az, hogy nehézségeink és fájdalmunk közepette meg tudjuk-e találni azt a pontot önmagunkban, ahol azt mondjuk: "Bárhol is vagyok most, az azért van, hogy a jövőben jobb ember lehessek. Van valami ebben a tapasztalatban, amit meg kell tanulnom, mert bármi is történik ma az életemben, az fontos, sőt pozitív dolog a személyes fejlődésem szempontjából."
Amikor pedig képesek vagyunk erre, azonnal felismerjük, hogy akármi is legyen a nehézség, nem csak mások felelősek, hibásak érte. Még egy kimondottan gonosz tett elkövetője is számtalan más, jóságos tettet hajtott végre életében, amelyekkel másokat segített (ha nem is tud róla, akkor is!) - a szerk). Még egy olyan világban sem szabad embergyűlölővé válnunk, ahol nap mint nap szembesülünk vele, mennyit ártunk a bolygónknak. Másokkal megosztva, baráti segítséggel, közösségi összefogással sokkal több esélyünk van kimászni a veremből, mint azzal, hogy hátat fordítunk egymásnak. Hiszem, hogy mindannyian megtapasztaltuk már, mekkora kő esik le az ember szívéről, mikor egy barátjának kimondja, mitől szenved - a probléma máris kevésbé súlyos attól, hogy megosztjuk egymással. Miért? Mert ezzel elvetjük azt az önző és egoista elvet, hogy csakis mi tudhatjuk a megoldást a világ minden problémájára, és esélyt adunk arra, hogy kapjunk - másoktól.
Hiszek benne, hogy csakis egyéni és közösségi erőfeszítéseinken keresztül oszlathatjuk el azt a személyes és globális negatívitást, mely bennünk, és körülöttünk történik - ahogy Karen Berg írja: "Az egyetlen oka annak, hogy létezik a negatívitás az, hogy még nem érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol képesek vagyunk megtörni. Még nem töröltük ki a negatívitást magunkból, életünkből és a világból. De meg kell próbálnunk megtenni ezt - s én hiszem, hogy minden nappal közelebb kerülünk hozzá."
Fényes hetet!
facebook.com/kabbalakozpontmagyarorszag
