Kim Kardashian kishúga mostanában szeret a botránylapok hasábjain szerepelni, amelyet az óriás méretűre töltött szájával és botrányos párkapcsolatával sikerült elérnie. Nincs többé már az a bájos visszahúzódó kislány, aki a reallity műsorban még menekült a kamerák elől, sőt, ma már inkább keresi az alkalmat a szereplésre.
Igen gyakran váltogatja hajszínét és stílusát de, még ezt is el tudjuk neki nézni hiszen, még fiatal ahhoz, hogy kifinomult díva legyen. Azonban az Interview Magazine-nak készült anyaga már elgondolkodtató. Latex, combcsizma, kesztyű, nyakörv, tolószék, merev és élettelen tekintet, nagyjából ezek jellemzik ezeket a sorozatot, amely igen erősre sikerült. De más részről imádjuk, amit tesz, mert ezzel egyfajta fricskát is adott a rosszakaróinak, de másrészről félő, hogy valódi bélyeget égetett magára ezzel a műnő stílussal. Tény hogy a családjuk nem épp a természetességről híres, de Kylienak lassan sikerült egy olyan imidzset építenie amivel még nővéreit is túlszárnyalja. Mindenesetre jól csinálja, mert dollármilliókat keres ezekkel a botrányokkal, és bizony kapkodnak érte a különböző cégek, hogy az ő nevével adják el a termékeiket. Összességében azért valahogy szeretjük a sorozat groteszk látványvilágát. Ti mit gondoltok?
Nesze!Eszti