Adni annyi, mint kapni
Nyugi, ez nem matek példa - ha van 4 szelet csodás, vegán csokitortám, és ebből hármat odaadok a barátaimnak, nekem mindössze 1 marad. Tiszta sor, igaz? Ám, amint lemondtam a becses sütikről, máris kapok valamit, ami még a csokitortánál is értékesebb - bár tudom, szinte hihetetlen, hogy létezik ilyesmi. Az „odaadok valamit valakinek, és nekem ettől kevesebb lesz” törvénye csak az anyagi világban igaz – a spiritualitás világában minél többet adunk szívből és őszintén, annál többet kapunk. A fény megosztása így működik: ha fogsz egy gyertyát és meggyújtasz vele száz másikat, az első gyertya fénye nem lesz kevesebb ettől. Mi több - egyre csak és még több fény ragyog majd.
De hogyan oszthatjuk meg másokkal a bennünk ragyogó fényt? Karen Berg, az „Egyszerű Fény” című blog szerzője mesélte ezt a történetet egy előadáson: “Egy nap egy diák felkereste spirituális tanárát és megkérdezte tőle: ’Hogyan is lehetnék egész nap tudatos és spirituális, ha dolgoznom kell, hogy fenntartsam a családom?’. A bölcs elgondolkodott, majd így válaszolt: ’Példának okáért amikor a munkádat végzed, és egy vásárló egy kiló gabonát kér, mérd azt ki becsülettel. Ez a spiritualitás. Vagy amikor valaki pénzt kér tőled kölcsön, add meg a kölcsönt számára: tisztességes feltételekkel. Ez is spiritualitás. Csak alkalmazd, amit megtanultál bármiben, amit teszel, s ily módon életed munkája spirituális fejlődésed munkája lesz.’ Nem az számít, mennyi időt tudunk a tanulmányainknak szentelni; hanem az, hogyan alkalmazzuk mindazt, amit megtanultunk, mindennapi életünkben.” Éppen ezért olyan fontos, hogy – még ha néha úgy is tűnik, ha adunk, azzal elveszünk magunktól – mindig legyünk ott másoknak, amikor szükségük van ránk, és mindig legyünk készen bőkezűen megosztani másokkal azt, amink van.
Nem kell feltétlen anyagi javakat adni – néha az is elég, ha együtt ülünk és sírunk, vagy nevetünk egy baráttal, vagy megosztjuk az időnket és energiánkat olyasvalakivel, aki nem is várná el tőlünk. És ami a legfontosabb: úgy adjunk másoknak, hogy közben nem várunk érte jutalmat vagy elismerést. Mindannyiunknak birtokában az ajándék, hogy odaadhassuk másoknak. Az egyetlen kérdés, hogy készen állunk –e rá, vagy még mindig elhisszük, hogy ha magunknak akarunk mindent, boldogabb lesz az életünk. Persze nem kell egyik napról a másikra elajándékozni mindenünket, vagy a nap 24 órájában önkéntes munkát végezni - a Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy nagy változás nem a tökéletességből fakad, épp ellenkezőleg, a nagy változás forrása a tudatos erőfeszítés, hogy minden nap egy picit jobbak legyünk.
Ha pedig mindenki egy kicsikével is jobb lesz – azaz többet ad másoknak abból, ami neki van, az egész világ gazdagabb lesz.
Fényes hetet!
