Nesze!szer

Steiner Kristóf heti útjelzője

2015. május 10.

 

energia_kristof.jpg

 

Légy jó másokhoz, és a világ jó lesz hozzád

Ezen a héten köszöntött be a Lag B’Omer ünnepe, amelyet óriás tábortüzekkel és hajnalig tartódajdajozással ünnepelnek a kabbalisták. Hatalmas energiához kapcsolódhatunk ezen a különleges napon, sőt az egész hét során – olyan fényességhez, amely segít rávilágítani arra, miért is érkeztünk erre a világra.

Bármely spirituális ösvényt követjük, minden hit alapvető tanítása, hogy mindannyian értékes, csodálatos lények vagyunk – a kereszténység szerint Isten a saját képére formált meg minket, a buddhizmus szerint mindannyiunkban ott lakozik az igaz Buddha-természet, a kabbalisták pedig azt tanítják, hogy a tökéletesség amelyre annyira vágyunk valójában bennünk van, csupán fel kell fedeznünk magunkban. Lag B’Omerkor arra emlékezünk: a feladatunk a Földön az, hogy kapcsolódjunk ehhez a mindannyiunkban ott pislákóló Fény- szikrához és feltárjuk magunkban boldogságot, megelégedettséged, kiteljesedést - amelyet senki más nem tud feltárni bennünk.

Persze senki sem állítja, hogy ez könnyű volna – ám Yehuda Berg, a Valódi gazdagság című könyv szerzője szerint minél inkább dolgozunk azon, hogy az igaz célunkért éljünk, annál több áldást kapunk cserébe. “Szerencsére a kemény időszakokban mindig körülöttünk vannak olyanok, akikre számíthatunk – legyen szó akár a szüleinkről, a gyermekeinkről, a kollégáinkról akik mellett ülünk, vagy egy srácról, akivel a buszon beszélgettünk - az emberek, akik a közelünkben vannak, nem véletlenszerű események során kerültek mellénk. Azért hozott velük össze a sors, mert a lelkük valamilyen módon összeköttetésben van a miénkkel. Valamit meg kell tanulnunk tőlük, vagy valamit meg kell osztanunk velük.” – tanítja Yehuda.

Még ha egyesek bosszantanak is minket, másokkal pedig nem értünk szót könnyen, az univerzum egészen biztosan pontosan azokat az embereket teszi az életünkbe, akikhez kapcsolódnunk kell ahhoz, hogy feltárjuk magunkban a rejtett Fényt. Ezen a héten szánj rá különös figyelmet, hogy észrevedd azokat, akik részei a mindennapi életednek – legyen szó a barátaidról és a rokonokról, vagy azokról, akikbe csak úgy belebotlasz - és találd meg a módját, hogy közelebb kerülj hozzájuk. Miért? Mert minél önzetlenebbek, kedvesebbek vagyunk a körülöttünk élő emberekkel szemben, annál több Fényhez jutunk magunk is, ezzel pedig gazdagabb, teljesebb életet teremtünk nem csak önmagunk, hanem a világ minden teremtménye számára.

Fényes hetet!

facebook.com/KabbalaKozpontMagyarorszag

facebook.com/SteinerKristofOldala

whitecityboy.com

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr857447842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása