A Lancôme év eleji innovációja, a Miracle Cushion amely egy folyékony alapozó szivacsos párnába zárva, kompakt formában. A terméket eddig még csak Ázsiában forgalmazták, de idén januártól már itthon is hozzájuthatunk az újdonsághoz. A Cushion állaga folyékony, mint a legtöbb alapozóé, viszont könnyed, mint egy kompakt púder. Tartozik hozzá egy légies párna, amivel könnyen felvihető és elkenhető az alapozó, illetve egy puha, szivacsos applikátor, amivel a fedést tudjuk finomítani. Friss formulájának köszönhetően hidratál és felfrissíti a bőrt, mindemellett pedig védelmet nyújt az UV sugárzás káros hatásai ellen - így akár síelésnél is ideális választás lehet a hegyekben. Négyféle árnyalatban kapható a lágy, rózsás színtől, egészen a sötétebb, kreolig.
Újdonság még a Lancôme háza táján, hogy néhány nappal ezelőtt Lisa Eldridge-t választották a márka Make-Up új Kreatív Igazgatójává! Lisa 2009-ben hozta létre egyedülálló blogját és ma már egyedülálló szakértelmét kortársai is elismerik, de ő a nemzetközi sminkmesterek zárt körének első olyan tagja, aki ismertté vált, akit nők milliói csodálnak szerte a világon és akiben vakon bíznak. A Lancôme-mal együttműködésben Lisa olyan termékeket és kollekciókat fog tervezni, amelyek tökéletesen illeszkednek a márka “könnyed eleganciájához” és hagyományaihoz. Várjuk!
Nesze!Dia
Lancôme - Miracle Cushion alapozó 13 200.- Ft