Vannak napok, amikor kivert kutyaként ébredsz. Olyan, mintha elvesztetted volna a gazdádat. És bár emlékszel, hogy valaha tartoztál valakihez,  már szinte nem is tudod, ki volt az. Csak az érzés hiánya éget. De az nagyon.

Aztán a póráz helyét is érzed. Mintha valaha, valaki azon keresztül rángatott volna téged. És rájössz, bár akkor tartoztál valakihez, nem a te saját életedet élted, hanem azt, amit ő gondolt neked.

És lehet, hogy kivert kutyaként ébredtél, de rájössz, hogy oda mész és azt csinálsz, amit te akarsz. És majd akkor tartozol újra valakihez, ha kedved tartja. Ám a pórázt már soha többé nem adod oda senkinek. Az örökké nálad magad.  Ennél pedig nincs boldogítóbb tudat.