Nesze!szer

Unalmas cipő helyett: Converse

2014. szeptember 23.

 

 

Ahogy a facebookon is mutattuk ma nektek, Converse bemutatón jártunk ma. Három esztendeje kivonult a márka, most pedig újra van képviseletük itt, a stylistok nagy örömére. Így, ma azon szerencsések között voltunk, akik megtekinthették az összes, jelenleg forgalomban lévő Converse sneakerst. Őrület, hogy mik vannak. A pitonosat már tálaltuk nektek a facebookon, de van "majdnem" gumicsizma cipő is, a piros és a sárga brutálisan gyönyörű, van akár két hónapos gyerekre jó is, sőt, Andy Warhol tervezte darabok is. Meg szegecsesek, bőrből készültek és mindenféle csudaságosak. Inkább mesélünk a márka történetéről kicsit, mert az elég érdekes. Szerintünk.

 

 Screen-shot-2010-02-21-at-11.22.39-PM.JPEG

 

Az egész Converse sztori 1908-ban kezdődött, amikor Marquis Mills Converse megalapítota a céget. Egy kis manufaktúra voltak, ami idővel elég nagyra nőtte magát. Néhány év múlva már napi 4 000 pár hagyta el a gyártósort, elsősorban teniszezőknek és atlétáknak szállítottak. Aztán jött a nagy váltás, a kosárlabda népszerűsége felívelt és a csukák pcit menők lettek. De még csak picit. 1917-ben a kutatások eredményeképpen megszülettek az All Star kosárlabda cipők, feketében és feketében. Igen, akkor más szín még nem volt. A kiváló tapadása miatt imádták a játékosok, ám a tömegek még nem ismerték. Ehhez Charles "Chuck" Taylor kellett, aki az Akron Firestones csapat játékosa volt. 1921-et írtunk, amikor igazi Converse nagykövet lett, mi több, a neve ezek után már a cipőkön is megjelent. Sőt, az első cipő fehérben debütált. Ekkor született meg a Chuck Taylor All Star sneaker. Nálunk a sneakert nem igazán szokás fordítani, mert a surranónak más a jelentése. Egy a lényeg. A Converse a nyolcvanas években innovációival hozzájárult a kosárlabda, a tenisz, a foci és baseball sportágak fejlődéséhez is. Ráadásul a rocksztárok számára a márka mindig a függetlenséget jelentette, a Nirvana slágerekei is Chuck Taylor darabokban kerültek előadásra, de a Ramones tagjai is viselték ezeket. Az All Star az extrém sportokhoz is begyűrűzött rendesen, deszkások, rapperek, aktivisták, festők és punkok is hordták. 2006 januárjában csatlakoztak Bono RED kampányához, így ma is láttunk olyan cipőket, amelynek a bevételében az AIDS, malária és a tuberkolózis elleni küzdelmet támogatják Afikában. 

"Szpessöl" kollekcók készültek John Varvatos divattervezővel, Ozzy Osbourne, Pókermber és Jimmy Hendrix is ihletett darabot. Ma már sikk egy nagy, puccos eseményre az estélyihez Converse cipőt felvenni. Egyébként tudtad, hogy 2002 óta ők is a Nike Inc-hez tartoznak? Érdekes, nem?! Summa summáron, iszonyat jó cipőik vannak és újra Magyarországon van a képviseletük. Üdvözöljük őket és most szólunk, hogy a szegecsesből beszerzünk majd egy-két párat! De ezek a most menő zippzárosak is eléggé bejöttek...meg még.... na jó, abbahagytuk!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr666723991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása