Nesze!szer

Gold Hydralifting a jóság

2014. március 07.

 

 

omorovicza-gold-hydralifitng-mask-basic.jpg

 

Aranyos maszkot próbáltunk ma. Nagyon aranyosat. Első szempontból azért, mert rajongunk az Omorovicza termékeiért. Tudjuk, fura dolog ez (se), hisz egy világhírű magyar kozmetikai családról van szó, amely a legválogatottabb alapanyagokból készül. És most néhány napja kijött a Gold Hydralifting maszkjuk, szépséges üvegcsében. Olyan ízléses, ahogy még a kupakon is ott a kis pávatoll lenyomat. Szóval. Ahogy már megszoktuk az Omorovicza termékeinél, igen testes anyaggal állunk szemben. Tehát már a masszán érzed, pakoltak bele összetevőt rendesen. Egy rózsaszínes sűrű krémet képzelj el, ezt kell felkenned magadra. Persze, mehet nyakra és főre is, hisz a dekoltázs is látszik sokszor és az öregedés jelei ott igen hamar szembetűnnek, meg a fáradtság jelei is. 10 perc alatt már hat is a dolog. Nem gumis, inkább beszívódós a jellege és olyan az illata, mint huszonöt éve Margit néni képeslapjai voltak, amelyeket Kanadából küldött nekünk. Fiiinom, púderes, picit rózsás, igen előkelő. Amit mi tapasztaltunk, hogy hidratál, picit megemel és még csillogóbbá is teszi a bőrt ez a maszk. Nem agresszív, hanem tényleg jó hatóanyagokkal dolgozik, ezt mi az arccsontnál láttuk legmarkánsabban. Olyasmi a hatása, hogy egy esti fogadás, vagy parti előtt biztos ezt tesszük majd fel. Úgy fiatalít, hogy tíz perc elégséges a számára. Előkelően kényeztet, hisz ott vannak a kis arany szemcsék is benne, amelyek némi csillogást is visznek fel az arcunkra. Csak a fürdőszoba legbecsesebb helyén tárolható! 

Ajánljuk azoknak, akik nyitottak a tartalmas luxus termékek iránt és nem kozmetikai lufit szeretnének sok pénzért vásárolni, hanem tényleges hatást. Nem véletlen, hogy ennek a márkának a rajongói még Amerikából is jönnek vásárolni az Andrássy útra....

Omorovicza Gold Hydralifting Mask - 135 euro (ITT rendelheted)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr365846350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása