Miért beszélünk folyton a semmiről?

Érdekes, hogy amikor az ember fontos dolgokat mond - univerzális igazságokat a szeretet és az elfogadás fontosságáról, vagy a lelki és azon keresztül testi egészségről - az emberek nem szeretnek figyelni.

A kevésbé fontos dolgok - politikai oldalak acsarkodása például, vagy ismert emberek pocskondiázása - sokkal jobban érdekel néhányakat. A legnagyobb kedvenc pedig az, hogy Izéke pletylál Bizékéről, meg hogy Kate Middleton körömcsipesszel vagy csippentővel vágja-e a körmét, meg hogy mennyibe került a menő karóránk, és hány karátos az arany nyakláncunk. Mindenre figyelünk, ami egyáltalán nem fontos.

A cinizmus a menő. Kegyetlennek lenni a menő. Hisztériázni menő. Másokat megalázni menő. Lesajnálni másokat és a saját adottságainkat fitogtatni menő. Elmondani, mitől félünk annyira... sajnos épp nem menő. Ahogy az
sem, hogy karon fogjuk egymást, segítsük egymást, és segítsünk egymásnak az igaz úton maradni.

 A hamis értékrend hamis barátokat hoz. Aztán az ember egyszer csak ott találja magát a sötét oldalon. De nem is tud róla. Mert ő nem tett ő semmi rosszat - csak nem hitt a békében, mert az nyálas. És különben is, egy provokátor, egy diktátor, egy zsugori, önző ember mihez kezdene a békével? Abban mi a pláne neki? Semmi.

A teremtés koronájának nevezik az embert - de ezzel a státusszal sokszor és sokféleképpen élünk vissza. A teremtés koronája egy hóvirág. Egy bárányfelhő. Egy nyári zivatar. A havas fenyőerdő. Az ember ebben a formájában a teremtés hóhéra. Módszeresen lemészárlunk mindent - erdőt, mezőt, tengert, hegyet-völgyet, falvakat és városokat - és mikor már semmi sem lesz, észrevesszük, hogy a hatalomért folytatott harc hosszú és stresszes öngyilkosság volt.

Néha muszáj tükörbe néznünk - gyakran ott pillantjuk meg, mennyire más emberek vagyunk valójában, mint amire rászoktattuk magunkat. Rászoktattuk magunkat a dacra, a sértődésre, az elégedetlenkedésre, az áldozat-szerepre.  És azt ismételgetjük magunknak, hogy "ilyen az élet". Nem, az élet nem ilyen. Az élet akkor ilyen, ha nem figyelünk
oda az igazán fontos dolgokra.

Ezen a héten figyeld meg, hogyan vágod ki magad az igazán (nem) lényeges beszélgetésekből, csak hogy megőrizd a komfort érzetedet, és hogy ne kelljen konfrontálódnod. Figyeld meg, milyen elvárásaid vannak másokkal szemben - amelyeket te magad sem tartasz be. Ha pedig valaki a környezetedben pletykálni kezd a semmiről, szeretetteljesen állítsd le:
 "Ne haragudj, de engem ez nem érdekel. Nem tartom fontos dolognak. Te annak tartod?" Amit erre a kérdésre válaszol - na az egy érdekes beszélgetésnek ígérkezik.

www.whitecityboy.com