Nesze!szer

Boggie és csapata: világsiker!

2014. január 21.

0.jpg

A történet a szokásos. Olyan magyar. Adott egy fiatal énekesnő, aki már évek óta elszánt, kitart, küzd. És elkészül a klipje, amire itthon mindenki húzza a száját. Egészen addig, amíg a fél világ nem kezd el rajongani érte...

letöltés.jpg

Csemer Bogi élete már gyerekként a zene körül forgott. Akkor még a népzene volt az, ami magával ragadta, később a jazz irányába megy el, de persze klasszikus zenei képzést is kapott, három évig zongorázni tanult például. Egy évig Párizsban él, ami nagy hatással van világlátására, karrierjére. Itthon quartetet alapít, a Müpában lép fel, még a Szigeten is, a Csillag születikben is részt vesz, rangos versenyeken zsűrizik. Aztán egyszer csak úgy dönt, saját szerzeményeiből lemezt csinál és felveszi a Boggie nevet. A parfüm című klipet Nagy Bálinttal és Lőrinc Nándorral együtt készítik el. A dal alatt csodásan követhető végig, némi számítógépes technikából hogyan lesz az egyszerű barna lányból dívás énekesnő. Olaszországtól Amerikáig megőrülnek érte. Több mint egy millióan látták eddig, gyakorlatilag órák alatt... Le a kalappal a készítők előtt és jó lenne, ha néha akkor is büszkék tudnánk lenni magunkra, valakikre, mielőtt még a világ azt mondja nekünk: hű, ez jó!!! Hajrá Boogie! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr735773352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása