Rúzs és szájfény. Két alap darab, amiből mindenkinek akad legalább kettő. Szeretjük őket, mert mindig feldobják a megjelenésünket-ugyan ki venné észre a karikákat a szemed alatt, amikor olyan szépen csillog a szád? Viszont, ha éppen nem vagyunk formában, fenn áll a veszélye, hogy csábos helyett, inkább bohócosan festünk. Ezért végig is vesszük a legalapvetőbb hibákat, és megpróbáljuk orvosolni őket, azért, hogy a bohócok ott maradjanak, ahová valók. Pontosan. A cirkuszban.
1. Kimentünk a vonalból
Jó az, ha rendszeresen használunk szájkontúr ceruzát, de ez csak akkor szép, ha a vonal szinte egybeolvad az ajkunk körvonalával, és nem úgy néz ki, mintha az ötéves énünk kanyarított volna oda egy rajzot. A megoldás: a cerkán kívül használj szájfényhez való ecsetet is, amivel felviszed a színt, előbbivel pedig megrajzolhatod a külső körvonalat.
2. Rossz árnyalatot választunk
Ez így ebben a formában nem teljesen igaz, ugyanis, nincs olyan, hogy rossz árnyalat, viszont nem minden árnyalat passzol mindenkihez. Kiválasztás előtt érdemes figyelembe venni a bőrtónusunkat, a szemünk, vagy akár a hajunk színét is. (A második képen némi segítség a színhez!)
3. Sötét kontúr
Rég elmúltak már a 90-es évek, egyáltalán nem szexi, ha a szánk körvonalát sötétebb árnyalattal emeljük ki, mint amilyen rúzst viselünk.
4. Rúzslenyomat a fogunkon
Elég egy aprócska figyelmetlenség, és könnyen úgy nézhetünk ki, mint aki színes cukorkával mosott fogat. Elkerülni viszont sokkal egyszerűbb: az első réteg felvitele után a felesleget itassuk fel egy papír zsepivel, a következőnél pedig az ujjunkkal oszlassuk el egyenletesen.
Nesze!Dóri