Amikor a lélek új helyre költözik

Az előző héten kaptam egy e-mailt, amelyet elolvasva egy pillanat alatt könnybe lábadt a szemem. A levél egy tizenöt éves lányról szólt - aki rendszeres olvasóm, és hűséges követőm a különféle közösségi oldalakon. Libabőrös lettem, kikerekedett a szemem, és mozdulni sem tudtam, ahogy elolvastam a sorokat: a kislány váratlanul agyvérzést kapott, és egy sürgős műtéthez vérplazmára volt szüksége. A történetet azonnal megosztottam a facebook profilomon, a felhívást pedig sok százan osztották meg. Többen is hozzászóltak, mondván: már beszéltek is a kórházzal, és másnap korán reggel mennek vért adni. A következő 24 órában többször is eszembe jutott, mi lehet vele, de újra és újra megnyugtattam magamat: egészen biztosan minden rendben lesz vele.

Aztán tegnapelőtt este ismét levelet kaptam - a sírógörcs pedig ezúttal sem maradt el. A mail címe így szólt: "Elment." Közös "barátnőnk" a Gumimatrac a Gangeszen című könyvemből idézve mesélte el: a fiatal lány szüleinek ugyanazt a döntést kellett meghozniuk, mint nekem nyolc évvel ezelőtt, a Mama, édesanyám elvesztésekor.
"Lélegeztetőgéppel akár százéves koráig is életben tudjuk tartani, de a vérzés az egész agyát elborította. Soha nem lesz képes érzékelni a külvilágot, reagálni, gépek nélkül még lélegezni sem." A szülei pedig - csak úgy, ahogy én tettem anno - elengedték őt. Az elmúlás mindig leírhatatlan fájdalommal jár, de aki elveszített már valaki hozzá igazán közelállót, tudja: akit szeretet vesz körül, az halála pillanatában azonnal angyallá változik. És most nem spiritualitásról beszélek - én a saját szememmel láttam, ahogy haldokló édesanyám arcáról eltűnt az összes ránc, a bőre márvány fehér lett, és ragyogott, mint a tiszta fény. Biztos vagyok benne, hogy ez a kislány is így ment el.

Múlt héten volt a mai Kabbala Központ attyjának, Rav Bergnek a temetése Cfát városában. Iges sokan utaztunk Izrael északi részébe, sokat óceánokat szeltek át, a bulvársajtó pedig attól volt hangos, hogy Ahston Kutcher és Mila Kunis is eljöttek "megsiratni a Rav elvesztését". Pedig mi nem búcsúzkodni mentünk. Ahogy Michael Berg, a Rav fia mondta a temetésen: "Édesapám erősebben van jelen, mint valaha." Ha fizikai értelemben utoljára láttuk is őt, örökre itt marad: élete 86 éve során millió és millió ember számára taposta ki az ösvényt, hogy kabbalát tanulhassunk. Megmutatta, hogy léteznek csodák. Bizonyosságot és bátorságot adott nekünk, és arra tanított bennünket, hogy a test egy eszköz, amely segít abban, hogy a lélek elvégezze a dolgát a fizikai valóságunkban. Amikor ez a munka bevégeztetett, a lélek a felsőbb világba száll, ahol határtalanul, korlátok nélkül szolgálhat.

Tegnapelőtt este, miután értesültem róla, hogy ez a mindössze tizenötéves lány is elhagyta a világunkat, kiültem az erkélyünkre a férjemmel, és míg én pityeregtem, ő aggódva nézte az arcomon legördülő könnycseppeket. Aztán egyszercsak megkérdezte tőlem: "Mit üzensz neki?" Eleinte haboztam, és egyetlen szó sem jutott eszembe, de ő
bátorított: "Ne szégyenlősködj. Mondj neki valamit." Összeszedtem a gondolataimat, és azt mondtam. "Talán most sok minden tűnik zavarosnak, de nem kell aggódnod. Egészen biztosan csodálatos dolgok történnek majd veled. Köszönjük, hogy velünk voltál. Bár ebben az életben nem találkozhattunk, tudom, hogy látni fogjuk egymást. Igazából látjuk is egymást. Ennek semmi köze az élethez, vagy a halálhoz. Nagyon szeretlek." A barátnője azt írta nekem: a kislány folyton olvasott, és a Gumimatrac a Gangeszen volt az egyik kedvenc könyve, ám csak kölcsönbe volt meg neki - ezért aztán elhatározta, hogy most meglepi vele. Arra kért, írjak neki valamit a könyv első oldalára - valamit, amit magával vihet. Hát én ezt írtam neki - nem a könyvbe, hanem ide, hogy mindenki meghallja.

A Kabbala Központ közleményében így üzent a Ravnak: "Ha nem is értjük pontosan, miért döntöttél úgy, hogy mostantól odafenntről osztod meg velünk a Fényt, kitartunk a tudatosság mellett, és csatlakozhatunk a lelked ragyogásához." A te emlékednek is ezzel adózom, drága L. Ahogy egyik nagy kedvenced, a Facebook profilodon szőke arkangyalként mosolygó Kurt Cobain mondta: "Nem félek a haláltól - a lélek ilyenkor egy új helyre költözik. Teljes lelki békében várhatom, hogy valaki másként kezdjek új életet. Aki meghal, az végtelenül boldog."

Fényes hetet!

www.whitecityboy.com
www.kabbalahungary.net