Hát, finoman szólva sem voltam feldobva, amikor a főnökömtől megtudtam, hogy csapatépítésre megyünk a hét végén, mert sok az új kolléga és a régiek is klikkesednek. Sok kedvem nem volt az egészhez, mert ez eddig a szokásos uncsi, szájbarágós feladatokat jelentette, most sem számítottam másra. A legrosszabb rémálmomba se jöjjön vissza a két évvel ezelőtti két napos szörnyűség, amikor valami intimitás labor nevű dolog keretén belül órákig próbáltunk jópofizni és egymásban felfedezni a pozitív dolgokat, miközben egy pszichológus satrafa visította a véleményét rólunk. (Balatonszemesre utaztunk, mert a főnöknek ott van valami panziós ismerőse (ki gondolta volna?), ahol aludtunk, de nem is ez a lényeg.
Inkább a csapatépítésről akarok mesélni. Olyan csapatba kerültem, ahol mindenkit csak látásból ismertem, a kávégép mellől, így el is keseredtem. De aztán annyira beszippantottak minket a feladatok, hogy észre sem vettük, és máris kialakult a csapatszellem. A csapatépítés maga, amit akár élményprogramnak is nevezhetnék (persze, erre csak utána jöttem rá), egy úgynevezett City Challenge volt. Elsőre meg is lepődtem, mert Balatonszemes nem egy „megapolisz” ugye... De a szervezők (ITT nézheted meg) mindent kihoztak belőle.
Órákon át sétáltunk, sütött a nap, és közben annyi jópofa dolgot tudtunk meg! És egymásról is, bár ugye az elején azt gondoltam, senki nem vagyok kíváncsi. Aztán valahogy közben feloldódott az én haragom is, hogy itt kell lenni, mert nem ez a nyögvenyelős szenvedős csapatépülés volt. De ne úgy képzeljétek, hogy csak céltalanul lófráltunk. Már az is a program része volt, hogy odataláljunk a következő állomásra. Kódokat kellett megfejtenünk, volt, hogy a temetőben egy sírkövön találtuk meg a megoldást, egyszóval elég rejtélyes volt… És útközben jöttek egymás után a feladatok. Például voltunk a Latinovits Múzeumban, de nem unalmas tárlatvezetést tartottak nekünk. Egy csomó beugratós kvízkérdést kaptunk a színészről és persze a feleségéről. És ki gondolta volna, hogy a fekete hajú (a nevét sem tudtam eddig!) csaj a szomszéd irodából igazi színházrajongó és mindent tud a Latinovits-Ruttkai párosról? Az sem volt rossz, amikor egy cukrászda teraszán fagyikelyhet majszolgatva (ez is a csapatépítés része volt!!!) kerestük a választ a legújabb feladványra. És persze az édességnek is köze volt Latinovits-hoz, mert egy igazi Gundel kelyhet ettünk. Közben átfutott az agyamon, talán sosem lett volna olyan helyzet, amikor ezekkel a kollégákkal együtt nasiztam volna, pedig minden áldott nap találkozunk… De sokáig nem is tudtam ezen gondolkodni, mert a kvízkérdések közben megint rácsodálkoztam valakire, most épp Katira, aki nemrég került hozzánk. Ez a csaj egy két lábon járó lexikon! De már mentünk is tovább, és amikor kiderült, a következő állomás a Bujdosó Borpince lesz, nem is akartam elhinni! (Lehet, hogy valaki megneszelte, egy jó Chardonnay-val lehet engem ellazítani?) Ez aztán a tréning! Itt borokat kóstolgattunk és magamon is meglepődtem, mert a Szürkebarátot és a Merlot-t felismertem illatról és ízről. Így én is pontot szereztem a csapatnak. Mégiscsak jó valamire, hogy otthon a pasim megkínál egy-egy pohár másfajta borral is… Észre sem vettük és elrepült 3 óra, jólesően elfáradtunk és persze izgultunk a végeredmény miatt. (Valahogy úgy, mint a kisiskolások!) És nem hiába, mert mi nyertük meg a játékot! Mondanom sem kell, ezek után a csapatunk már egy asztalnál ült a vacsoránál, és megbeszéltük, hogy már jövő héten munka után elugrunk Pesten is egy közös fagyizásra.
A lényeg, hogy szuper volt, mondtam a főnöknek, jövőre próbáljuk ki az egri vagy a soproni programot, vagy bármi mást, mert most már tudom, lehet ez jó is! (Már amennyiben ugye van rá céges keret...) Ha tudni akartok többet róla, akkor nézzétek meg a szervezők oldalát ITT. Én már átböngésztem, és találtam egy csomó játékot, amit szívesen kipróbálnék. Például a Gasztrotúra vagy az Éjszakai kalandtúra is jópofa lehet….már, amennyiben a főnök is így gondolja...
