Nesze!szer

1000 fős kórus holnap a Sportarénában

2013. május 31.

israel h.jpg

 



Vallásososak és kevéssé vallásosak holnap különleges programon vehetnek részt:  

Gigantikus zenei élménynek ígérkezik Magyarország legnagyobb évente megrendezésre kerülő keresztény felekezetközi eseménye, az Ez az a nap! 2013. június 1-jén, a Papp László Sportarénában. A világon is egyedülálló, erre a napra szerveződő 1000 fős kórus, az először Magyarországra látogató ötszörös Grammy-díjas Israel Houghton vagy a 17 albummal rendelkező Gateway Worship – csak pár fellépő a sok izgalmas program közül.

 

Idén, 2013. június 1-jén, újra a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont az évente megrendezésre kerülő, nagyszabású keresztény felekezetközi eseménynek, az Ez az a nap!-nak. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat eddig csaknem 160.000 embert mozgatott meg, és világszínvonalú hazai és nemzetközi gospel zenekarokat állított színpadra 30 nemzetből. „Fontosnak tartjuk, hogy minden évben legyen egy olyan nap, amikor keresztények összegyűlünk felekezettől függetlenül – mondta el László Viktor, az Ez az a Nap! Szervezőiroda vezetője, a program főszervezője. „Hiszünk benne, hogy jó hatással lehetünk társadalmunkra, ha fel tudjuk mutatni a közös egységet, és együtt imádkozunk nemzetünk megújulásáért, az egyházért, a családokért, fiatalokért, szükségben lévőkért” – tette hozzá a vezető.

 

A nap egyik legnagyobb szenzációja az először hazánkba látogató ötszörös Grammy-díjas Israel Houghton & New Breed zenekar. Houghton a világ egyik legnagyszerűbb modern gospel dalszerzője, zenéjében egyedülálló módon ötvözi a soul, gospel, RnB és funky stílusjegyeket. Az est másik külföldi fellépője a 17 albummal rendelkező Gateway Worship. A texasi keresztény dicsőítő csoport 10 éve hódítja meg a világ színpadait friss zenéjükkel.

 

Óriási élménynek ígérkezik Magyarország legnagyobb, erre az alkalomra összeállt 1000 fős kórusának a fellépése is, melynek érdekessége, hogy határon túli és az ország minden pontjáról érkező egyéni jelentkezőkből alakult. A kórust egy 60 fős szimfonikus zenekar kíséri Almási Kornél vezényletével, illetve a kórussal énekel dalt a tehetségkutatóból jól ismert Henderson Dávid is.

Szintén a nap egyik sztárfellépője lesz a nemrég a hazai zeneiparba énekesként is befutott, az RnB, soul és pop műfajokban dolgozó, korábban dalszerzéssel és szövegírással foglalkozó Johnny K Palmer is. Palmer szövegírója volt például az Eurovíziós Dalfesztiválon korábban induló Wolf Kati Szerelem miért múlsz? című slágerének, de írt angol szöveget Bereczki Zoltánnak és az Anti Fitness Clubnak is. A magyar blokkban fellép továbbá a Bolyki Brothers, Pintér Béla, Lakatos Péter, Prazsák László, Csiszér László, Dobner Illés, Gável András és Gellért.

Minden további info ITT.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr215337406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása