Váratlan barátságok
Valamikor 2009 telén - mikor még Magyarországon laktam - egy görbe éjszakán érdekes találkozásban volt részem. A párommal épp sorban álltunk az Alterego előtt, amikor egy srác megszólított minket, és nevén üdvözölte a kedvesemet. Kiderült, hogy Maciek - mert így hívták a fiút -, Lengyelországból érkezett Budapestre egy szemeszterre, minket pedig az akkoriban oly menő közösségi portálról, a MySpace-ről ismert. Aznap éjjel együtt mulattunk, egyik helyről a másikra sodródtunk, énekeltünk, táncoltunk az utcán, majd felkelt a nap, és elbúcsúztunk egymástól... aztán valahogy nem is találkoztunk többé. Amilyen hirtelen belecsöppent az életünkbe, olyan hirtelen el is tűnt.
Aztán, idén februárban, amikor egy kabbalista meditációs hétvégére utaztam Varsóba, egyszeriben eszembe jutott: ha minden igaz, Maciek ott lakik, logikus volna felkeresni. Rövid mailváltás után meg is született a terv: nála lakom majd a Varsóban töltött néhány nap során, én pedig majd főzök valami vegán finomságot. Amikor pedig személyesen találkoztunk három év után, pont úgy öleltük meg egymást, mintha tegnap váltunk volna el, sőt, mintha ezeréves barátok lennénk. A következő napok során bejártuk Varsót, elvitt a kedvenc kávézóiba, bárjaiba, bemutatott a legjobb barátnőjének, a mindig mosolygós Magdának (micsoda alliteráció!), és mindenekfelett végre igazán megismertük egymást. Ő racionális, én idealista vagyok. Én amióta az eszemet tudom párkapcsolatban vagyok - az előző párommal hét évig voltunk együtt, Matannal pedig hat éve -, ő viszont mindig is szingli volt, és az ma is. Ő nem hisz a horoszkópban, nekem pedig a második kérdésem mindenkihez bemutatkozás után a "Mi a csillagjegyed?". Ő Aretha Franklint hallgat, én Madonnát. És mégis: az ellentétek nem ellenérzéseket, hanem érdeklődést váltottak ki belőlünk egymás világa iránt. Valahogy tanulni kezdtünk egymástól, és mire eljött a búcsú ideje, már hiányoztunk is egymásnak.
A barátság új epizódja épp múlthéten került "adásba": Maciek Tel Avivba látogatott, és természetesen bérelt helye volt a kanapénkon. Ám bármilyen csodásan ragyogott is a nap, és bármilyen kellemes volt a tenger, azért egy valami miatt aggódtam. A kedvesem és én egy igazán nehéz időszakon mentünk keresztül, amit nevezhetünk felnőtté válásnak, vagy következő szintre lépésnek, de egy biztos: rengeteg fájdalommal, lemondással, és drámával járt. Tartottam tőle, mi lesz, ha Maciek nyaralása a mi negativitásunkon megy tönkre - ezért aztán el is határoztam, hogy rövid ismerettség ide vagy oda, már megérkezése napján beavatom, mibe csöppent bele. Meglepetésemre cseppet sem kenődött el. Közelebb ült hozzám, és kérdezni kezdett, majd hallgatott, figyelt, és időnként nagyon okosakat modott. Én pedig mosolyogtam, nevettem, hosszú idő után először.
Kiderült, a régi mondás mélyebb igazságot rejt, mint hittem volna: "Lengyel s magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát." Az elmúlt napok során a tengerparton, városi séták közben, a konyhámban, főzés közben, és a kedvenc kocsmánkban, a HaMinzarban váltottuk meg a világot - rengeteget röhögtünk, és rengeteg pozitív energiát adtunk egymásnak. Amikor pedig ismét el kellett köszönnünk, azt mondtam neki: "Nem tudom, hogyan maradtam volna talpon nélküled ezen a héten." "Ugyan már, te vagy az egyik legerősebb ember, akit ismerek." - válaszolta, majd kilépett az ajtón, és vége. Elment. De nem örökre.
Hát ennyi ideig tartott, míg észrevettem, milyen különleges barátsággal ajándékozott meg Isten, vagy a MySpace, esetleg a karmám, vagy a véletlenek - ki-ki válassza ki a neki tetsző variációt. A lényeg azonban egy: soha nem tudhatjuk, hogy ki nyújt nekünk menedéket, amikor úgy érezzük, hogy senki sem áll mellettünk. Gyakran követelőzünk, hogy a barátaink figyeljenek ránk, kiborulunk, ha a kedvesünk nem pont úgy viselkedik, ahogy mi azt jó előre beterveztük neki, végül pedig - amikor már senki sem azt nyújtja, amit az elvárásaink megkövetelnek - kiborulunk, és a világot hibáztatjuk a nyomorunkért. Pedig elég lenne olvasni a jeleket, az üzeneteket, amiket kapunk a sorstól. Mindannyian csalódunk időnként - magunkban, és másokban is. De ha nyitott szemmel és nyitott szívvel járunk a világban, a legváratlanabb helyeken találjuk majd meg azokat az embereket, akik képesek visszaadni a hitünket és az önmagunkba, a szerelembe, a boldogságba vetett bizalmunkat. Keresnünk sem kell az angyalokat.. ők találnak meg bennünket.
A védőangyalaink számtalan kiszámíthatatlan úton érkezhetnek meg hozzánk. (Akár a MySpace-en is.)
Fényes hetet!
