Nesze!szer

Elhunyt a Csengetett, Mylord? főszereplője...

2013. május 17.

paul shane1.jpg

Szomorú ez a hír azoknak, akik a sorozat fanatikusai (voltak). Magunk is ebbe a kategóriába tartozunk. A 26 részes brit sorozat az 1920-as évek angol társadalmát karikírozta ki, konkrétan remekül. A nemesség, kontra cselédség komédiája volt ez, nem más. 

paul shane2.jpg

A Csengetett-ben a legnagyobb arc Mabel mellett Alfred Stokes volt, őt játszotta Paul Shane. A minden hájjal megkent komornyiknak soha nem kellett egy kis turpisságért, vagy gonoszságért a szomszédba mennie. Miután megmentette Meldrum életét a háborúban, oda áll be szolgálatba. (Az előző munkahelyéről ugye kidobták!) A lánya, Ivy volt az egyetlen, aki valahogy hatni tudott a kedves papára. Lenézte az arisztokratákat, de képmutatásban is jeleskedett, az egészen biztos (árváknak gyűjtés pl.).

paul shane3.jpg

A színész, Paul Shane egyébként 1940-ban született, Rotherhamban. Először pubokban és klubokban dolgozot, aztán a hetvenes évektől került a televízióba. Az angolok inkább a Hi-di-Hi!sztárjaként ismerték őt, mi pedig a Csengetett, mylord? köpcös mormogójaként, aki azért néhány munkáspárti mondatott is elejtett olykor. Shane-nek 3 lánya és 6 unokája volt, feleségét 2001-ben veszítette el. Ő 72 évesen ment el. Igen sok kellemes percet szerzett nekünk: köszönjük! 

 

paul-shane-pic-rex-705147951.jpg

 

 

 

 


 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr665303764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-Lizzy- 2013.05.17. 10:59:48

Szerettem ezt a sorozatot...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.17. 17:42:20

az összes!

nem csak szerettem, de még mindig szeretem!

Fenn van dvdn az összes a polcon!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2013.05.17. 19:37:33

Igazából az az életmentés kifosztásnak indult, csak Teddy közben magához tért.

zaturek 2013.05.17. 20:23:38

Magyar hangja a nemrég elhunyt Hollósi Frigyes. Nélküle, és a többi kiváló szinkronhang nélkül nem emelkedett volna kultikus magaslatokba ez a sorozat.

Bretschneider detektív 2013.05.18. 05:35:26

Jó kis sorozat, mindig ezt mondom. Nem igaz, Mrs. Lipton? Ááá.

Bretschneider detektív 2013.05.18. 05:37:43

Nem is tudom, mikor láttam utoljára...

Tibi5000 · http://sport-kiraly.blog.hu/ 2013.05.18. 17:09:55

Szörnyű, Nyugodjék Békében! A sorozat egyik nagy kedvelője voltam, és még mindig az vagyok. Nem tudom, mióta láttam ehhez fogható vígjátékot. Talán soha.
Biztos.

gabcigirl 2013.05.18. 18:32:06

R.I.P.

Én is nagyon bírom ezt a sorozatot: az egyetlen "kosztümös" film, amit csípek :))))
süti beállítások módosítása