Optimális optimizmus
Sokaknak meggyőződése, hogy az ember alapvetően pesszimista. Hiszen bár mindig felkel reggelente a nap, és mindig van mit ennünk, és mindig vannak barátok, rokonok, ismerősök, akikkel válthatunk néhány őszinte, kedves szót, valahogy mégis megengedjük maguknak azt a luxust, hogy elmerüljünk az önsajnálat tengerében. „Ma is esik az eső.”, „Nem is tudom, mikor jártam utoljára egy jó étteremben.”, „Minden barátomban csalódnom kellett az évek során.” Aztán elmúlik a nyugtalanság időszaka, nagy nehezen összekanalazzuk magunkat, kimászunk az önmagunk által kreált csávából... és a pesszimizmus egyszeriben messze száll.
Szerintem az ember minden önsanyargató mechanizmusa és világfájdalom iránti vonzalma ellenére nagyon is optimista. Ennek legfőbb példájaként pedig azt szoktam felhozni, hogy amikor megismerkedünk egy új baráttal, vagy összehoz a sors egy új „nagy ő”-vel, valahogy mindig meggyőződéssel állítjuk, hogy ilyesmit bizony még sosem éreztünk. „Soha életemben nem voltam ennyire szerelmes!”, mondjuk minden egyes románc beköszöntekor, a barátok pedig baromira örülnek nekünk, és vannak annyira jó fejek, hogy nem mondják azt: „Tényleg? Két éve is ezt mondtad egy másik srácra, egy éve pedig ugyanazt az embert életed tönkretevőjeként emlegetted egy rakás csokipapír és két üres üveg Chardonnay mögött zokogva.”
De ami a legszebb példa az emberi optimizmusra, az mégiscsak az, hogy akárhányszor alkalmunk nyílik beszélgetni egy régen látott baráttal, arról számolunk be, hogy „ugyan volt egy komolyabb nehézség az életemben, de már épp kilábalófélben vagyok belőle”. Valahogy sosem azt prezentáljuk, hogy „iszonyú mélyponton vagyok”, mert az aktuális állapotunk – ha csak egy árnyalatnyival is – mindig jobb, mint amit a legsötétebb pillanatainkban tapasztaltunk meg.
Most pedig már csak arra van szükség, hogy elengedjük azt az illúziót, hogy pesszimisták vagyunk. Igen, időnként nem könnyű az élet, és előfordul, hogy összeomlunk, de ahogy Yehuda Berg, a Kabbala Központ spirituális igazgatója mondja: "Semmi olyan nem történik az életünkben – tényleg semmi – amit nem az univerzum küldött azért, hogy végül a javunkat szolgálja. Az áldásaink azért vannak, hogy megosszuk és élvezzük, a nehézségek pedig azért, hogy segítsenek a fejlődésben és így még több jót kaphassunk.” A kabbala azt tanítja, hogy a világon mindennek örülhetnénk, ha képesek lennénk úgy tekinteni a nehéz időszakokra, hogy a talán most még elképzelhetetlen beteljesüléshez vezetnek.
Optimista hetet mindenkinek!
