Igazi csajoskodást hajtottunk végre néhány napja. Egyeztetett időpontra mentünk a Westend MAC-be egy lesson-re. De inkább oktatásnak mondanánk. Személyre szabva, másfél órát foglalatoskodott egy szuper sminkes velünk. Jaj, de nagyon jó is volt!
Megbeszéltük, milyen sminkre is vágynánk és már kezdődött is a tanulás. Mindent kérdezhettünk, kipróbálhattunk és a csupasz, megtisztított arcról indultunk. Ő megrajzolta az egyik oldalt, mi pedig a másikat. Illetve próbáltuk a másikat. Időnként ugye fellépett némi kézügyetlenség, de mindig kaptunk segítséget. Őszintén szólva az árnyékolástechnikával akadnak gondjaink, na... Nagyon sokat tanultunk az ecsetekről, hogy mit és mivel vigyünk fel. Ez igen hasznosnak bizonyult, mert ezeket képesek vagyunk teljesen összekeverni néha. És a végére már kész is lett egy csoda smink az orcánkon, amit féli mi magunk követtünk el. Büszkeség töltött el bennünket a mű láttán.
Face chart-ot is rajzoltak hozzá, hogy tudjuk otthon, mit és hogyan használjuk. És beleszerettünk egy rúzs alá felkenhető csodába, hogy ne járjunk úgy, mint az idős nénik, akiknek elmaszatolódik mindig a cucc az ötórai teázás közben...(Prep+Prime Lip Base). Ja, és ami a hab a tortán, amellett, hogy csak minket oktattak másfél órán át és még haza is vihettünk a rajtunk használt termékekből. Ha neked is vannak kérdéseid a sminkeléssel kapcsolatban, vagy megtanulnál akár egy nappalit, akár egy jó kis smokey-t, vagy bármit, akkor ajánljuk ezt a leckét. 25 ezer forint, plusz ezt teljes mértékben le is vásárolhatod. Nem olcsó, de igazán megéri! További részletek a MAC oldalán ITT.