Nesze!szer

Párkovács és Családműhely közelről

2013. január 21.

dont worry2.jpg

Bajnok Anikó – a páciens szemszögéből

A páciens talán nem is jó szó, hiszen nem vagyunk betegek. A helyzeteink, az elvárásaink betegek, a világ beteg. Ha erre már magad is rájöttél, akkor az is ott lehet benned, hogy szeretnél változtatni, megválni a megszokásaidtól. Mert van, hogy nem a tanult ösvényeket kell járni, a társadalom elvárásait lemásolni, vagy a szülők hibás mintáját továbbvinni.
Ezt a kifacsarodott rendet (vagy rendetlenséget!) segít helyére állítani Bajnok Anikó. Anikó tíz éve foglalkozik tanácsadással, a HR területen kezdte hivatását. Eredeti szakmája programozó, jelenleg coach és tréner, és az egyik legismertebb reklámcégnél vezetőfejlesztéssel foglalkozik. Emellett magánrendelést is vezet, ahol mediátorként és tanácsadóként egyéneket és párokat fogad, ugyanis a pár-és családkapcsolatok elkötelezett híve.


A belvárosban, egy kicsi, egyszerű, minden flanctól mentes szobában fogadja azokat, akik összezavarodtak, úgy érzik, segítségre, más szemszögre van szükségük, hogy haladni tudjanak… vagy megfáradtak, és némi megnyugvásra vágyik a lelkük. (Vagy folyamatosan azon kapják magukat, hogy ugyanabba az élethelyzetbe esnek, akár magukkal, akár egymással kapcsolatban. Például, ha a kapcsolataid sorra ugyanúgy érnek véget, ha állandósulnak a veszekedések, ha már semmi sem olyan, mint régen, vagy ha felbukkan egy harmadik… de ha érzel/éreztek még erőt magatokban a kapcsolat megjavítására, akkor a Párkovács és Családműhelyben jó helyen jártok.) Közreműködésével már több pár is visszatalált egymáshoz. Könnyedén szót ért mindkét féllel, szuperül kezeli a különböző pólusokat, egyfajta hidat képez közöttük. Tudja, hogyan kell bánni egy érző lélekkel, ugyanakkor a racionális megközelítés sem áll tőle messze. A férfiak tudvalevőleg eléggé logikusak, a kocka a kedvenc térbeli alakzatuk, hiszen annak minden oldalát meg tudják határozni… Anikó ezekhez az élekhez jól kapcsolódik, érti a férfiak 0 és 1 számokból álló számrendszerét is. A nők érzelmi kavalkádját is segít kibogozni. Az érzéseket le tudja fordítani a partnereknek, rávezeti őket az eltérő életterületeken tapasztalt, ám megegyező helyzetek közötti párhuzamra. Segít megtalálni a kapcsolatban az elcsúszásokat, azokat a pontokat, ahol nem figyeltek egymásra.
Nem direkt, csak egy belső program nem engedi, hogy meglásd, hiszen elsősorban mindig magunkra figyelünk… Segít kimondatni a valós igényt, ami a jól működő párkapcsolatok egyik alapköve. Ha a pasid egy terápiát nehezen emésztene, netán te is ódzkodsz, elmondom Anikó titkát: ő nem pszichológus. Ő egy hétköznapi, négy gyermekes családanya, akinek fantasztikus szenzorai vannak, kíváncsi rád és aki szeret beszélgetni. Ha magasabbról nézem, biztosan angyal, amúgy meg egy lágy szellő, aki jelenlétével puhán megsimogat, te pedig ettől az érintéstől felébredsz, rájössz, hogy élsz, élni akarsz és nincs időd késlekedni. Tartja neked a tükröt önmagadról – ez sokszor megdöbbentő, fájdalommal teli, de ne aggódj, ezek az érzések mulandóak. Amint megérted, mit miért teszel, miért van szükséged bizonyos helyzetekre, emberekre, válaszokra, mondatokra, máris elindulhatsz egy másik, általad választott úton.

bajnokanikó 1.jpg

A változtatni tudás képessége pedig felülír mindent. Anikó teljes lényével figyel rád. Ezt ő úgy nevezi „melléd ül”. Olyan érzés, mintha minden pórusával beszívna, veled együtt rezdül. Teljes mélységében átérzi a problémádat. Ha elenyésző kis gondnak tűnhet másnak, de számodra az a legszorítóbb tulajdonságod, vagy megkötöz egy állapot, akkor az jelenthet számodra igenis nagy gondot. Ennek elfogadására is tanít. Olyan ez, mintha kezedbe vennéd saját magadat, meghallgatnád a saját problémádat és elringatnád magadat. Megértés önmagunk felé, ez a kulcs. Ahogy a kérdéseknek köszönhetően egyre inkább tudatára ébredsz a hozott problémának, annak gyökerére, megnyílik előtted egy új út. Az az út, ami elvezet a megoldáshoz. Anikó elemi kérdése: hogyan igen? Azt már úgyis nagyon tudjuk, hogyan nem: gyermekkorunk óta azt hallgatjuk, mit ne csináljunk. Hogyan ne nyúljunk a kapcsolóhoz, hogyan ne rántsuk le az asztalterítőt, hogyan ne nyúljunk a tűzhöz, hogyan ne beszéljünk csúnyán, hogyan ne kiabáljunk tömegben, hogyan ne nézzünk úgy, hogyan ne futkorásszunk, röviden: hogyan ne éljünk. Itt ki is alakul(hat) gyerekkortól az első blokk: tudjuk a tiltásokat, tudjuk, mit nem szabad, de az eredményesség lehetséges alternatíváira sajnos halvány ötletünk sincs. Anikó erre is rávezet, a kérdései lámpákat kapcsolnak fel és magunk mondjuk ki, mit tudnánk tenni a továbblépés érdekében. Ha pedig már benne vagyunk a folyamatban és látjuk, mennyi mindenre képesek vagyunk, ez az öröm fogja adni az önmagunkkal való szembesüléshez a lelki erőt. Ha kicsit is úgy érzed, megrekedtél, ha néha eszedbe jut, hogy élhetnél másképpen is, ha úgy érzed, fogva tart a mókuskerék, de mindehhez kevésnek érzed magadat, gondold át, lehet, hogy átmenetileg jól esne egy segítő kéz. Anikóé.

Nesze!Detti

(Bajnok Anikó Párkovács és Családműhely facebookos oldala ITT, tőle kaphaszt bővebb információt a munkájáról, működéséről)

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr845033032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása