Van egy sorozat a TLC-n. Elég fura, viszont igen érdekes. Olyan emberekről szól, szeretnék a testüket takarni valamiért. Igazság eltakarva a címe, ma este 21.50-kor láthatod a csatornán. Lindával, a főnénivel készült egy beszélgetésünk csontsoványságról, önértékelésről... például. Szerintünk terápiás jellegű már ezt is elolvasni!

Kérdés:

Mit gondolsz, van annak bármi oka, hogy valakinek olyan teste van, amit nem szeret? Úgy értem,
hogy nincs megelégedve azzal a testtel, amibe beleszületett? Van ennek bármi tanító célzata, vagy egyszerűen csak így hozza a sors?

- Dr. Linda Papadopoulos:

Azt hiszem az emberek nagy többsége csak eléldegél, nagyon szomorúan, egy olyan társadalomban, ahol úgy érzik, hogy a személyiségük szorosan összefügg a megjelenésükkel. Néhány évvel ezelőtt a testképzavaros emberek egy bizonyos korú, és többnyire nők alkotta csoportból kerültek ki. Ehhez képest manapság találkozok 8-9 éves kislányokkal és középkorú, negyvenes nőkkel, akiknek súlyos testkép problémáik, evészavaraik vannak, sőt a férfiak közül is egyre több küzd hasonló gondokkal. Szerintem ennek az az oka, hogy nagyobb a kényszer arra, hogy egy bizonyos módon nézzünk ki, mint régen volt. Ehhez jön még az, hogy mindent nagyon könnyen “meg lehet javítani”, például a plasztikai sebészet demedikalizációja miatt. Pár évvel ezelőtt egy ilyen beavatkozás még nagy döntésnek számított, manapság ajándékkártyát kaphatsz hozzájuk, megtalálhatod őket bármelyik utcasarkon. Ez pedig azt az üzenetet hordozza, hogy az önbecsülésbeli problémákat megoldhatod azzal, ha a külsődet tökéletesíted. És ha ezt az oldalát nézed, akkor boldogabb leszel.

Kérdés:

Miért van ennyi alacsony önbecsülésű nő, még azok között is, akik egyébként tökéletesen néznek ki? Megoldást jelenthetne az, ha a médiában realisztikusabb alkatú modellek lennének, nem pedig csontsoványak?

Dr. Linda Papadopoulos:

Mindez azért van, mert a testképet nem maga a realitás alakítja, hanem amiről azt hisszük, hogy reális. A magánrendeléseim során többféle emberrel találkozom: egy részüknek nagyon súlyos testhibája vagy bőrbetegsége van, másik részük viszont híres modell vagy színésznő. És becsületszavamra, sok esetben azoknak, akiknek mondjuk súlyos bőrhiba van az arcukon, jobb a testképük, mint a modelleknek és színésznőknek. Nagyon szomorú és aggodalomra ad okot, hogy lányok egy olyan generációját neveljük, akik azt hiszik, hogy azon múlik az értékük, hogy hogyan néznek ki, mennyire csinosak, fel tudják-e kelteni egy fiú figyelmét, megfelelő-e a súlyuk, és így tovább. Szerintem ez az oka annak, hogy ennyi testképzavaros nővel találkozunk. Nagyon érdekesnek találom, hogy tapasztalatom szerint, ha valaki keresztülmegy egy komolyabb betegségen, akkor utána már nem csak esztétikai szempontból tekint a testére, hanem a funkcióját is figyelembe veszi. Például egy olyan nőnek, aki mellrákban szenvedett, teljesen más az elképzelése a tökéletes mellről, mint mondjuk egy 17 évesnek, aki azt hiszi, hogy ha nem C vagy D kosaras melle van, akkor nem fog tetszeni a fiúknak. Nemcsak a testkép kutatásaim, de  a szexualitásra vonatkozóak alapján is nagyon aggasztó a tény, hogy milyen üzenetet közvetítünk a fiatal nők felé. Tudjátok, én anya is vagyok, és pszichológus is, ezért ha valaki azt mondja a kislányomnak, hogy “milyen kis csinos”, akkor én azt válaszolom rá, hogy “csodás agya van a matekhoz, és nagyon jól megy neki a judo”, mert azt akarom, hogy tudja, ez utóbbiak sokkal fontosabb dolgok. Lehetsz csinos, de az nem tart örökké, és azért, hogy szép legyél nem sok mindent tehetsz, de azért, hogy jó legyél matekban, annál többet. Azt hiszem ez az igazán fontos üzenet, amit tovább kell adni. Szóval mit tehet a média? Jó kérdés. Azt hiszem az egész a felvezetésen múlik. A jelenlegi szépségideál elég masszív alapokon nyugszik, amin nehéz változtatni. Részt vettem az első Dove kampányban, a lányok kiválasztásában, és az egy nagyon pozitív és csodálatos dolog volt, de az ehhez hasonló kampányok mostanság mesterkéltnek tűnnek. Az a probléma, hogy amíg a reklámok nem változnak, - mivel ezek sokkal több képet közvetítenek, mint a magazinok -, addig nem sok mindent tehetünk. Van egy nagyszerű szervezet, a nevük “All Walks Beyond the Catwalk”, Erin O’Connor modell alapította, és a céljuk, hogy elérjék azt, hogy a nagy divatházak tervezői nagyobb méretekre, formásabb alakra is tervezzenek, mert egyszerűen nem tanulták meg azt, hogy az “ideális mérettől” eltérőben is gondolkozzanak. Szerintem az ilyen kezdeményezések hasznos lépések, ahhoz, hogy elérjük a célunkat. A magazinoknak is változtatni kell ennek érdekében, a lényeg, hogy ne tűnjön felszínesnek.

Kérdés:

Nagyon sok nő küzd felesleggel, has és csípőtájékon például. Lehet ennek pszichés oka, mint például a depresszió vagy a stressz?

Dr. Linda Papadopoulos:

Ez egy érdekes kérdés. Kettő oka lehet. Kimutatták, hogy a középső területeken felhalmozódó zsírfelesleg a kortizol szinttel áll kapcsolatban. A kortizol egy stressz hormon. Bizonyos szint alatt szükséges és hasznos, de e fölött rossz hatással van a szervezetre, amibe az is beletartozik, hogy megköti a zsírt a középső területeken. Ennek fényében érdekes kérdés lehet, hogy mi történt a nő életében, amikor has tájékon meghízott. Másrészről, az evolúciós pszichológiában van egy kifejezés, a derék- csípő arány, ami azt a különbséget jelöli, ami a derék és csípőbőség között van. Evolúciós szempontból pedig minél nagyobb a kettő között a különbség, annál vonzóbbnak talál minket az erősebb nem. Ebben pedig el tudom képzelni, hogy van igazság, mert ezek valamennyire berögzült dolgok. Harmadrészt, ha szociálpszichológiai szempontból nézed, az biztos, hogy nem látunk túl sok különféle testalkat típust a médiában. Csak vékony és izmos alakokat látunk, és sok mell implantátumot. Túlzás a mellméret, a csípő és a keskeny derék is. Szóval ezt látjuk, és ha mi nem felelünk meg ennek a képnek, akkor máris kevésbé érezzük magunkat kívánatosnak. Végeredményében mindezeket együtt kell néznünk, ahhoz hogy meg tudjuk magyarázni, miért éreznek így a nők.

Kérdés:

Szemlátomást eddig főleg nőkről esett szó, de volt már férfi pánciensed is, aki a testi problémái miatt keresett fel? És ha igen, mennyire lehet összehasonlítani a nőkkel, akikkel dolgoztál?

Dr. Linda Papadopoulos:

Egyre több férfi pácienssel találkozok a munkám során. Természetesen nincsenek annyian, mint a nők, és ennek szerintem az az oka, hogy olya társadalomban élünk, ami a nők értékét a fiatalságban és a szépségben méri, a férfiakét pedig a teljesítményükben és hogy mennyi pénzük van. Szóval egyelőre még jóval kevesebben vannak, de nő a számuk. … Szóval a külsőségek egyre inkább mérvadóak, és erre a férfiak sem immunisak. Például amikor ellátogatok egy suliba, és beszélgetek lányokkal és fiúkkal, egy dolog általában észrevehető: a fiúk is megnézik a lányokat a magazinban, és azt mondják, hogy azzal a külsővel, ami nekem van, soha nem lehet ilyen barátnőm. Szóval úgy tűnik, hogy ezek a “nőideálok” a férfiak önbizalmát is megtépázzák.

Kérdés:

A sorozat készítése alatt melyik volt a legnehezebb szituáció a számodra? Volt olyan pont, amikor, azt mondtad, hogy feladod? Volt olyan páciens, aki akkora kihívás volt, hogy abba akartad hagyni a kezelését?

Dr. Linda Papadopoulos:

Tudod, én ahhoz a pár szerencsés emberhez tartozom, akik imádják a munkájukat, és ráadásul a sorozatbeli emberek hihetetlenül motiváltak voltak, így semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben. Számomra nagyban megkönnyítette a munkát, hogy láttam, belsőleg mennyit fejlődnek. Van egy eset, a sorozatban láthatjátok majd, hogy egy nő nem éri el azt a külső változást, amit elvárt volna, de érzelmi szinten nagy fejlődés tapasztalható nála. Szóval a testképe jó irányban változik, miközben magán a testén nem szükségszerűen történik változás. Ez ugye azt jelenti, hogy a testképünk a fejünkben dől el, és ez amit be akarunk mutatni a műsorban. De ezzel azt hiszem, nem a kérdésedre válaszoltam, mert ez az egyik legkedvesebb esetem volt, nem pedig a legnehezebb. Olykor előfordul, hogy egy negatív hozzászólás, vagy az ambíció indítja el a folyamatot. Legtöbbször ezek az érzések együtt jönnek, és kiegészülnek még a reménnyel is. Nagyon érdekes számomra, és itt kell megjegyezni, hogy sokan jönnek el bőrproblémákkal, és aztán elnézést kérnek, hogy nem akarják rabolni az időmet, mert tudják, hogy ebbe nem fognak belehalni. És nem jó, hogy azt hiszik, hogy ha nem öli meg őket, akkor együtt kell élni a problémával. Szóval csodásnak tartom, amikor valaki képes elfogadni, hogy “megérdemli” a kezelést, hogy képes rólabeszélni, képes elfogadni. Sajnos a nyugati orvoslásra jellemző, hogy inkább a betegséget gyógyítják, mint magát a beteget, a pszichológiára pedig úgy tekintenek a betegek, mint valami luxuscikkre, amitnem engedhetnek meg maguknak. Ezért is jó ez a műsor, mert bemutatja, hogy az emberek képesek elég bátrak lenni ahhoz, hogy az igazán fontos dolgokkal foglalkozzanak.

Kérdés:

Hogy kezdjen valaki hozzá ahhoz, hogy elfogadja és megszeresse a saját testét? Mi az első lépés?

Dr. Linda Papadopoulos:

Tanuljon meg helyesen a tükörbe nézni. Sajnos általában az a jellemző, hogy ha tükörbe nézünk, azokra a dolgokra koncentrálunk, amit utálunk, és aztán csak azon gondolkodunk, hogyan javíthatnánk ki. Azt gondolom az lenne a helyes hozzáállás, hogy mielőtt ellépsz a tükörtől, utoljára azt nézed meg magadon, amit szeretsz, mindegy, hogy ez éppen a szemed színe, a nyakad vagy a csuklód formája. Az pedig bizonyított, hogy ha így jársz el, akkor teljesen máshogy fogsz magadra tekinteni. Szóval ez legyen az első lépés, a másik fontos dolog pedig az, hogy az önbecsülés nem csak a kinézettől kell, hogy függjön, értékelni kell azt is magadban, hogy hogyan teljesítesz a munkádban, milyen jól beszélsz franciául, milyen finom csoki tortát sütsz, és így tovább. Hiszen ezek is legalább olyan fontos dolgok az életben, erre rá kell jönni. Kizárólag a külső “kijavítása” nem jár együtt az önbecsülés javulásával.

Kérdés:

Először is azt szeretném megkérdezni, hogy tapasztalataid szerint mennyire könnyű segítséget találni, ha valaki elszánta magát? Másrészt pedig, hogy miután elmentek és részt vettek egy ilyen beszélgetésen, gyökeresen megváltozik az életük vagy a párkapcsolatuk, és hosszú távú megoldást találnak arra, hogy elfogadják önmagukat?

Dr. Linda Papadopoulos:

Hogy mennyire könnyű? Egyáltalán nem. Nagyon szomorú, de sajnos, ha nem tudsz magánorvoshoz menni, mert mondjuk nincs rá anyagi forrásod, akkor a TB által támogatott helyekre hosszú a beutalási idő, és ha már egyszer ott vagy, akkor is csak rövid ideig foglalkoznak veled. Sok helyre el tudnak menni a betegek, ha megkapják a kellő támogatást mindehhez. Nemrégen a Lordok Házában voltam egybeszélgetésen, amit a Psoriasis (pikkelysömör) Association és a Mental Health Foundation közösen tartott. Az egyik alapvető dolog, amit el szerettek volna mondani, hogy amikor az emberek nem érzik jól magukat a bőrükben, az nem csak a külsőt érintő betegség miatt van, sokkal mélyebben gyökerezik. Részt vettem egy aknéval kapcsolatos útmutató készítésében a NHS (mint a TB) számára, és biztosra mentem, hogy az embereknek a pszichológiai konzultáció lehetősége is fel legyen ajánlva, hiszen ez is nagyon fontos. Végeredményében a helyzet még nem tökéletes, de jó úton haladunk. Hogy a második kérdésedre is választ adjak, ha már elkezdődtek a konzultációk, akkor igen, határozott fejlődés tapasztalható. A korai kutatásaimból kiderül, hogy mennyire hatásosak ezek a kezelések, egy8 szakaszból álló, személyre szabott terápia csodálatos eredményeket hoz, akár 12-18 hónap alatt is. Szóval ha megfelelő segítséget kapsz, akkor az határozottan meg tudja változtatni az életedet. Az egyetlen trükk, hogy a segítség a megfelelő formában és időben érkezzen.

Kérdés:

Megváltozott a véleményed, vagy a hozzáállásod azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a szépség,miközben készítettétek az Igazság eltakarva című sorozatot?

Dr. Linda Papadopoulos:

Nem, mert már nagyon régóta ezen a területen dolgozok, és mindig is tudtam, hogy a szépség fogalmaszámomra sokkal szélesebb körű jelentéssel bír. Mindig is arra törekedtem, hogy az emberek megértsék,hogy az, hogy mit látunk szépnek, a fejünkben dől el, és ezt a képet sokkal könnyebben meg tudjuk változtatni, mint magát a testünket. Ez egy kiváltság. A pácienseim közül talán a legcsinosabbak voltak a legnehezebb esetek pszichológiai szempontból, de annyira vágytak arra, hogy elmondhassák, hogy mi és miért bántja őket, hogy mit titkoltak olyan sokáig. Az ő fejlődésüket látni és átélni igazán csodálatos érzés volt. Szóval sokat tanultam, ha nem is a szépség jelentéséről, hanem az emberi méltóságról és becsületről, és hogy hogyan próbáljuk megvédeni egymást. Amit legtöbbször megtapasztalhatunk,miközben nézzük az egyes részeket, hogy ezek az emberek, akik ezt a szörnyű terhet és fájdalmat cipelik magukban, hogyan próbálják megvédeni a családjukat attól, hogy megbántsák őket; ez igazán megható.

Kérdés:

Az egyetemi publikációid nagy része a bőrgyógyászattal és ennek pszichológiai hátterével foglalkozik. Hogyan döntötted el, hogy te ezzel a témával fogsz foglalkozni? És lehetséges az, hogy az aggodalmaink és félelmeink hatással vannak a bőrünk állapotára?

Dr. Linda Papadopoulos:

Első kérdésedre válaszolva, egy személyes életesemény vezetett ahhoz, hogy ezt a területet válasszam. Egyke gyerek vagyok, de van egy unokatestvérem, aki olyan, mintha a nővérem lenne, és nagyon közel áll hozzám. Még fiatal voltam, amikor kijött rajta egy bőrbetegség, a vitiligo, ami azt jelenti, hogy foltokban pigment hiányossá vált a bőre. Még csak tinédzser volt, én pedig egy pár évvel fiatalabb nála, de azt láttam, hogy hogyan hat mindez a viselkedésére. Kitűnő tanuló volt, de egyszer csak úgy döntött nem megy egyetemre. Egyre introvertáltabbá vált, miközben mindig is nyitott személyiség volt. Nagyon ügyes tornász volt, de többé nem akarta felvenni a tornadresszt. Mindez nagyon megmaradt az emlékezetemben, ezért amikor egyetemre mentem, az érdekelt leginkább, hogy a kinézetünk milyen hatással van arra, hogy mit érzünk. A sok beszélgetés és kutatás után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a mentális állapotunk nagyban befolyásolja a pszichológia állapotunkat. Szóval így választottam a pszicho-neuroimmonológia területét, és azt gondolom nagyon érdekes, hogy a bőrünk milyen közeli összeköttetésben van központi idegrendszerrel. A saját kutatásomban pedig a vitiligoval foglalkoztam, ami az unokatestvéremnek is van, de azóta ezt kibővítettem az ekcémával és a pikkelysömörrel is, és arra jöttem rá, hogy az érzéseink kihatnak a bőrünk állapotán, de ugyanez fordítva is igaz. Volt még egy másik érdekes kutatás is amiben részt vettem, amiből az a tanulság vonható le, hogy figyeljünk oda a bőrünkre, és a pszichés állapotunkra, mert nagyon sok mindent elmondanak az általános lelki állapotunkról, a stressz-szintünkről, és arról, hogy ha nem fordítunk elég figyelmet önmagunkra.