Idén a szokásosnál korábban kezdődik a karácsonyi szezon, reméljük, nem a világvége jóslatok miatt sietnek ennyire a beauty és egyéb cégek. Már csak azért is szeretnénk megélni az ünnepeket, hogy a most következő csodaságokat a fa alatt láthassuk ajándékként.
A MAC folytatja elbűvölő hadjáratát, és elhalmoz minket mindenféle kedves kis kütyüvel. Kicsit visszamehetünk a babaszobánkba, amikor masnikat kötöttünk mindenhova és filctollal festettük újra a baba szemét. Most újraélhetjük mindezt, magunkon és igazi sminkkészlettel. Masnival záródó dobozkákban (12900 Ft ) kapunk 5-5 színt, natúr, füstös és drámai szemek elkészítéséhez. Nem ilyen egyszerű a dolog, a MAC-nek új elképzelései vannak, ugyanis a natúr palettában mentazöld és fémes szürkésbarna is van, a drámai paletta színei közül a burgundi vörös, vörös csillámmal, ami felkeltette az érdeklődésünket, a füstös paletta pedig a lila árnyalataival játszik. Nem szokványos, de ezt már megszokhattuk.
Az All For Glamour Touch Up Kit (9800 Ft) bármelyikét magunkkal vihetjük a munkahelyünkre, vagy az éjszakába, épp az apró igazításokhoz szükséges termékeket tartalmazza. Három színű mattító púderből választhatunk, benne az arcszín árnyalatához illő rúzzsal. Egy „gyorssegély szettet” (16500 Ft) is összeállított a MAC, benne egy helyen arcpír, szemhéjfesték, rúzs. Aki szereti, vigye, ám érdemes átgondolni, hogy a használat során a krémes rúzsba belehullnak a szemhéjfesték részecskéi, összeszínezik azt – nekem ennek mindig koszos hatása van.
Az sokkal jobb megoldás, ami évek óta bevett gyakorlat a MAC- nél, hogy egy aprócska neszeszerben elrejti a rúzst, szájfényt, szájceruzát, egy másikban pedig a szemhéjfesték duót, szemceruzát és szempilla spirált. Idén sincs ez másként, leopárd mintás szütyőkben kapunk ajak (12500 Ft) és szem (18500 Ft) szetteket. Hogy a sminkelés a lehető legjobban menjen, mini ecsetkészletekkel (17500 Ft) is megajándékozhatjuk magunkat, vagy minket a párunk. Menta, bézs és babarózsaszín zipzáras tartókban találjuk őket, mindegyikben 5 darab, ám más funkciójú ecsetekkel.
Az ünnepek alatt a családtól családig való rohanás közben jó, ha a kiválogatott, ünnepi sminkcuccunkat egyetlen helyen tudjuk, így nem veszik el semmi és a nagymamához sietve hamar elkészülhet a smink is, köszönhetően a praktikus tárolásnak – tudni fogjuk, mi, hol van. A MAC egy utazótáskával (10000 Ft) kedveskedett nekünk, mely belül bézs alapon csipkemintás, összegörgethető, felakasztható, kívül pedig leopárdmintás, hogy egy percre se feledjük, az ünnepek alatt is kecses macskák vagyunk – akkor is, ha reggelire bejglit eszünk, vagy ha délután véletlenül lecsúszik az egész tál zserbó.
A legkedvesebb termék szerintünk az ugyancsak masnis dobozkába csomagolt Divine Desire/ Sinfully Chic fantázianevet viselő kompaktok (21000 Ft). A legkeresettebb színű pirosítók, szájfények, Cremesheen rúzsok, Technakohl vízálló szemceruzák találhatóak benne és a mini 129 ecset a pirosító felhordását segíti. A csomagolás marad a menta, bézs, rózsaszín színeiben, belül bársonyborítással. Mindegyik vágykeltő és bűnösen csábító, úgysem tudjátok magatokat visszatartani, amikor meglátjátok az üzletek polcain!
A MAC szokásához híven segíteni sem felejt el. A VIVA Glam termékek az AIDS alapítványt támogatják, és ha úgy döntesz, Te is segíthetsz: a Nicki és Ricki inspirálta rúzst és ajakápolót szettben (9800 Ft) veheted meg. Ezzel nem csak adsz, kapsz is! A Kids Helping Kids képeslapjait és üdvözlőkártyáit gyerekek készítették, mégpedig olyan gyerekek, akik AIDS vírussal fertőzöttek vagy HIV-pozitívak. Ez a bevétel is az AIDS alapítvány
számlájára folyik. Gondolj bele, milyen öröm és kikapcsolódás a gyerkőcöknek a rajzolás, ezzel nekünk is örömet szereznek, ahogy pedig a vásárlással a pénz az alapítványhoz jut, mi adjuk vissza ugyanezet. A kör bezárul és az ő örömük visszajut hozzájuk. Az ünnep az adás öröméről szól, ha még messze is van, érdemes ebbe belegondolni. A hat darab képeslap és a 12 darabos kísérőkártya csomag külön-külön 2900 Ft-ba kerül.
Ami pedig a legnagyobb ajándék, és már most elérhető mindenki számára, az a MAC magyar honlapja. Az eredeti MAC honlap mintájára, végre anyanyelvünkön olvashatjuk az újdonságokat és elveszhetünk a szebbnél szebb sminkfotókban. Kalandra fel - ITT!
Nesze!Detti