Ma a világ egyik leghíresebb pilótanője, Amelia Earhart előtt tiszteleg a Google. Biztos te is láttad. Csak néhány adat az amerikai pilótanőről.
1928 - Az első nő volt, aki két társával együtt átrepülte az Atlanti-óceánt (Amelia ezen még csak utasként vett részt).
1932. május 20. - Az első nő, aki egyedül repülte át az Atlanti-óceánt (az utat 15 óra alatt tette meg).
1935. január 11. - Hawaiiról Kaliforniába repült. (Az előtte próbálkozók mind a tengerbe zuhantak ezen
az úton.
1937 - Az egész Földet akarta körberepülni, de a Csendes-óceán térségében, Fred Noonan navigátorral együtt eltűnt.
Fura eltűnésük óta nem is tudni, mi történhetett. Legtöbben a Japánban való lezuhanásukat valószínűsítik, de mindenféle összeesküvéses teóriák is léteznek. Repülési karrierjét a Vöröskereszt kötelékében kezdte az első világháború idején. 1920-ban, utasként találkozott először a szárnyalással, és rögtön beleszeretett. Leckéket vett, bár szülei ellenezték. Aztán összeszedett lassan annyi pénzt, hogy saját gépe lehessen. (Egyébként szociális munkásként dolgozott, hétvégeken gyakorolt!) Tulajdonképpen a női repülés úttörőjének tekinthető, ő volt az első jelentős hölgy pilóta. Lockheed Vega monoplán géppel utazott, ez igen sok férfin is kifogott volna. Ma 115 éve született, Amelia Mary Earhart néven anyakönyvezték.
Vagány kis nő volt!