Gérard Uféras interjú

Négy ismert és híres fotós, Cathleen Naundorf, Jean-Marie Périer, Derek Hudson és Gérard Uféras divatfotóiból nyílt kiállítás Fashion Stills néven a budapesti Sofitel Chain Bridge-ben. Lebilincselő képek. A művészek olyan nemzetközi női magazinoknak dolgoztak már, mint az Elle, a Glamour és a Marie Claire. A fotók már bejárták a világot, kiállítást rendeztek Rómában, New Yorkban, Berlinben, Chicagoban, és most nálunk is. A képek különlegessége, hogy nem a divatbemutatókon felvonuló modelleket, hanem a backstage pillanatait örökítik meg fényképezőgépeikkel, olyan látásmóddal, amely egyedülálló a világon. Varázslatosak! Jean-Paul Gaultier, Yves Saint Laurent, és a Dior ház életébe is bepillantást nyerhetünk a Sofitelben sétálva, hol színes, hol fekete-fehér fotókon keresztül.

Gérard Uféras, aki volt már helyezett a World Pressen Photo-n is,  ellátogatott a budapesti kiállítás megnyitójára, és intrerjút adott nekünk. 

- Miért éppen a fotózás?

- Édesapám rajongott a technikáért, és mindenért, ami a modern világgal volt kapcsolatos. (1954-ben született Uféras Párizsban) Érdekelte a fényképészet is, maga a kamera működése, ezért nagyon sok fényképezőgép volt a házunkban. 12-13 évesen már készítettem néhány fotót, akkoriban kezdett el engem is érdekelni a művészet. Két barátommal eldöntöttük, hogy bemetrózunk Párizsba, és végiglátogatjuk az összes múzeumot. Mi ugyanis külvárosi kissrácok voltunk. Annyira vonzott ez a szakma, hogy 20 éves koromban már pontosan tudtam, fotós szeretnék lenni.

Mindenféle témákban láttam már Öntől fotókat, de melyik volt az első próbálkozás ezek közül?

- Éppen egy magyar származásó fotós, André Kertész  (szül. Kertész Andor) művei fogtak meg leginkább, az ő munkásságát szerettem volna követni. Az volt az álmom, hogy olyan fotós leszek, mint ő. Leginkább a riport-fotózás érdekelt, az olyan pillanatok, amelyekben egyszerre található meg a grafikus kompozíció, és az érzelmek koherenciája. Amikor elkezdtem újságoknak dolgozni, a szerkesztők főleg portrékat kértek tőlem, ami eleinte azért volt nehéz feladat, mert félénk voltam. Később azonban belejöttem, és végül ez lett a szenvedélyem is, embereket fotózni. Egy fotós nem egy konkrét témának a művésze, ezért a sokféleség: portré, riport, színház, divat, tánc.

- Legismertebb fotói mégis a divatról szólnak. Hogyan került kapcsolatba ezzel a világgal?

- Az opera világa bűvölt el elsődlegesen. Egész Európát bejártam, és híres operák színfalai mögött készítettem fotókat. A színház varázsa mindennél magával ragadóbb, olyan, mintha egy párhuzamos világba csöppennék, átmenet a valóság és a fikció között. Az operához a jelmezek is hozzátartoztak, tetszettek az anyagok, a ruhák esése, a fotókon nagyon szépen átjöttek a formák. Eljött az az idő, amikor abbahagytam az operákban folytatott munkát, és továbbálltam. A divat kezdett érdekelni, ami az opera világának a meghosszabbítása volt számomra.

- Van konkrét élménye a backstage-ből, amire szívesen emlékszik vissza?

- 1998-ban kezdtem a divatfotózással foglalkozni, kivételes időszak volt, mert akkoriban még sok kiaknázatlan területe volt a divatnak. Készítettem képeket uszodában, termálfürdőben, utcán, stúdióban, bemutatóteremben stb. Emlékszem a Givenchy bemutatóján voltam,ahol beszélgettem az egyik stylisttal, aki öltöztette a lányokat a bemutatóra. Megláttam egy modellt, gyönyörű hosszú ruhában, ahogyan elsuhan mellettem. Éreztem, hogy lesz egy tökéletes pillanat, amikor ezt a lányt lefotózhatom. Így született meg az egyik kedvenc fotóm. Ez az itten kiállításon is szerepel. Eljutottam Londonba, Brüsszelbe, és New Yorkba is, igazán kreatív korszakom volt ez.

- Észrevettem, hogy több fekete-fehér fotója van, mint színes. Miért?

- Ennek több oka is van. Amikor elkezdtem fotózni, olyan művészek inspiráltak, akik fekete-fehérben dolgoztak. Ez az egyik oka. A másik, hogy a kép így a lényegre koncentrál, anélkül, hogy a színek megzavarnák a jelentést. Ez egy absztrakció, nem pontosan a valóság, de úgy gondolom ez is egy módja annak, hogy nagyobb odafigyelést kapjon egy fotó, és ne vesszünk el a részletekben.

- Kedvenc képeim Öntől azok, amelyeket balerinákról készített. Ők miért váltak állandó modelljeivé?

- A balerinák testesítik meg a művészetet, a táncot, a szenvedélyt. Egyfajta meseszerűséget csempésznek a valóságba, ugyanakkor nagyon is valósághűek, hiszen nincsen még egy olyan szakma, ahol ennyit kéne dolgozni, mind testileg, mind mentálisan. A balerinák a világ legelhivatottabb emberei, mégis olyan törékenyek, és kecsesek.

- Szinte minden olyan témát érintett, ahol a szenvedély és a művészet találkozik egymással. Egy egész sorozatot szentelt a szerelemnek, aminek a Paris d’Amour címet adta.

- Minden munkámban ott a szerelem. Minden e körül forog. A portréban is, hiszen ott én szeretem azt, akit éppen fotózok, az arcát, az orrát, a szemét. Elbűvölnek az emberek. Ugyanakkor jó eszköz volt a sorozat arra, hogy megmutathassam, Párizs valóban a világ közepe, ahol számos nemzetiség él egy városban, más a bőrszínük, a nyelvük, szegények, és gazdagok. A szerelem összeköti őket.

Nesze!Livi

(A kiállítás április 20-áig tekinthető meg)