Nesze!szer

A világ legdrágább kalapja... és társai

2012. február 17.

 


 

Louis Mariette mauritiusi származású, Botswanaban és Szváziföldön nevelkedett, majd később Londonba költözött. Már gyerekként úgy döntött, ő divattervező lesz. Tehetsége és szorgalma a legnagyobb nevek közé repítették, olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Kate Moss és Pink. Ez utóbbi konkrétan a So what cím klipjében viselt egy Mariette hajpántot, amikor széttör egy gitárt a földön. Ártatlan hajráf az őrült rockernek. Louis fantáziája nem ismer határokat, főleg, ha fejre kell terveznie. Bizony, mert Louis egyedi kalapokat, és ékszereket álmodik meg, olyanokat, amelyeket egy 21. századi Hamupipőke viselne a bálban. 2004-ben tervezte meg a Chapeu d’Amour-t, azaz a szerelem kalapját, egy madár ihletete. Három, egyenként egy méteres fácántollból, és 12 gyémántból áll. Meglehetősen érdekes metafórája a szerelemnek, de hát ezért szeretjük Louis-t. Egyébként a világ legdrágább kalapjáról beszélünk, 2,7 millió dollárba kerül, megközelítőleg 600 millió forintba. Ezt látod felül, és hát igen, mi sem a sarki cba-ba gondolnánk felvenni, sőt...

 

 

 

A tervező is elkápráztatta a közönséget, 2012-es tavaszi-nyári kollekciója az ártatlanság jegyében született. A kalapok és ékszerek rózsaszín, menta, sárga, és fehér színekből készültek, fő motívumként a virágokat választotta, nem csak fejre, de enteriőrnek is használhatóak lennének, olyan nagyok, és mutatósak. Egy biztos: ezek sem éppen a mindennapok kiegészítői és gyanítjuk, hogy nem keveset kóstálnak. Mi vesszük is a kalapunkat és vége ennek a postnak. Hogy tetszenek a fejfedők egyébként?

Nesze!Livi

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr144123932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Picsasereghajtó 2012.02.17. 22:46:45

"Minden ami a szépségbe belefér" - olvasható a blog fejlécében, ehhez képest a képen látható lények túltesznek a legdurvább zombifilm szereplőin... Mindez pénzért, ráadásul ennyiért? Beteg.

Tita nick 2012.02.18. 01:12:00

Liszttel leöntött modell tojássárgás usankában, csak egy kicsit undorító.

mireina 2012.02.18. 10:21:22

Kislánykorábaaaaaaaaaaan???
Nem is tudtam, hogy nemváltoztató műtétje volt időközben!
A kalapjai pedig csodásak!

www.vogue.co.uk/news/2009/03/31/louis-mariette-as-judge-on-britains-next-top-model

beautyka 2012.02.18. 10:38:21

@mireina:
hi-hi... teljesen igazad van, köszi!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.18. 11:05:33

Elmagyarazna nekem valaki, hogy miert ilyen draga egy ilyen kalap?

A hype faktoron kivul.

beautyka 2012.02.18. 11:12:29

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
nekünk is a klasszikus Márkus László kabaré jutott eszünkbe - a mi kerül ezen a kanapén ennyibe?
süti beállítások módosítása