Nesze!szer

Botrány a bugyik körül!

2011. december 17.

 

 

A Victoria's Secret neve nem más, mint fogalom. A legszexibb csajok, a legszebb szettek, a legdrágább show... Nálunk is olvashattatok már több beszámolót az aktualitásaikról, az évi rendes nagy bemutatójukról. (Utolsó show ITT) Ám most nagyobb porszem került a gépezetbe. A világ leghíresebb fehérneműi körül botrány robbant ki. Nem, nem egy melltartó pántja szakadt el, hanem az eddigi makulátlanságra vetült rossz fény. (Kiderült Viktória piszkos titka néhány év távlatából.) 2007-ben ugyanis szerződést kötöttek egy céggel, mely Burkina Faso területén található. Fairtrade és organikus, mondták a termékekre, melyek ottani pamutból készültek.

 

 

Úgy reklámozták a portékát, hogy ezzel az anyáknak és gyerekeiknek is segítettek onnan és milyen sokaknak adtak munkát. Ám most úgy tűnik, nem jóság volt ez, hanem rosszaság. Ugyanis mint kiderült, a beszállítóik bántalmazták az ottani gyerekeket, mi több, nem fizettek munkákért. Az országban ugyanis fiatalok is dolgozhatnak. Nem tudni, hány gyereket bántottak vagy inzultáltak és mi igaz az esetből. Az sem világos, hogy pedofíliáról beszélünk-e, vagy verésekről, persze jó lenne, ha minden csak csúnya koholmány lenne. Zavaros ez az egész ügy! Ám nem zörög a haraszt...  Mindenesetre nem tesz jót ez a hír az angyali bugyiknak. A cég vizsgálatot rendelt el, tehát zajlik a nyomozás a melltartók világában. Amint találnak valami biztosat, akkor nyilatkoznak - mondják ők. Addig persze megy a tülekedés karácsony címszó alatt a csábító fehérneműkért az üzletekben. Úgy tűnik, az erotika műfaját egy gyerekes botrány sem rendítheti meg...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr973471105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

átlátó 2011.12.17. 19:13:59

Minden bugyiba be lehet szarni.

átlátó 2011.12.17. 19:15:54

Továbbá minden bugyiban be lehet szarni.

2011.12.17. 19:35:33

Vihar a biliben.

Felbontották-e a szerződést abban a pillanatban, amikor ez kiderült?

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2011.12.17. 20:45:38

ennek a terméknek a vásárlót maximálisan hidegen hagyja ez a történet.

azoknak akiknek pedig ez fészbúkilag tetszik, nőjön like a tenyerükre.

victor vacendak 2011.12.17. 21:54:48

@Az Olei Hagardom terroristái: ja, kár, hogy alig van köztük amerikai...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2011.12.17. 22:26:27

@victor vacendak:

nemzetekre bontva azért elég komoly az amcsi dominancia (pláne ha kis megengedéssel az észak-amerikaiakat vesszük ezzel a kanadaiakat is odaszámítva)

en.wikipedia.org/wiki/List_of_Victoria%27s_Secret_models

egyébként a lófejűség tipikusan zsidók révén keveredett bele az amcsi olvasztótégelybe, európában, ahol szegregáltabban élt - majd nem élt - a zsidóság, nem jellemző a lófejű nő

galicius 2011.12.17. 23:27:22

Jajj már megijedtem,hogy valakinek bugyira verték ki a farkát.

sierrahun 2011.12.18. 00:49:33

Valószínűleg nagyon ifjú lehetsz, kedves Beautyka. :)
Úgy megbocsátható a fogalmazás. Az önfejlesztés hasznos voltát azonban kár lenne ignorálnod.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.12.18. 03:11:41

@Az Olei Hagardom terroristái:

"kis megengedéssel az észak-amerikaiakat vesszük ezzel a kanadaiakat is odaszámítva"

Csakúgy mint az osztrákokat is lehet a németekhez számítani (mondjuk Kanada soha nem volt az USA része, de legyünk megengedőek).

algi 2011.12.18. 03:23:19

@Az Olei Hagardom terroristái: A zsidóknak pedig azért nagy az orra, mert a római katonáktól örökölték. Azt a filmet én is láttam.

KKKKKKKKK 2011.12.18. 08:41:42

Gyerekmunka a ruhaiparban? Nahhhhhát!

Zoolander c. film megvan?

victor vacendak 2011.12.18. 16:13:52

@Az Olei Hagardom terroristái: nem tudom miről beszélsz. vazze. A jelenlegi keretben nem sok amerikai van. A poszt képein kettőt lehet kivenni, Aldridge és Heatherton személyében, de kétlem, hogy konkrétan róluk beszélnél.
Szerintem lófeje csak Swanepoelnek és Kerrnek van, egyik dél-afrikai, másik ausztrál. Illevte az aktuális transformer pinának, Huntington-Whiteley-nek jófél bokszoló vagy inkább boxer kutya feje. A többiek, különösen a brazilok gyönyörűek, messze a models.com szokvány szörnyei felett.
Ha lófej kell, ajánlom Mihalik Enikőt.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.12.18. 20:43:57

@Az Olei Hagardom terroristái:

Mint ahogy egy grúz is lehetett szovjet(-orosz) pártfőtitkár és miniszterelnök.

Azt se' felejtsük el hogy Mexikó is Észak-Amerikában van; ha figyelembe vesszük töténelmüket Texasban, Új-Mexikóban és Kaliforniában, jóval nagyobb hivatkozási alap van arra hogy őket számítsuk az ameriakiakhoz mint a kanadaiakat.

victor vacendak 2011.12.20. 13:17:28

Nem ez a lényeg. Én a csúnya szinonímájaként használom, nem faji alapon. A lényeg, hogy amit írtál nem helytálló. Alig van amerikai angyal, főleg nem a képeken, és azok is szépek. Se nem zsidók, sem lófejűek.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2011.12.21. 00:48:30

@victor vacendak:

szerintem tisztázd a fogalmakat

a lófejűség az egy konkrét formája a fizimiskának nem pedig az általánosságban csúnya szinonímája, sőt van akinek akár tetszhet is

önmagában a lófejűséghez faji konnotációkat társítanod szintén ostobaság, ellenben mint antropológiai jegy tipikus az előfordulása - csak úgy mint pl. a szlávoknál a kerek arcforma
süti beállítások módosítása