Nesze!szer

MACtóber 2: Fall Colour

2011. szeptember 30.

 

 

A második kollekció a MAC Fall Colour névre hallgat. Eredetileg a Cindy Sherman nevet kapta a kollekció, végül átnevezték, mert csak a fotókat készítette a hölgy, a sminkeket nem. Cindy Sherman arról híres, hogy különböző női típusokba bújik, saját magát sminkeli és fotózza, mint ezt mi is megírtuk már. (Ő van az érdekes arc mögött.)

Első blikkre talán nem ragadnak meg igazán az új termékek, amennyire harsányságuk
miatt figyelemfelkeltőek, annyira hajlamosak is vagyunk rajtuk átsiklani, mondván: úgysem tudom használni, úgysem áll jól. A sötétebb kék (Royale) és a sárga (Three Ring Yellow) majdhogynem bárki neszeszerébe bekerülhet. Nem mondom, hogy alapdarab, de kiegészítésnek mindkettő megfelelő. Az összes szemhéjfesték limitált kiadású. Matt és
fél-matt eredményt adnak, egyedül a sárga gyöngyházfényű. A tégelyben zöldes, feltéve
azonban ennek semmi nyoma. Ettől függetlenül az egyik kedvenc, a világosabb, cukorka kék (Blue Candy) mellett. Az állaggal egyedül a lila szemhéjpúdernél van gond, mivel szárazsága miatt kevésbé tapad jól, hajlamos leszóródni. Ügyes kezeket igényel, különben egyenetlenül oszlik el.

 


A paletták közül mi a sötétre szavazunk (Parlor Smoke Quad). Egyrészt ezek az ősz színei, másrészt szuper a textúrájuk, a középbarnába (Cross Cultural) például élvezet belenyúlni, mert mint a selyem, finoman öleli körbe ujjbegyedet, illetve szemhéjadra is így simul. A másik négyes paletta (Angel Flame Quad) nem ennyire magával ragadó, persze az egy visszafogott változat. Nekünk a színösszeállítás nem tetszik igazán, ezt a fajta rózsaszínt nem használjuk szemfestékként. Nézzük az igazán használható darabokat! A Pigmentek között mindig érdemes körbenézni, csillogásuk szemet gyönyörködtető és tartósságuk miatt is szívesen hazavisszük őket.
Már a neten kinéztük magunknak az Emerald Dusk fantázianévre hallgató darabot. Kéket
mondják az alapszínének, de inkább fényes grafit szürke. Füstös szemhez alapdarab, és ha csak egy kicsit mélyíteni szeretnél egy színt, azt is elvégzi. Kék mániánkat követve mi mást ajánlhatnánk… kéket! A Starless Night Pigment a Posh Paradise kollekció sötét körömlakkját idézi, a kettő együtt díváknak való. A neon színű pigmentekkel nem egyszerű dolgozni, mert mattak, építeni kell inkább, mint satírozni. A rúzsokat most is eltalálták, már két dobozzal van itthon, de még mindig bővítem őket. Mindig ezt mondom: ilyen árnyalat még nincs! A szájfények közül ugyancsak nem tudtunk dönteni, na nem vittük mindet haza, de mindet magunkra kentük. Kedvenc darab a Good Times, kellemes rózsaszín, és a klasszikus C-Thru nevű, „nude” alapban bézs pigmentekkel.
A rúzsok igencsak kacér árnyalatok. A világos bézzsel (Fleshpot) nem vagyunk kibékülve,
eltünteti a száj színét. A jó pár évvel ezelőtti szinte fehér színű ajkakat hozza vissza. Mi
azt mondjuk, legyen élet rúzsunk, így szánk színében is. Lehet, hogy öregszünk, hiszen az unokahugi előszeretettel keni sápadt rózsaszínre a száját. Ezen kívül mindet fel tudnánk sorolni és dicsérni. Inkább azt javasoljuk, látogass el az üzletbe és nézd meg magadat a narancs, viola, orchidea, szilva színekkel.

 


 

A ceruzákkal kapcsolatban először is egy biztonsági figyelmeztetés: a piros festék tartalmúak a szem körül nem használhatóak, valamint mindre vonatkozik, hogy nem használhatóak a szem belső peremén, tehát a vízvonalon! Nem ajánljuk, hogy meggyőződj róla, mit okoznak, mert kellemetlen találkozás lehet. Tudni kell róluk, hogy ezek MAC Pro termékek, tehát nem elsősorban a klasszikus sminkelésre használják őket. Szájra, arcra, a test díszítésére is. Rendkívül tartósak és jól pigmentáltak. Azért a lilával szívesen húzunk kecses íveket… és ebben nincs is piros pigment.

Nem hagyhatjuk szó nélkül a Fluidline új és limitált árnyalatát, az Ash Violet-et sem. Ahogy a neve is mondja, emlékeztet a hamura, ám színe elég összetett: alapvetően (és hivatalosan, a MAC által meghatározva) feketés lila, de tartalmaz parányi ezüst és bordó csillámokat. Ezek persze csak nagyon közelről látszódnak, és a smink összhatásának harmóniáját segítik. Utalok ezzel arra, hogy ne legyintsünk rá: ez csak egy piszkos fekete. Nem az! Lágyabb, mint a fekete, viszont ugyanolyan jól ad kontúrt. Használd tusvonalként, vagy krémes bázisként. Tusvonalként persze látványosabbak a csillámok is, hiszen tömören viszed föl.


A végére hagytuk a kedvencek kedvencét, a Mineralize Skinfinish púdereket. Két pasztell
árnyalat érkezett októberben. Egy multidimenzionális színekben játszó erezetekkel tarkított, bézsre hajazó nyers szín (Lightscapade). Felfedezhető benne babakék, rózsaszín, sárga, gyöngyházfény, melyek együttesen keverve irizálnak. Hozzátesszük, mi ott voltunk a néhány évvel ezelőtti kollekciónál, ahol először hozták ki ugyanezt az árnyalatot és az a régi klasszisokkal jobb volt. A mostaniban nem annyira elevenek a színek, kevés benne a kék, inkább a bézs dominál, ezáltal elveszett a játéka – pont, amiért oly ellenállhatatlan. Ha nincs összehasonlítási alapod, és beleszeretsz, irány a kassza, szeretni fogod! Arcélre, szemöldök alá, szemhéjra, belső szemzugba használható. A másik arcfény halvány rózsaszín korall színnel keverve, arany erezetekkel. Az arany miatt alkalmas bronzosításra, egy másik arcpír fölé, highlighterként az arccsontodra, mint az előző termék, vagy világos bőrűeknek önmagában pírként is. Imádjuk a színét, ám a textúrájával van bajunk. Nincs elég finomra őrölve, bár ez is szerepelt már régi kollekcióban és azzal más a tapasztalatunk. A színe és a csillogása mindent visz! Olyan ez, mint amikor megveszel egy gyönyörű, és kényelmetlen cipőt…(folyt.köv.)

Nesze!Detti

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr53267073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása