Nesze!szer

Il Makiage - fuss, amerre látsz!

2010. december 13.

 
 
Az ember lánya gyanútlan lény, ha csak úgy flangál egy plázában és nem elég gyakorlott. Mert ugye milyen kedvesnek is tűnik, hogy leszólítják, szeretne-e egy ingyenes sminktanácsadást. Ki ne vágyna egy randa hétköznap délután egy felderültre rajzolt orcára, némi korrektorra a szeme alá és elismerő pillantásokra – ahogy azt a reklámokban mondani szokás. És már kész is a csoda, az Il Makiage pultnál hipp és hopp felvarázsolják a türkizkék szemhéjpúdert zölddel keverve, mert ez erősségük. Jaj, hát nagyon boldog is lesz az ámátőr alany menten, ám a tüneményes lány, aki pedig az orcát dekorálta, finom erőszakossággal ajánlani kezdi a sminktanfolyamukat. Nem igazán durván, de azért félre nem érthető módon. A gyanútlan egyedünk pedig hazamegy, a pasija rácsodálkozik, micsoda üde szépséget faragtak a bigéjéből, a szomszéd Marika is kétszer köszön, pedig nem szokott egyszer sem. 
És akkor a fülbe helyezett bogár dolgozni kezd. Mert olyan jó fejek és tündibündik voltak a Westendben ezek a népek. És hát mi lenne, mert hát úgyis unja az ember lánya a számlázási osztályon a kávéfőzést, ha mégis elmenne egy ilyen tanfolyamra. És akkor majd otthagyhatja a szürke office-t és lesz ő sminkes, akár még sminkmester is. És a gond az, hogy ezen a pontos hiszi el az alany, ez így is fog történni, nem is másként. Kedvese pedig biztatja, mert érzi, most csap be a giga biznisz. De a ménkü az, nem más. 
A vidéki kislány pedig hétvégéken felvonatozik a fővárosba, hogy megtanulja magát a csodát. Az első lépcső a tanfolyamon még egy százas alatt megúszható. De a legfelsőbb szint már olyan hétszáznál áll meg, ha ugye alanyunk akár menyasszonyt is pingálna. Közelről ismerünk egy hölgyet, aki nyolcszázezret költött el a kötelezően nálunk vásárlandó ecsetekkel és púderekkel mindösszesen tanulóideje alatt. És ki hinné, hogy a munkák azóta sem találták meg. Mert bármilyen jók is  IlMakiagék termékei, attól, hogy valaki elvégez egy ilyen tanfolyamot, még nem fog tudni sminkelni, sőt. A megbízások pedig nem nőnek ki maguktól, mint a gomba eső utána a földből. Persze, ha van valakinek felesleges egy millió forintja, akkor miért ne. De az igazán befutott és sikeres sminkesek sosem az Il Makiage ezüst bőröndöt cipelő lánykáiból kerülnek ki. Ezt sok mindennek, csak véletlennek nem neveznénk. A termékek nem rosszak, de az egész struktúra lehúzás, nem más. Alapokat lehet ott tanulni, ám az igazi tudást nem itt adják. Szóval vigyázat csajok, csak csínján ezekkel a plázás ingyen sminkelésekkel! A tanfolyam szó hallatán nyugodtan oldjatok kereket! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr792513434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

martedli 2011.02.07. 11:06:42

A barátnőmet megszólították a West End-ben. IL MAKIAGE
"...persze, nem baj, ha késel, persze, hozhatsz egy vendéget is magaddal és akkor kettőtöket külön-külön kisminkelik, tanácsadással egybekötve és mindkettőtökkel egyénre szabottan fognak foglalkozni" Jelzem, én voltam a vendég.

Az Andrássy út 4-ben az egyetlen szimpatikus ember a biztonsági őr volt, aki ruhatárosként is működve elvette végtelen udvariasan a kabátjainkat és útba igazított. Az emeleti recepcióhoz felérve már egészen apró, jelentéktelen, szürke pontnak érezhettük magunkat, mert a recepciós hölgyek olyan magas pulpituson ültek, hogy ülve is csak lenéztek az érkezők feje tetejére. Ám aztán még fel is álltak és úgy nyújtották át a kérdőívet kitöltésre, hogy ha a szemükbe akar a delikvens nézni, ki is töri a nyakát. Erről persze nem ők tehetnek. Nem is őket, hanem a cég hihetetlen rossz üzletpolitikáját kritizálom.Nincs ott egy pszichiáter, vagy tanácsadó, aki némi empátiával ráérezhetne arra, hogy milyen sok múlik agy helyiség berendezésén és annak elrendezésén? Csak úgy lélektanilag gondolom persze.

Ám hogy ne álljon meg a kritikák száma egynél:
A kérdőíven olyan személyes adatokra kérdeztek rá, amelyekhez semmi közük,(lakás vonalas telefonszáma, pontos lakcím, stb), a kérdőív alján nem szerepelt záradék arra vonatkozóan, hogy harmadik személynek nem adják ki az adataimat.
A teremben, ahová várakozás céljából hajtják be a gyanútlanokat, fel-alá járkáltak afféle egyenruhába bújtatott bennfentesek (sminkes-növendékek, vagy tán mesterek is?), fontosságuk és felsőbbrendűségük teljes tudatában. Összesúgtak, sutyorogtak közben, a válluk fölött hátrasandítva méregették az ott üldögélőket. Láthatólag semmi dolguk nem volt azon kívül, hogy egyik ajtón besurrantak, a másikon pedig kiviharzottak. Ezeket a szépreményű ifjakat is helyre tehetné a fentebb már hiányolt tanácsadó, mert akár tetszik nekik, akár nem, olyan hétköznapi embereken kell kezdeniük a hivatásuk gyakorlását, amilyen én is vagyok és attól, hogy apuci-anyuci kiköhögte helyettük a tanfolyam borsos árát, ők még nem lettek nagyobb és értékesebb emberek.
Sőt mondok mást is:ők is megöregszenek egyszer, a mostani hamvasságuk csak időleges, nem kell úgy elszállni tőle.

Aztán odalépett egy hölgy, bemutatkozott és beinvitált minket egy kis elbeszélgetésre a szobájába, mondván, mire befejezi a tájékoztatást, talán lesz szabad sminkes is.
Előadta a cég történetét 1972-től kezdve, majd elújságolta, hogy akkora hírességek, mint Prince és Madonna fordultak elő napi rendszerességgel a szalonjaikban. Ezután hallhattunk a termékeik összetételéről, majd arról, milyen tanfolyamokat lehet nálunk elvégezni. Árról egy szó se hangzott el, így kénytelen voltam rákérdezni. Nos, kedves érdeklődő, mai árfolyamon egy 16 hetes, kiadós smink-tanfolyam már mindössze 488 ezer fényes forintért (vagy lehet, hogy csak 458 ezer?) hozzáférhető.
Mikor már nem tudott a marketinges hölgy mit mesélni, kiengedett minket további várakozásra.
Úgy 20 perc további üldögélés után odalépett egy fagyos tekintetű jányka, bemutatkozott és közölte, hogy egyikőnket elrabolná. A barátnőmre mutattam, és ennyit mondtam: Én csak a vendég vagyok, ő menjen először.
No, el is vonultak.
Csak ültem, ültem, századszor is végignéztem a cég reklámfilmjét és vártam.
Újabb húsz perc után eluntam a dolgot és utánanéztem, merre is tűnt el a barátnőm. Ő már akkor a kinti pultnál vásárolt és a sminkesek szemmel láthatólag haza indulóban voltak.
Ekkor odaléptem a már nem idegen sminkes jánykához és mondtam neki, hogy látom, már mindenki indulóban van, de én még mindig a sminkre és a tanácsadásra várok. Jányka rám se nézve a válla fölött sziszegett vissza, hogy "Nem, ön az imént azt mondta, hogy ön csak kísérő és a másik hölggyel foglalkozzak" Mire én mondtam neki, hogy nem ezt mondtam, hanem azt, hogy vendég vagyok...Közbevágott, hogy én nem tartottam igényt a sminkelésre. Mondtam neki, hogy én nem fogok vitatkozni vele, de az érdeklődők hozhatnak egy vendéget, legalább is a behülyítéskor ez hangzik el, nos a vendég én vagyok, az adataim a pedig a recepción leadott kérdőíven szerepelnek és a jelenléti íven is fent vagyok.

Mint utóbb kiderült, semmiféle tanácsot nem adtak a barátnőmnek sem és a sebtében, hanyagul felpacsmagolt sminkje is felejthető volt. Az egész történet arról szól valójában, hogy aki odatéved és azt hiszi, hogy sminkelési tanácsokkal látják el, csupán azért megy oda, hogy méregdrága Il Makiage termékeket vásároljon, vagy hogy horror árakért bepalizzák valami tanfolyamra.

Belátom, este 8 után már minden élére vasalt sminkmester -és tanonc fáradt és menne a vackára haza, a háta közepére se kívánja az én péntek estére megfáradt, gyűrött háziasszony ábrázatomat. Ám akkor talán nem kéne a fényes bevétel reményében odacsábítani embereket, akiket aztán jószerével páros lábbal rúgnak ki a "műintézményből"
Ezeket a rongyrázó senkiházi kis libákat meg kéne tanítani arra, hogy nem Prince és Madonna lesznek az első vendégeik és ha valaha is eljutnak addig a szintig a szüleik pénzén, akkor is még hosszú utat kell bejárniuk. Ha emberekkel akarnak foglalkozni, az a minimum, hogy emberként kezelik a vendégeiket. Még ha félreérthetően is fogalmaztam volna az ígért szolgáltatást illetően, illetve arra vonatkozóan, hogy miért is rontom én ott a levegőt, akkor egy nézeteltérés esetén inkább próbálja a cég jó hírnevét öregbítve helyrehozni Libuska a dolgokat és nem azt bizonygatni, hogy én jogosulatlanul kérem, amit kérek, annak dacára, hogy a tetű kérdőívüket kitöltöttem.

A fentebb már említett tanácsadónak talán azt is a növendékek eszébe kéne vésnie, hogy szigorúan tilos a vendéget csupán a külseje alapján megítélni. Való igaz, hogy nem Gucci kosztümben érkeztem, de erre előzetesen nem nyújtotta be a cég az igényét. Azt hittem, egy tiszta farmer és hozzá a kiegészítők elegendőek egy ilyen eseményen való megjelenéshez.
Ezzel a szemlélettel ne álljon neki egy cég se növendékeket felnevelni. Az efféle felfogást és hozzáállást halálos vétek még szaporítani is. Csupa felfuvalkodott, félresiklott, másokat lenéző ego kerül ki a kezük alól.

Ez az egész Il Makiage smink-tanácsadás egy hatalmas kamu, azt hiszem, a cégnek is meg kéne írnom.

Nocsi 2011.02.22. 14:08:46

Én szintén smink nélkül távoztam, mert elkövettem azt a hibát hogy elvittem a másfél éves kislányomat. Természetesen a Westenden, majd az időpont egyeztetős telefonban is rákérdeztem hogy problémát jelent-e, megnyugtattak hogy a sminkes lányok nagyon szeretik a gyerekeket és 40 perc az egész. Persze nem számítottam játéksarokra, de arra sem hogy a szigorú tekintetű, szigorúan feketébe öltözött sminkes lányok a közelünkbe se jönnek. Vártunk-vártunk (jelzem senki másnak nem kellett csak nekünk), végül elment a kedvem (45 percig bírtam) megköszöntük a recepciósnak a "gyönyörű sminkelést" és hazabattyogtunk.

MissCsoki 2011.02.22. 22:07:17

Szerintem igenis megéri szépen kisminkelve lenni, nem mindegy mit akarnak rádsózni? Maximum nem veszed meg. Egyébként én kifogtam a szőke hölgyikét szigorú tekintettel és félelmetesen vörös rúzzsal, meg sem mukkant miközben sminkelt csak kritizált, de nem ez volt általános, a mellettem lévő lányokat rendesen sminkelték nem csak csípőre tett kézzel unottan és tanácsokat is adtak nekik. Egyébként pedig egyáltalán nem voltak erőszakosak sem rátukmálást tekintve. Szóval még így is elégedetten távoztam egy szép sminkkel. Bár azt még hozzátenném, h korábban érkeztem mint a többiek és én jutottam legkésőbb sminkszékbe, mert akikben látták a hajlandóságot a fizetésre persze rögtön feltűnésmentesen lefoglalták a szabad sminkesek.

MajaMagyar 2011.02.27. 20:06:29

Nem tudom... nyilván személyfüggő, de nekem nagyon bejött az Il Makiage! Engem is a Westendben szólítottak meg a hostess-lánykák, ott hívtak meg a sminktanácsadásra. így kerültem az Andrássy úti szalonba. Gyönyörű a hely, szimpatikusak az emberek, mindenki nagyon aranyos volt, s szerintem bátran állíthatom, biztos van kivétel- de többségük valóban vérprofi. Végül de nem utolsó sorban maga a termék is nagyon megtetszett. Drágának én is drágállottam először, de nagy hezitálás és rábeszélés után vettem két dolgot, akkor, és így lassan rájöttem otthon, hogy ezek nem is csak hogy minőségi termékek, hanem nagyon kevés is elég belőlük, ezért nincsen már az árral sem bajom. Végre egy alapozó, ami nem maszkhatású, és végre egy szemhéjpúder, ami nem csíkozódik be a szememen... ja és azok a színek!!! én beleszerettem, engem meggyőztek! :)

MelikeMelike 2011.03.06. 12:44:41

Én sem csalódtam bennük, amikor elmentem hozzájuk! Nem voltak rámenősek, kaptam egy gyönyörű sminket, tanácsokat, hogy mi áll jól nekem... például a kéken meg is lepődtem, hiszen elég sötétbarna a szemem, azt hittem nekem nem áll majd jól ez a tengerkék, s lám, annyira megtetszett, hogy meg is vettem! nekem bejött, ajánlom másoknak is :))

fanni32 2011.03.07. 14:03:38

pfu...hát ez a fuss amerre látsz, nekem nagyon erős. Nem tudom mi volt ezzel a konkrét cél, valószínű az elrémítés. Az én tapasztalatom totál az ellentéte. Mikor beléptünk az Andrássy út 4. Il-makiage-ba csak ámultunk bámultunk. A lépcsőn vörös szőnyeg, a falak gyönyörűek, mint egy kastély. Mindenki nagyon kedves, és segítőkész volt. Barátnőm volt a vendég, aki elkísért. Csak mi ügyesek voltunk. A vendégen kívül jeleztük, hogy a vendég is sminkre vár. Meghallgattuk az előadást ami nagyon érdekes volt, hiszen ha valaki elmegy egy sminktanácsadásra, feltételezik, hogy kíváncsi a cégre is. kb 5 percet kellett várnunk, valahogy kibírtuk:P külön sminkes foglalkozott velünk. nagyon tetszett, minden kérdésemet megválaszolt, megmutatott. Nem vagyok egyszerű eset lebombáztam szegényt. Gyönyörű sminket kaptam. Az alapozótól extázisba kerültem. Barátnőm is és én is vásároltunk. Selyemport, alapozót, ecsetet amivel könnyebb, rúzst. Hozzáteszem nem volt kötelező venni, de nekünk nagyon bejött. Én ehhez az egész céghez, a marketingjükhöz is csak gratulálni tudok. És további sok sikert kívánok. Itt igazi nőnek éreztük magunkat.

ilady22 2011.11.10. 15:09:54

Sziasztok!

Én is csak pozitívan tudok nyilatkozni az Il-Makiage-ról. Tegnap voltam bent. Engem a Mammutban szólítottak meg, és nagyon izgatott lettem a sminktanácsadás hallatán. Jeleztem, hogy nekem a csütörtök késő délután lenne a megfelelő, és valóban arra az időpontra hívtak be. A hely gyönyörű, vörös szőnyeg vezet fel a lépcsőn, az igazi nőknek járó luxus érzését keltette. Körülbelül 5 perc várakozás után odalépett hozzám egy sminkes lány. Rábíztam magam, mivel szerettem volna valami újat kipróbálni a megszokott szineimen kívül. Folyamatos tájékoztatást kaptam arról mi történik az arcommal, és miért. Az alapozóval mindig is gondban voltam, mert nem tudtam kiválasztani a megfelelő árnyalatot. Most megtalálták nekem. A barna színű szememhez pedig eddig nem mertem zöld szemfestéket használni, pedig az összhatás tökéletes. Vásárolni nem kötelező. De az alapozót, az új kedvenc szemfestékemet, hozzá az ecsetet és a korrektort úgy éreztem nem szabad itt hagynom. Nem volt kifogásom. És képzeljétek, mivel a vásárlásom összege elért egy bizonyos határt, kaptam mellé egy AJÁNDÉK SMINKOKTATÁST, ahol magamat tanulhatom meg kifesteni. Alig várom! Utána jelentkezem, és elmesélem milyen is egy ilyen oktatás.
Szerintem nyugodtan hagyjátok, hogy megszólítsanak a hostess lányok a bevásárlóközpontban / ha jól tudom most már az Árkádban is van rá lehetőség/ és menjetek el. Tényleg színvonalas, és tényleg tanácsadáson vehettek részt, ami –én úgy érzem- minden nőnek jár!

Miskajefte 2012.01.13. 09:23:20

én egy hete voltam náluk a barátnőmel és csak jó véleményt tudok róluk mondani. éppen a kabátot elvevő fiatalember volt az egyetlen unszimpatikus figura, aki éppen telefonon beszélt vkivel (negédes stílusából kiindulva egy hölggyel) és szemmel látjatóan zkon vette, hogy ezt a folyamatot félbe kell szakítani azért, mert mi megérkeztünk. érkezésünk után csupa mosolygós lánnyal, nővel találkoztunk; a kérdőívet adó lány is kedves volt; és mindösszesen kb tíz percet kellett várnunk arra, hogy mindkettőnket elvigyenek sminkelni. kérdezz-felelek formájában minden sminkeléssel kapcsolatos kérdésemre választ kaptam, a végén pedig felajánlották, hogy megvehetem azt, amivel sminkeltek. inenntől fogva minden az én döntésem volt és csak azt vettem meg, amit szerettem volna. a sminktanfolyamot és a sminkeléssel pénzkereseti lehetőséget nekem is felajánlották, de határozott nemleges válaszom után nem forszírozták tovább a dolgot. lehet, hogy a megkelenésemből és jellememből áradó karakánságom okán látták, velem nem érdemes többet megkísérelni, mint amiért én oda mentem.
amiért pedig mentem, azt maradéktalanul megkaptam.

Úviusz 2012.01.14. 11:18:55

hehe nekem még akkor volt szerencsém belefutni ebbe a remek társaságba, amikor megjelentek magarországon. szokásos felállás, megyek a westendben, erre elkap a kiscsaj, hogy ingyen sminktanácsadás blablabla. siettem, mondtam, hogy nem érek rá, de ő nagyon erősködött, hogy rugalmasak és nagyon magas színvonal és exkluzív és egyszeri lehetőség, amikor csak akarom, így a végén megadtam nekik a számomat. na ez volt a baj.
utána kicsit körbekérdeztem a baráti körben, volt jópár ismerősöm, akik bedőltek a marketingszövegnek és bevállalták a sminkelést, de egyhangúan az volt a vélemény, hogy valószínűleg a sminktanfolyam végzőseinek a kezeibe kerülhettek, nyomi egyensminket kaptak, körülbelül dm-középkategóriás színvonalú termékekből, az a világszínvonal az nagyon-nagyon messze volt. plusz még ugye az erőszakos marketingszöveg. elég hamar rájöttem, hogy nekem ez roppantul nem hiányzik, tehát amikor jött a hívás, mondtam nekik, hogy meggondoltam magam, és már nem érdekel az ajánlat. ok. aztán hívtak újra. és újra és újra és újra. körülbelül heti szinten hallgattam meg a 'nagyon exkluzív ajánlat, érdemes átgondolni, profi szintű sminktanfolyam' szöveget, egyre idegesebb lettem, a kb. tizedik hívásuknál pedig mondtam nekik, hogy azonnal vegyenek le a listáról, vagy fogyasztóvédelem. erre a telefonos lány elkezdett velem sipítozni, hogy mégis mit képzelek magamról, és minek adtam meg a számom, ha nem érdekel a szolgáltatás. de legalább az volt az utolsó, amit hallottam felőlük. fantasztikus társaság.

Kynch 2012.02.12. 22:36:23

Sziasztok, Én nemrég voltam az IL Makiage-nál az Andrássy úton. A smink ezúttal jól sikerült, így (sajnos) kedvet kaptam, ahhoz hogy vásároljak tőlük egy-két terméket. A fizetésnél végtelenül inkorrektek voltak. Megállapodtunk egy árban, - amit gondolom mindenkinek hasra ütés- szerűen mondogatnak be- majd mivel nem volt nálam készpénz, a bankkártyás fizetést választottam. Érdekes módon náluk nem kért pin kódot a gép, eddig akárhol, akármilyen boltban jártam még mindig meg kellett adnom a pin kódomat vásárláskor. Ez eddig egy dolog, de a megbeszélt árhoz képest 3000 Ft-al többet szedtek le a kártyámról, engedély nélkül. (És még akkor szerencse, hogy ennyivel megúsztam.) Az összeget sem mutatták meg, amit beírtak, csak helyettem okézták le. Én meg csak pislogtam mikor a pin kód kérés helyett már a blokkot adták a lehúzott összeggel. Ilyen még sosem fordult velem elő. Mikor rákérdeztem, hogy 1. miért nem kérték a pin kódomat, 2. miért húztak le 3 000 Ft-al többet, ahhoz képest, mint amit megbeszéltünk. Csak hebegtek-habogtak, majd rávágták, hogy ők ezt az összeget mondták nekem először is, ami persze hazugság. Rendkívül tisztességtelen eljárásnak tartom, arról nem beszélve, hogy haza érvén tapasztaltam, hogy a szemfesték mennyisége (vastagsága) például L’oreal termékhez viszonyítva harmad mennyiség. Persze ez ott nem látszik... Úgyhogy még az árát sem éri meg… Nagyon vigyázzatok, vagy inkább oda se menjetek, mert lehúzás az egész... Egy piaci kofában több a becsület.

devla01 2012.02.13. 10:41:57

Az egész cég egy nagy kamu!!!!!Elkérik a számod,hogy majd valaki fel fog hívni...(el se mondják miért kérik el a számodat,vagy ha igen nem is érted miről van szó)a telemarketinges pedig hív,persze pont rossz időben,de azért hallgatod a sablon dumát,hogy csak holnap rendezik meg az "egyedül álló promóciót"HÁT EZ IS KAMU!!!Minden nap van ilyen ingyen sminkelés,csak valamivel be kell csapni a népet!Ott a helyszínen meg csak várnak,várnak,hátha valamikor sorra kerülnek.Ha valaki mégsem jönne el,már hívnak,hogy "ugye eljön,mert a sminkes csak magam miatt jött el" ez is kamu,ott vannak,ha kell ha nem!

devla01 2012.02.13. 11:18:30

Ja,és már akkor hívnak sminktanfolyamra,ha 2000ft-ért vásároltál,nem csak ha több tízezerért!Mellesleg nem értem az összefüggést,mert attól,hogy én sminkelem magam,még nem akarok sminkes lenni...

afarkasagi 2012.03.18. 13:42:44

Jó olvasni, hogy nem csak nekem vegyesek az érzelmeim eme nagyszerű céggel. :)
Kétszer is voltam sminkeltetni, (mértne?) bulizni mentem, ideális volt előtte beugrani. Szerencsére egyik alkalommal sem kellett órákat ülnöm, ahogy több ismerősöm megjárta. Viszont... a szöveget mintha olvasták volna a cégbemutatásnál. ugyanaz. ugyanaz a duma a telefonban, hogy az épp aktuális évszaknak a trendjét mutatják be és mennyire szuper, hogy időben hallhatom.
Aztán az első alkalommal egy aránylag idős nőhöz kerültem.. olyan halott sminket csinált, hogy itthon lemostam... az alapozóra mondták, hogy ez a legszuperebb az összes közül.. miután elmondtam a problémámat. A másodiknál pedig nem is emlékszem milyet csinált... nem volt maradandó. DE az igen, hogy a 3D szempillámat lefikázta, hogy milyen szar és ki akarta még szempillspirálozni is, mire közöltem, hogy hozzá ne merjen nyúlni, hamár 3D van fent... ezek után nem volt olyan aranyos. Majd az mégjobban betett neki, hogy egy dolgot se vásároltam, pedig csak aznap és csak azon a sminkelésen 30% kedvezményben részesülök. Azóta terjeszkedtek... mammutba II-ben is fellelhetőek a bejáratnál, illetve az Árkádban is az emeleten. Vigyázzatok. :)

kompakt 2012.03.28. 14:13:43

milyen érdekes, hogy a céget védő kommentelőknek ez volt életük egyetlen aktivitása a blog.hu-n....
ekkora átverést, gyalázat....

beautyka 2012.03.28. 14:39:11

@kompakt:
Így igaz! A nap kommentje cím a tiéd!!! Ráadásul egy 2010-es postról van szó... D

felka 2012.03.30. 22:24:57

én is emlékeztem a posztra, és úgy rémlett, hogy megosztottam akkoriban a tapasztalataimat..de nem látom az akkori kommentemet. az is lehet, hogy már máshol is írtak róla és oda írtam...na mindegy.
a lényeg: rengeteg rámenős telefon (ugye eljön biztosan?...akkorra már nem voltam olyan biztos, valóban hogy el kéne mennem..)
a smink jó volt, de nem bírtam kicsúszni a vásárlás alól..vettem egy száfényt, tégelyeset, ROMLOTT VOLT! nem mentem vissza, nem volt rajta szavatossági idő...hagytam az egészet a francba, ennyit eltelefonáltak rám...de soha többet ilyen helyre az biztos...

beeboo 2012.04.11. 19:53:21

Az IL-MAKIAGE központ lett az új TERROR HÁZA!!!
A mai nap az IL-MAKIAGE birodalmában jártam az Andrássy út 4 alatt, ahová előzetes marketing fogásokkal bekönyörögtek egy ingyen sminkre, mivel épp időm volt elmentem. A sminkes lány kedves volt és közlékeny, azt hittem tényleg jó helyen vagyok. A sminkelés alatt elmondták milyen termékeket ragasztottak a fejemre, mi az amit feltétlenül be kell szerezzek, mert anélkül nem élet az élet...még bele is fért a nyomulás, elvégre mindenki tolja a gerillla marketinget....
De a leányregény hamar szerte foszlott...a smink végén odavezettek a pulthoz, hogy "megtekintsem" a fejemen lévő termékeket original csomagolásban...ekkor a kiszolgáló hölgy sárkányként rontott rám, és agresszív sales politikával kb 48e Ft értékben próbálta rám eröltetni a vásárlási hajlandóságot. Ekkor körbe néztem, és észrevettem hogy szerencsétlen sorstársaim (anyukák, tinik, tanárnők, nyugdíjasok, akik jóhiszeműségből eljöttek) izzadó tenyérrel, a megaláztatás érzetét elkerülve, (miszerint ha nem tudsz kiperkálni a fél havi fizetésedet nem vagy ember) kényszer hatására nyitogatják pénztárcájukat, feszül a hurok a nyakuk körül, érzik ebből már nem tudnak kihátrálni, nincs mese költeni kell, ha akarnak ha nem...erre hirtelen megráztam magam, és mondtam a sárkánynak, hogy ha nem bánja nem dobnám ki meglévő termékeimet, elhasználnám ami van, majd vásárolok amikor Én úgy gondolom.
Erre közölte, hogy itt aztán már nem, mert ez most vagy soha alapon működik, ha nem vásárolok, akkor ezen az áron többet nem kapok, és amúgy is menjek a westendbe, mert Ez az ajtó előttem a jövőben zárva áll!!! Majd sértődött + pökhendi lenézéssel elpakolta a cuccokat, oda hajította a táskámat és a kabátomat, és köszönés nélkül a hátam mögött váró gyanútlan "vásárlóhoz" fordult. így a beígért KÖTELEZETTSÉG NÉLKÜLI ingyenes nappali sminkből jó magyar szokásra a megaláztatás maradt, és ha nem vagy agilis hogy bevállald épp nincs nálad 60 ezer amit kifizetnél, de ha lenne sem akarod, akkor inkább NE MENJ ELl! Így kedves barátaim, ha elkap benneteket az IL-MAKIAGE csapat, meneküljetek, ha nem akarjátok, hogy megalázzanak, vagy épp megkopasszanak benneteket. Én úgy gondolom, hogy a szabad akarat még az egyetlen amit megmaradt nekünk, így próbáljon mindenki élni vele!!! :)

Jucko 2012.04.22. 13:59:21

Hááát,én bedoltem... tegnap voltam "sminktanfolyam"-on(ez a 2. alkalom volt,h ott jártam,esoként vásároltam 1-2 dolgot,úgy gondoltam hosszú távon megéri és én is "megédemlem"),aki az "oktatást" tartotta,kedves volt,de én úgy gondoltam, h ez tényleg csak arró szól, h segítenek nekunk egy kicsit ugyesebben sminkelni magunkat. Aztan a kinti pultnál,a rámenos elado holgyek elkaptak,úgy gondolván h megveszek mindent,amit 3 ora alatt magamra kentem, aztán amikor rájottek,h nem fogom,már nem voltak(foleg a nagyobb darab no)olyan kedvesek. Azért egy alapozót vettem,de probáltam/om nyugtatni a lelkiismeretemet,h jó befektetés volt. Nyugtassatok meg...

devla01 2012.04.28. 09:53:38

Én ott dolgoztam,szóval tapasztalatból beszélek.A céget zsidók irányítják,fogalmuk sincs arról,h egy magyar embernek mi a megfelelő.Ha egy hét betanulás(ülsz és hallgatod a sablon szöveget egy kis lyukban) után nem tudsz bepalizni elég embert(kb.20-30)akkor Te szar vagy.Konkrétan elküld a kis főnök aki töri a magyart anyádba,mert nem tudod megcsinálni.Leesett ugye az első nagy hó.Ki voltak akadva,mert az emberek nem akartak eljönni a sminkre.Az,h egy normális magyar család vasárnap a családjával van,és nem ül egy szar sminkért bent az Andrássyn,nekik elfogadhatatlan,ilyen nincs-mondják.De az,h nekik péntek este már húzás van haza mert jön a shabbat és ők ilyenkor nem dolgozhatnak,azt lehet.:) Ja,a másik fele.Minimálra vagy bejelentve,ehhez képest órabér van.A kilépő papírokért pedig hetekig kell cirkuszolni,h megkapd,mert egy közvetítő cég szerepel mint munkaadó.Il makiage sehol!!!na erről ennyit.:D

csíkospötty 2012.05.15. 16:54:30

Hölgyeim pusztán azért, mert elvárják NEM KELL vásárolni!
Annyian írtátok, hogy a mielőbbi szabadulás reményében vetettek valamit.

Engem is puhított a lány, aki sminkelt és a pénztáros egyszerre, hogy ne hagyjam ki ezt az egyszeri kiváló alkalmat, de én csak megköszöntem, hogy összeírta nekem miket használt, mert így megkérhetem a barátomat, hogy ajándékozzon meg a termékekkel.
A pénztáros nő egy félmosollyal az arcán annyit fűzött hozzá, örülni fog a barátom az áraknak...
A sminkes lány csak annyit kérdezett van-e a barátomnak testvére.

Félreértés ne essék eszem ágában sem volt vásárolni vagy a későbbiekben vásároltatni bárkivel is! :) Sminktanácsadásra mentem,állítólag.

A sminkes lány az elejétől fogva sértegetett, milyen ronda a bőröm, miért nem járok gyakrabban kozmetikushoz, nem látok el a tükörig? hah marha jó,h egy ilyennek sminkel, hogy képzelem,hogy szemüveg nélkül jövök sminktanácsadásra

Egy jó nagy hülye voltam, hogy nem álltam fel rögtön az elején, de a kíváncsiság ott tartott.
Hát a végén mikor megláttam magam egy szappanopera sztárra hajaztam, olyan erős volt a sminkem, ráadásul a felkent rúzs avas volt. :-/
Mindezen összehatások után érkeztünk el a vásárlós részhez, ahol a csalódottságtól és az addig eltűrt sértések keserű szájíze miatt blöfföltem .
Az már nem érdekel, hogy elhitték-e, azért írtam le, hogy lássátok nem KELL vásárolni, sem pedig megalázni magatokat előttük a nekem ez túl drága vagy nincs nálam pénz mondatokkal, abban az esetben ha mégis úgy döntenétek elmentek a tanácsadásukra.

kompakt hozzászólása fölöslegessé tette, hogy felhívjam a figyelmet a fizetett szimpatizánsokra. :)
Az egyetlen, amiért megérte elmenni, hogy egy bér palotát felújítva láthattam belülről. :)

kovácspéterke 2012.05.16. 16:19:59

miután kifejezetten kértem, hogy csak enyhe sminket tegyenek fel, már a személyes sminktanácsadáson, egy erős, dötétlilával keretezte körbe a szememet a sminkeslány, nem hittem el, amikor tükörbe néztem, mint aki boxmeccsről jött. utána meg volt sértve, h mondtam, h akkor ezt szedjük le, mert én így nem emgyek ki az utcára.

az külön vicc volt, h háromszor telefonáltak előtte, h de biztos jó az időpont? és biztos megyek? aztán vártam fél órát. sminktanácsadás nem volt, csak a sminkelés.

Empanada 2012.05.24. 14:35:18

Gondoltam én is leírom nem túl fényes élményeimet az IL-Makiage "sminktanácsadásról", bár nem fog túl sokban eltérni az előzőektől.

Engem is a Mammut II-ben szólítottal ke 2 hete, felírakoztam.
Hétfőn került sor az én első és egyben utolsó találkozásomra a céggel. Érdekes volt számomra a hosszas egyeztetés, hiába próbáltam már lerázni őket többször. Mivel ugye ritkán járok a fővárosban és akkor is kicsi a mozgésterem, mert nekem még a BKV is sokba kerül (nemhogy az ő termékeik).
De most pont 2 utcányira az Andrássy utcától volt dolgom, gondoltam jár nekem ez a kötelezettségektől mentes potya smink, még akár jól is elsülhet.

Beléptem az ajtón, ott a recepción épp nem volt senki. Felhatalmaztam magam, hogy beljebb lépjek, felmentem a gyönyörűszép lépcsőn, majd a recepcióhoz járultam. Ott elém is elémtolták a kérdőívet (ami valóban, durván személyes adatokat kér, szerintem indokolatlanul). De kitöltöttem, ennyi baj legyen alapon. Egy kedves, durván kisminkelt hölgy lépett oda hozzám rögtön, tehát ennyiből még örülhetek is. Nem voltam épp szószátyár hangulatomban, igazi kis törpének éreztem ott magam a sznob népség között. Kérdezgette a lány, hogy milyen termékeket használok, azok persze nem megfelelőek, kőolajszármazékokat tartalmaz, bezzeg az ő termékeik természetes alapúak. A végeredmény végülis tetszett, a kék szememhez lila színkombinációt ajánlott. Kedves volt, megdícsérte a szemem és a hajam is. Közben persze próbált beoltani a sminktanfolyamokkal is. Ezután együtt fáradtunk oda azon bűvös pulthoz, ahol mindenki csalódik. A pultnál a szintén markánsan kisminkelt hölgy ezúttal a körmömet dícsérte meg (ezt nem tudom beosztják-e, ez is a marketing része lenne?). Majd jött a fekete leves, kerültek sorban a sminkcuccok a pultra, majd hogy mit ajánlanak mindenképpen, minimálisan az alapozót és a szemkontúros fiolát, amihez csak most 20% kedvezmény jár, egy kibontott kefécske, amivel a szemöldökömet fésülgethetem és még egy exclusive 3 órás sminktanácsadás, ahová hozhatom a a saját sminkcuccaimat is és az ő termékeiket is használhatom és MEGTANULOK SMINKELNI. Ezt 24 évesen 10 év tapasztalat után már majdnem zokon is vettem... Nem mondom, hogy nem lenne már hová fejlődnöm, de amire nekem szükségem van a hétköznapokban, azt szerintem már elsajátítottam.

Na de lényeg a lényeg, a két termék együttes ára 18000 Ft lett volna, de csak nekem csak ma 14.400 Ft-be került volna az alapozó és a kontúros fiola. Nem terveztem ennyit költeni, a pénzemet szerencsére itthon hagytam, 2000 Ft lapult a pénztárcámban a hazaútra, így még esélyem sem volt elcsábulni. Mondtam, hogy nincs nekem pénzem erre, munkanélküli vagyok 2 éve (bánom, h mondtam, csak saját magamat aláztam vele). A hölgy persze ajánlotta, h csak foglalózzam le, hagyjak ott minimális összeget. Vagyis mindent kimagyaráztak, h nekem csakis az az elfogadható, ha megveszem. Erre próbáltam bedobni még "a majd meggondolom még" c. történetet, de a hölgy közölte, hogy ez egy egyszeri alkalom volt, legközelebb 1 év múlva jöhetek esetleg és akkor is csak meghívóval. Majd mindenki elfordult tőlem és tökéletesenen kívülállónak éreztem magam, mintha senki sem ismerne, senkit nem ismernék. Pedig addig szinte körberajongtak ugye.

Végülis egyetlenegy forintom sem bánta a történetet, kaptam egy szép sminket, akár lehetne ez egy pozitív élmény is a számomra, ez az utóbbi méltatlan párbeszéd azonban olyanná tette ezt az élményt, mintha ott fenékbe rúgtak volna. Tehát vissza nem vágyom semmiképpen, ha valaki megszólít mégegyszer ezügyben, elmondom a tapasztalatomat.

princessa.negra 2012.06.20. 14:16:21

Én hiánáknak hívom a plázákba kitelepült, feketébe egyenöltöztetett, boldog-boldogtalan nőnemű lényre lecsapó lánykákat. A rossz tapasztalat miatt már a szemkontaktust sem veszem fel a felém tartó hiénával - bár őt ez soha nem zavarja, és belekezd az nagyonszépingyensminketaljánlok szövegbe. Még csak nem is lassítok, hárító kézmozdulat és "kösz, nem" kíséretében megyek is tovább.
Kedvességem irányukban abból a kellemetlen élményből fakad, amit én is az Andrássy út 4-ben tapasztaltam. Nem is fecsérlem a szót a minden kedvességet nélkülöző recepciósra, vagy kizárólag feketében, bármelyik vámpírsorozatba beillő erős sminkkel fel-le masírozó lánykákra. Egy biztos, emberi hangnemben először a 10 perc várakozás után engem kiválasztó, kis kuckójába beterelő sales manager típusú lány beszélt. Szép, decens sminkje volt, és furcsa, réveteg pillantása, néha úgy éreztem, nem is élő ember, hanem egy programozott robot, élő szövettel. Gyakorlatilag nem voltam sminkelve - hogy ezzel ne kelljen bajlódnia majd a sminkesnek. Ehhez képest azt dicsérte, milyen tökéletesen sminkelek, és hogy közöttük van a helyem. Amihez nagyon ajánlja a többszázezer forintos tanfolyamukat. És, mivel olyan szimpatikus vagyok neki, ezt ő most 50.000 Ft-ért, egy kezdő csomaggal tudja kínálni nekem, aminek önmagában 200.000.- az ára. Ez az önmagára licitálás lett nagyon gyanús. Visszakoztam, mondván, lássuk a sminket, és majd utána döntök.
Kaptam is egy közepesen mogorva hölgyikét, aki azt kezdte el mesélni, hogy ő évekig dolgozott a Playboy-villában, meg forgatásokon Los Angelesben. Nem akartam zavarba hozni, hogy rákérdezzek, hogy akkor mégis mi a fenét csinál újra itt, kis hazánkban, péntek este 7-kor, egy idegen, talán bepalizható-talán nem kuncsafttal bajlódva?????
Rábíztam magam, nem adva instrukciókat, kíváncsi voltam, mit tud kihozni egy profi az arcomból, amit saját sminkelésem után sok bók ér.
A Il Makiage alapozó ragacsos, szürkés árnyalatú volt, a szemhéjamat nagyon bénán, valami fémes-barna porral árnyalta, de nem épp ideális ívben. Az arccsont alá barna!!!! púdert satírozott, a szempillaspiráljuk hitvány.
Összhatás: a 27 évemhez képes egy 35-ös transzvesztita pillogott rám a tükörből.
Gyalázatosnak éreztem az eredményt, és menekülőre fogtam - volna - a dolgot, de odaterelt a terméke állványához, átadva egy agresszív erős 30-as szőke karmai közé. Mivel a barátnőm már várt a kocsiban, sietnem kellett - de hogy ne hagyjam a vendéglátóimat kétségek között, megmondtam, hogy nem kellemes a sminktermékeik viselete, olyan érzés, mintha maszk lenne a bőrömön, és látványra sem ez az, amit elképzeltem. Próbáltak ajánlani másik alapozót, púdert, szemhéjpúdert, csakittéscsakmost30%kedvezménnyel, de a köszönöm nem és a sarkonfordulás után már nem próbálkoztak többet.
Konzekvencia: középkategóriás termékek csillagászati áron, sminktanfolymamra bepalizás kísérlete, gyenge sminkes.
A barátnőm meglátott, majdnem csókolomot köszönt, szerinte felismerhetetlenre sminkelt ki a profi hölgyike, majd jót nevettünk, és amint hazaértem, le is mostam azt a borzadályt a fejemről.
Amit ezerszer jobban ajánlok az az MAC sminktanácsadása. Ez 15.000 Ft-ba kerül, egy órát csak veled foglalkoznak, ebben az értékben választasz neked megfelelő termékeket, és nem tukmálnak rád semmit.

tereza30 2012.07.23. 20:20:32

@devla01:
ha neked is ilyen rossz tapasztalataid vannak és ráadásul ott dolgoztál náluk akkor miért nem tettél valamit mint magad és mások érdekeit szolgálva?Szerintem ezeket zsidókat vissza kellene küldeni lopni saját országukba,nem gondolod?

tereza30 2012.07.23. 20:36:54

@princessa.negra:
Teljesen igazad van,aki jót akar magának nem döl be annak amit ott lát,mindent megtesznek azért hogy eladják termékeiket amik a mac termékek közelébe sem járnak,ráadásul aki használja termékeiket előbb utóbb meg fog mutatkozni az arcán miből is van.Sminkeseiknek meg semmi köze sincsen a profizmushoz,na meg ahogy előadják madonnára,magyar sztárokra hívatkozva?mégis hogyan képzelik ezt?látta már valaki valahol például reklámarcként őket valamelyik hírességüket?vagy csak azt amit őt évek óta mutogatnak a váróban amíg sminkelésre várnak emberek?ugyan az a szöveg és mivel sok ember van ezért átverhetnek sokat is amit meg is tesznek a tudatlanokkal ugyebár?ki is gondolná elsőként mi áll mögötte mikor meglátja pompákat,mit is mond a mondás:bölcs embernek:nem minden arany ami fénylik. Mennyire igaz!Talán te is áldozatok között vagy,mint sok más ember is,vagy ha elkerülted annak nagyon örüljél és kerüld is messziről ha jót akarsz magadnak!Mert ha belefogsz nem csak pénzed megy rá,hanem sok stressztől az egészséged is bánni fogja!

tereza30 2012.07.23. 20:43:47

@Jucko:
Sajnos rámenősek,erőszakosak mert ha nem ezt teszik nem lesz zsidóknak pénzük és akkor repülhetnek cégtől azonnal.Jó tanácsként nem jó befektetés,nézzetek utána nyugodtan.

Siib 2012.07.31. 19:58:40

Én is elmentem július 24-én az Andrássy út 4-be.
Az előttem szólókhoz hasonlóan vásároltam, mert kötelezőnek éreztem (a lány aki sminkelt aranyos volt, válaszolt minden kérdésemre. Megdicsérte a szempillámat, a bőrömet...).
Nem fizettem ki a korrektort és az alapozót (melyet én is csak most és csak itt kapom meg olcsóbban alapon ajánlottak) csak 3000 forint előleget hagytam ott-ekkor éreztem azt a pénzátáros nőnél, hogy nulla vagyok, mert hónap vége felé nincs 15000 forintom. Azóta azon gondolkodom, hogy nem is megyek vissza, hagyom veszni.Nem érzem azt, hogy megérné, legfőképp azok után amiket itt olvastam.

onegiiirl 2012.08.01. 22:52:12

Sziasztok!

Mammut 2-ben sminkelt ki egy nagyon kedves l�. F�� v�am az t�, de gondoltam, m�sosem volt ilyenben r�em v�k, r�tem �en. V�l este f�8 k� ker�sorra.
Sz� szol�vakolatot kaptam, az� h�m �, mert �soha �temben nem haszn�am alapoz�.p� pl�, ezekr�ind rosszak a v�m�eim, nem is tudtam pontosan milyen �yalat kell, miss sportym ugyan van de az is csak a k�es ter�e, nem az eg� arcra.
Nos, ut� term�emutat� miket haszn�ak. Igazib�lyan j�dvem lett, olyan sz�ek �ztem magam, el is felejtettem a magamban mondogatott mondatot, hogy jajj csak nehogy bepalizzanak....
Alapoz�ezer, p�5, r�, lila szhfest�7, ecset 5, �r�z is 5? tal� Melyiket v�sztan� Az alapoz�ndorom ellen� m�s azt v�sztottam hiszem �tem, hogy v�e valaki memutatta milyen �yalat is kell nekem.
� akkor itt j�a baj. Sminkel�k�n eml�tte a csajszi, hogy van egy tanfolyamuk blabla, az �t nem mondta, r�rdeztem, mondja 62 ezer, 3 � f�fejed kifestik, a m�kat neked kell, �addig ki nem l�z az ajt�m�meg nem tanulod. (persze gondoltam magamban, lehet, hogy csak 20, de nyilv�nagy �eget kell modnaniuk)
Hm, gondoltam, 2X �sen � ideje lenne megtanulnom, hiszen eddig t�leg vil��temben semmit.
Sz� �ok a pultn�el�rakva egym�mell� r�haszn� term�k.
Ha 2-t v�rolok a 3 � oktat�a elmehetek amikor akarok.
Mondom akkor m�a r�agyon tetszik, hisz azt is j�ltal�a a csajszi. (��lag nem sz�t, stb)
Alapoz��egy �g...� volam olyan h�hogy a 9 ezres alapoz�egvettem (nem m�k�k mindennap ennyi p�zel, igazib�zt egy eg�s�s, k�elmes rieker cip�sp�tam) �m�2240-et foglal� elk�, hogy - az angolt alig t�f� f� manusz �al - a felsoroltak k� "aj��a" el�toltat megkapom. Ugye h�ny m�teljesen bepalizva. De sejtettem, hogy aj�k, na ne m� Monja a 7en vigyek m�10 ezret �akor elvihetem az aj��term�ket. = �SZ mintegy kb 23 te j�.
A foglal�uktam, de nekem nincs erre p�em, �a 11 ezer miatt is rohadt lelkifurdal�m van, nem vagyok milliomos csemete
j�sin��:(

onegiiirl 2012.08.02. 19:18:38

@onegiiirl: hát ez nem túl élvezhető így :S:S:S

Kucher Dóri 2012.11.01. 13:39:52

Na, hát nekem is van egy hasonló történetem. Minket anyukámmal állítottak meg az Allee-ban hogy anyukámat kisminkelnék ingyen, 20 perc z egész stb stb. Anyu meg mondta hogy ha már megyünk akkor engem is sminkeljenek ki( tudni kell én 15 vagyok, alig sminkelek nap mint nap, egy kis szempillaspirál+korrektor ha van mit elfedni,szóval nem az a mai fiataloknál megszokott,színházi sminknek beillő style minden nap még az iskolába is)na szóval odaültük...kisminkeltek megjegyzem nem rosszul, szóval tetszett minkettőnknek persze azokat a termékeket leszarozták amiket mi használunk (Avon) de hozzátették,hogy most nem feltétlenül azt mondják hogy az övéket kell használni, hanem valami normálisabb márkát pl Clinique stb. Na de ezután jött az hogy odavittek a pulthoz hogy most megmutatják mikkel festettek ki és MIIIIIIND vedd meg. Mikor mondtuk hogy azért kb 40e. forintot nem akarunk erre költeni akkor mondták hogy jóóóó akkor nézzük a legfontosabbakat. Végül egy alapozót és egy korrektort vettünk ami mindkettőnknek jó, de amúgy azokra tényleg nem is lehet panasz, mert nekünk beváltak, azok tényleg megérték az árukat. Mondjuk a jó duma az volt, hogy náluk kb minden 1-2 évre elegendő...aha persze. Na de a vásárlás mellé kaptunk egy ingyen sminktamfolyamot az Andrássy útra. Valamennyire ismertem mert egy barátnőmet is így beszervezték és ők voltak és azt mondták nem is volt rossz. Mondjuk tényleg nem hagynak békén mert az időpontegyeztetés után minden nap felhívnak hogy akkor jó-e stb. Na de múlt héten elmentünk..kicsit röhögtünk azon, hogy az a palotának kinéző egész oldallépcsőházat elfoglaló központ mennyibe kerülhetett, hogy kibéreljék. Na mindegy mentünk persze eléggé látszódott, hogy sznob az egész, a recepciónál kihúztak a listáról, hogy mi megérkeztünk és leültettek egy váróteremben ahol kb már 10-15 nő várakozott..szóval nem kevés embert szerveznek be egy-egy időpontra :D nem kellett sokat várni, de persze mi is végignéztük, ahogy a "nagyon profi"(nak tűnő) emberek oda-vissza cikáznak a helyiségek között. Utána behívtak összesen 5en voltunk és kaptunk egy kis fiatal sminkescsajszit. Először eléggé unszimpatikus volt, mert látszott az a mesterkélt nyafogós stílus..túlságosan is be akart vágódni, de ez a tanfolyam 3 órás volt, úgyhogy a végére már nem volt olyan gáz, kedves volt. Megmutatott egy nappali sminket meg egy alkalmit, egy valakin megmutatta a többiek maguknak csinálták, minden eszközt kaptunk hozzá persze vihettük a saját cuccainkat is, de abból csak nagyon keveset használtunk végül, ha már ottvagyunk és mindnent adnak alapon. :D A tanfolyam jó volt, jól éreztük magunkat tényleg hasznos dolgokat mutatott a termékek minőségére se lehetett panaszunk, de utána jött az amikor nagyon elrontották az egészet. Ugye összeírják mivel sminkeltél a tanfolyamon...mi az amire szükséged lehet és odavisznek a vásárlós pulthoz. Ott már inkább egy másik erőszakos nő próbálja rádtukmálni 60ezerért először az összes cuccot aztán egyre kevesebbet. Azt kell tudni, én előre mondtam anyunak,hogy figyelj eljövünk meg jó lesz stb, de NE VEGYÜNK SEMMIT! mert tényleg drága és erre ennyit most sztem nem. Persze anyu valami akart nekem venni mert tényleg jó volt, meg majd megyek szalagavatóra meg nemtom és oda jól néz ki a ruhámhoz a selyempor meg egy ecsetet akart venni,mert abból nincs itthon annyi és hasznos lehet, hát 20 percet szenvedtünk, mert én mondtam neeem..tényleg nem akarom. Közben a pult mögött kb 2 centiről néztek minket engem a csajszi többször dícsért mennyire szép a bőröm stb, már nem bírtam tovább úgyhogy mondtam hogy jó akkor megbeszéljük...elfordultunk és mondtam még1szer anyunak, hogy NEM KELL SEMMIIIIIIII! drága és NEM KELL! küldjük el őket a francba már, mert idegesít, hogy neki mennyire természetes hogy több 10ezret hagysz ott valahol sminkcuccra. Visszafordultunk és anyu elkezdte, hogy nekem alapból a suliba nem is engedik meg nem is kell,hogy nagyon sminkeljem magam, na itt a csajszi már látta, hogy veszélybe van az üzlet és erre már nem tanult választ ott, ahol tanították neki hogyan kell rátukmálni mindent az emberre. És itt követte el az első hibát hogy mondta, hogy jó akkor velem nem is foglalkozunk kihúzta a sorból azokat amik nekem lettek volna és otthagyta azt ami anyunak volt és elkezdte anyut győzködni, hogy de neki milyen jól áll stb de ott mondtuk hogy de nem meg izé és erre még visszaszólt, hogy de nálam se lehet tudni,mert 3 év múltva ha végzek a suliból ki tudja lehet hogy kell majd. Erre megszólaltam amúgy is már tűrtőztettem magam hogy ne mondjak keményebbet, de mondtam hogy jó de minek álljon benne a pénz még 3 évig,mert majd LEHET hogy akkor kell. Erre olyan fejet vágott és olyan hangon mondta, hogy "Ja, csak a pénz állna benne? Jó akkor szép estét kívánok, viszont látásra" mindent visszavett a pultba és elfordult. Mi meg anyuval csak álltunk aztán elkezdtünk röhögni és elmentünk. Elég nagy hibát követtek el, mondta anyu ha olyan kedvébe lett volna a csaj utolsó megszólalására mondhatta volna, hogy jó akkor ki itt a főnök mert ilyen hangon hogy beszélhet. Meg amúgy is engem győzködött amikor úgyis tudni, hogy anyu venné meg, mert nála van a pénz. Erre jó volt, hogy bohóckódjunk egyet, végülis praktikus dolgokat mutattak és az alapozó meg a korrektor megérte, de akkor sem sminkre költünk ennyit.

serenna 2012.11.29. 01:48:53

Egyszer egy évben megsajnálom a hostess lányokat, és igent mondok a smineklésre még akkor is ha tudom mi vár rám... Mert nem ők tehetnek arról, hogy a cégnek ilyen az üzleti marketingje. Anyunak mindig szólok mikor westendbe kell mennünk, hogy hol vannak és, hogy ne álljon le velük beszélni! De nem hallgatott rám, és megadta egyszer a telefon számát azóta is üldözik.:/
Múlt héten pénteken Mammutban volt dolgom és mondanom sem kell, hogy leszólítottak, de felajánlották, hogy akár ott is ki sminkelnek, vagy elmehetek az Andrássira, mivel ott már kétszer voltam, gondoltam így megúszom. Fél óra múlva kellett visszamennem, mert akkor volt szabad sminkes (hostess lányka meg is lepődött, hogy visszamentem.) Először a feliratkozásnál öregíteni akart mert valahogy a 25 megjegyezhetetlen és 28nak akarta beírni a koromat, pedig általába fiatalabbnak néznek a koromnál. Aztán amikor visszamentem egy elég durvára kisminkelt sminkes lány kezébe adtak. Mondtam, hogy a bal szememen árpa van miközben szedte le a sminkemet, ekkor elrohant két percre, majd amikor visszajött közölte, hogy szem-bőr betegeket nem sminkelhet. (gondolom gőze sem volt róla mi az) Mondtam nagy felháborodva, hogy már elkezdte leszedni rólam a sminket, meg ez nem olyan durva betegség.. Erre mondta, hogy azt visszateszi és nagyon sajnálja. Ekkor éreztem, hogy fel kell tennem a kötelező higiéniára vonatkozó kérdést, miszerint szokták e fertőtleníteni az ecseteket... Az érzésem be is jött mert hümmegve válaszolta, hogy persze szokták. És ekkor végleg elvágták magukat a szememben. Nem tudom hány embert sminkelnek naponta, és hogy utána nem gondoskodnak a higiéniáról.. FÚJ! Nem egy sminkelésen voltam, Mac, DMes, Giorgio Armani (nyeremény sminkeés volt), meg még jó pár helyen, és mindig láttam, hogy előttem/ utánam kitisztogatták az ecseteket. Ezek után meg elkezdtek telefonon zaklatni gondolom, hogy menjek az Andrássira, de fel sem vettem nekik, majd egy nap hajnalban kaptam a hívást, és mivel még fél álomban voltam felvettem a telefont, de letagadtam magam. Azóta nem hívnak szerencsére. Az alapozójuk amit egyszer felkerült rám az tényleg jó volt, vmi vizes alapú volt, de nem ér annyi... Soha többet Il Makiage!

Czafrinka 2012.11.30. 15:04:08

Sziasztok!

Leírom én is a történetemet.
Elég tanulságos!
Engem is a Westendben szólítottak le tavaly nyáron, teljesen gyanútlanul el is fogadtam, és mentem "sminktanácsadásra".
Odaértem, ámulatba ejtett a hely, de sajnos sokat kellett várni. A járkáló sminkesek és a pult mögött ülő ránk lenéző recepciós(!) engem is kicsit lesújtott. n is jó sokszor végignéztem a reklámfilet, hallgattam a zenét, egy más világba keültem- úgy éreztem. nekünk is elmondták a cégismertetőt, majd kérdezték kit érdekel a tanfolyam. engem speciel a 2magam" sminkelése" érdekelt. Aztán egy lányzó behívott az egyik "irodába", ahol majd' hátast dobtam a 60 000 hallatán. Ez nem érdekelt, megkaptam a sminkemet, és mivel én egyáltalán nem voltam ügyes sminkes azt se tudtam milyen sminkcuccokat vegyek, gyönyörűnek láttam magam. (de a sminkes lányka meglehetősen bunkó volt eleinte és ő is leszarozta az Avon-cuccaimat. Majd jött a termékrábeszélés- ha 20 000 Ft-ért vásárolok akkor kapok egy 3 órás ajándék sminkoktatást- erre felkaptam a fejem, mondom mégis jobb mint a 60 000! Na ja, de amit rámkent alapozót (ott a fényben nem úgy láttam) két árnyalattal sötétebb alapozót kent rám, és azt is adta el.
El is mentem az a sminkes tartotta, aki a cégprezit, és nagyon jó volt és hasznos! Ő lépésről lépésre megtanította a dolgokat, és ment mindenkihez egyenként minden lépés után! De akkor még nem kellett venni feltétlenül, nem vitt ki minket egyenként, oktatás után csapatosan mentünk, mert szinte mindenkinek kellett az alapozóecset! Látta milyen alapozót adtak el nekem, javasolta hogy vegyek egy nagyon világosat és keverjem- aznap pont nem volt az a szín így nem is vettem.

Idén nyáron ismét felhívtak, itt csak sminkelés miatt. Nem volt cégprezi. egy nagyon kedves lány sminkelt, lépésről lépésre mutatta a tükörben mit csinált- ő mondta is hogy ennek így van értelme), átvitt egy másik szobába, ahol a természetes fényben megmutatta, hogy mit csinált. Nagyon ügyes volt, és kérdezte milyen színeket használok, ő azt is megdicsérte. Meséltem az alapozós sztorit, és vettem egy púdert náluk. (mert még mindig hittem az il- makiage-ban!
Egy hónappal ezelőtt ismét behívtak (gondoltam, húúú milyen szerencsés vagyok) a hatalmas pult mögött ezúttal egy meglehetősen bunkó, lenéző kis lányzó ült (gondoltam magamban hogy mit képzel magáról). Ismét elmaradt a cégprezi. Egy aznap kezdő, nagyon lelkes és kedves leányzót fogtam ki, sokat kellett várni de a lányzó nagyon ügyes volt, dicsérte az avonos szempillaspirálom, és mondta, hogy neki is olyan van :-) (Neki még nem mosták át az agyát) Itt már csak két terméket kellett venni az oktatáshoz! Hát megvettem a világos alapozót, mivel a régit sikerült anno olcsóbban eladnom, és egy szemhéjbázist. (ezeket a mai napig nagyon szeretem)
Jött az oktatás, az oktatást pechemre nem a cégprezit tartó nő tartotta, hanem egy nyafke eleinte fellengzős sminkes- de óra végére megszoktam a stílusát. Ő egyenként vitt ki minket, de itt megfogadtam, hogy nem veszek terméket, így nem is vetem! De ő mondta, ha most veszek, akkor találkozok a VEZETŐSMINKESSEL, és egy óra tanácsadást tart nekem színekről stb. Mondtam, köszönöm, NEM! Szomorú volt, de ez van.
hát láss csodát egy hét múlva megint felhívtak, hogy találkozhatok a vezető sminkessel!!!!!!!! Mondom, na mi a szössz!. Hát vittem egy kisebb motyót magammal, a vezető sminkes egy gyönyörű frizurával, kb 1 80 magas volt. Előtte kellett kisminkelnem magam. Néha szavakkal javíttatott a sminkemen. Majd behívott egy irodába. Hogy a 3 órás oktatáshoz képest milyen ügyes vagyok, milyen jó színt választottam stb. és hogy most sminkeseket keresnek és van egy ösztöndíjprogram, amibe ő válogat tehetséges embereket!!!!! (Én hülye meg el is mondtam, hogy elképzelhetőnek tartom, hogy hobbiból ezt megtanuljam) Na ezt kihasználva egyből "vérszemet kapott"- hogy most mondja nekem vagy nem, de most féláron ezeknek az embereknek akkor tartanának tanfolyamot.... Ő közben elment jött egy másik csaj aki elmondta a részleteket... 12 alkalom(!) 220 000 Ft, és hogy egyáltalán papírt kapjak, ezután még 4 alkalmat kellene vennem (ugye így jön össze a rendes 16 alkalmas tanfolyam), és a 4 alkalom 80 000 Ft-ba kerülne!!!!! Na ebből köszöntem és nem kértem. Örök búcsút mondtam az IL- makiage-nak. Közben megnéztem (szakmai ártalomból) a beszámolójukat, és egyűltalán nem tetszett, hogy munkaközvetítővel dolgoztatnak, ne meg a Tulaj neve is elég fura volt, ahhoz képest hogy egy amerikai névre számítottam, ha valóban amerikai a cég.

Összesítve, vannak jó termékek, a 3 óra oktatás tényleg hasznos, nagyon sok függ hogy ki sminkel! De itt inkább a tulajdonosban kell keresni a hibát és nem szerencsétlen lányokban, akik örültek, hogy a mai világban munkahelyet találtak. Biztos nem ez az életcéljuk nekik sem, és remélem ők mihamarabb találnak egy jobb helyet. De mindenkinek azért javaslom elkerülni a céget, és máshol megtanulni sminkelni...

Khaterynkaaa 2013.01.30. 14:13:05

Kedves hölgytársaim!Ha Il Makiage-t látsz fuss amerre látsz!Egy undorító inkorrekt népség!ígérgetnek összevissza és a fele sem igaz!Én sminkelni voltam náluk 1x állásajánlat kapcsán,a kozmetikumok minősége kritikán aluli,borzasztó rossz minőségű és azt akarják rásózni az emberre mindenáron!Az eszközfertőtlenítés náluk nem ismert(ha bőrbetegséget szeretnél próbálj csak ki egy ingyen sminket 5 perc múlva viszketsz tőle),tajparasztok a sminkeslányok,ízléstelen a munkájuk!(piroslámpás negyedbe való).Röviden ennyit...innentől fogva mindenki döntse el maga h szóba áll e velük) :)

Sminkandi 2013.02.04. 18:44:13

Annyit szeretnék hozzátenni ,hogy nekem is sminkiskolám van és soha senkit nem szólítunk le sehol,ez ízléstelen lenne.Hirdetünk ahol lehet és nem árulunk zsákbamacskát.Bárki bármikor bejöhet kötelezettség nélkül megnézni az iskolát.Igaz,nem vörös szőnyegen vezet az út a stúdióig és nem kiskosztümben tanítunk,de garantáltan megtanítjuk amit megígérünk.Sokat hallottam már erről a cégről és találkoztam én is a hostesseikkel.Hát mit mondjak?Fura egy marketing.Ráadásul le is járatja a sminkoktatást.Szégyen ha egy cég csak ilyen módszerekkel tud kuncsaftokat szerezni.Lehet hogy sosem leszek milliomos a sminkoktatásból,de nyugodt lelkiismerettel fekszem le este.Sajnos sok ember van aki a külsőségek alapján ítél és őket könnyebben meg is győzik ezek az erőszakosan nyomuló cégek.Mindenkinek azt tanácsolom aki sminkes szeretne lenni,hogy alaposan nézzen utána hogy az iskola mióta és milyen minőségben van a pályán,az oktatók milyen szakmai tapasztalattal rendelkeznek és hogy mennyire egy márkára koncentrálódik az oktatás.A sminkmesterség nem termékbemutató!

BLOUSE 2013.02.06. 10:38:31

IL- ez sokat elmond a mentalitásról, sajnos.
Abuzív, agresszív nyomulás a plázák mozgólépcsőinek közelében.
Bár elsőre nem esett le, hogy izraeli cégről van szó (tehát nem beszélhetünk előítéletről), de ahogyan századszor is próbáltak levadászni, rám akaszkodni az agymosott sminkeslányok... egy idő után már féltem a célpontom felé menni, mert az út a telefonszámot lejmoló Il-Makiage -standon keresztül vezetett, ezért kénytelen voltam kerülőutakon járni.
Minden egyes alkalommal egyértelműen, határozottan és diplomatikusan leráztam őket, de amikor már századszor, ezredszer szólogatnak utánad, kezd az embernek egy rossz érzése lenni.
Én magam egyszer sem álltam meg nekik, egyrészt mert szánalmas a stílusuk, másrészt eszemben sincs olyan ecsetekkel sminkelni, amit előttem már tízmillióan használtak (fertő az egész), harmadrészt mert tudom, hogy a sminkesek - nem csak ők, hanem általában- transzvesztitára és/ vagy 20 évvel öregebbre és/ vagy csiricsáré ordináré kanárira festik az embert.
Viszont egyszer a Westendben a b.nőmet elkapták- sajnos épp vele voltam-, ő pedig hajlamos minden hangzatos dolognak elsőre bedőlni, benyalni, lásd Zepter, FLP, MLM... Úgyhogy ő köszöni, igen, ott a helyszínen kér sminket. A sminkes persze próbált engem is rábeszélni, adatokat kihúzni, de határozottan elzárkóztam, maradtam külső szemlélő, amíg a b.nőm sminkje készült. Közben megjelent az izraeli cégvezető pasi vagy területi manager vagy micsoda és a lányok suttogva kértek, csináljak úgy, mintha érdekelnének a sminkcuccok, bogarásszak a pulton az alapozók között, mert a pasi épp csekkolni jött őket, t.i. hogy elég nagy forgalmat csinálnak-e, pörög-e az üzlet. Aztán újra bepróbálkoztak, hogy mentsem meg őket, hadd fessenek ki, mert figyel az izraeli, de csak abba mentem bele, hogy míg a b.nőmet sminkelik, szakmai keresztkérdéseket tegyek fel, mintha borzasztóan érdekelne a sminkelés-mázolás művészete.

BLOUSE 2013.02.06. 10:50:38

folyt. köv.
Amiért egyáltalán megvártam a b.nőmet, és nem húztam el a francba, mert igazából ahhoz lett volna nagy kedvem, az az volt, hogy attól tartottam, ha nem maradok ott, bepalizzák a csajt és kiperkálja nekik ott a helyszínen a havi fizetését, de csak miután kiszolgáltatja nekik az összes személyes adatát. Mondanom se kell, olyan piros-rózsaszín-barna szemsminket csináltak neki, amitől úgy nézett ki, mintha épp kisírta volna a szemét vagy nem aludt volna 1 hónapja, vagy legalábbis heveny allergiától szenvedne... ja, és köv. nap begyulladt a szeme, amiről az orvos megállapította, hogy bakteriális fertőzés.
Ezek után még elment az Andrássy-ra, meghallgatott egy előadást, természetesen próbálták rátukmálni a sz.r minőséget aranyáron, természetesen nagy kínok között sikerült csak szabadulnia.
Na ezt is csak egy balekkal tudják megcsináltatni.
Nem is értem, hogy engedik meg ezek jelenlétét a plázákban? Tisztára elriasztják a vevőket. Én legalábbis erősen zaklatásnak érzem a dolgot. A tisztességtelen eljárásaikról, üzletpolitikájukról nem is beszélve.
Ennyi.

vicky-be 2013.03.24. 12:50:09

Sziasztok, én külön köszönöm ezt a blog bejegyzést, segített bár magamtól is gondoltam, hogy valami turpisság van elrejtve a sorok között.. Hazalátogattam külföldről és engem az Europarkban szólított le egy lányka kettő napja.

Viccesnek találtam, hogy én egyből hajlandó lettem volna a sminkelésre, de éppen egy terméket készültünk reklamációra visszavinni a Media Markt-ba és mivel az fontosabb volt kértem, hogy akkor legyen a smink mikor visszajövök. Ekkor nyávogva és persze édesanyámat is tegezve erőszakosan mondogatta, hogy "de most kéneeee"... mindegy mondtam, ha visszajövök és van üres szék akkor majd szerencsés leszek és sminkelhetnek. Így is történt. Volt szék, persze hogy volt! Nem részleteznék mindent, de amit nagyon "viccesnek találtam", hogy mikor megkérdeztem (ezt a kis hosztesz lánykát illetve a sminkesemet is), hogy ez a termék honnan jön a válasz az volt New York, és kérdeztem mely országokban lehet még ezt megtalálni. "Hát nem tudom, ne engem kérdezz... vagy azt a választ kaptam, hogy "biztosan úgy van ahogy te mondod" mert gondoltam ha New York, akkor London Párizs stb. csak szóba jöhet miért jönnének csak Budapestre... Megjegyzem én reklám producerként dolgoztam itthon és van némi érzékem/rálátásom erre az egész sminkes témára... DE itthonról elszakadtként egyszerűen csak élvezni akartam a free szolgáltatást. Majd visszatérek még a mely országokban lehet megtalálni a terméket kérdésre, de az már a lezárás.

A sminkes lánytól azt próbáltam megtudni rögtön az elején, hogy hol van ebben az üzlet, mivel a smink ingyen van, a terméket valahogy az elején eladásra úgy említette csak, hogy hát lehet itt is venni, de aztán megpendítette a 3 órás tanfolyást. Mivel vásároltam terméket és állítólag egy adott összegen felül így ajándékba kapom a 3 órás oktatást ingyenesen. A fentebb olvasottak alapján nem fogok élni a lehetőséggel... :) Szóval én végül tanultam néhány dolgot a sminkelést illetően, de szerintem szerencsés voltam, mert a sminkes lány tényleg profinak bizonyult.

Szóval a mely országokban kérdés... hazafelé elkezdtem nézegetni a termékeket és akkor láttam, hogy a termék csomagolásán a következő olvasható: New York, Paris, Rome, Tel-Aviv, Seoul.... SZERINTETEK? SZÓVAL A KIS LÁNYKÁK BEBIFLÁZNAK EGY SZÖVEGET AZ ELADASRÓL, DE ODÁIG NEM JUTOTTAK EL, HOGY ELOLVASSÁK A TERMÉK DOBOZÁN LÉVŐ LEGALAPVETŐBB INFORMÁCIÓT... HÁT KACAGTAM EGY SORT...

apakobak 2013.05.13. 11:22:47

Sziasztok!
Nekem is csak negatív tapasztalatom van e "csodás" céggel kapcsolatban. Engem az Arénában szólítottak le egy ingyenes sminkelésre, siettem így nemet mondtam a kishölgynek, majd mondta, h ha már nem sminkelünk legalább had regisztráljon be és a kollégák pár napon belül hívni fognak, azt nem nagyon mondta, h miért is hívnak, de nem is érdekelt igazán, mert marhára állás interjúra igyekeztem volna. Így sajnos megadtam a kisasszonynak a telefonszámomat....
Már másnap hívtak egy vezetékes telefonszámról, meghallgattam, h mit szeretnének, köszöntem szépen az ajánlatot de nem éltem vele. Alapból nem veszem fel a telefont ha valaki ismeretlen számról hív, de mivel most munkát keresek így minden hívást fogadok... Másnap ismét hívtak, ezúttal egy mobil számról, megköszöntem, stb....
Majd okulva a nem kívánt hívásokból letiltottam a telefonom segítségével ezt a két számot (így én kapok arról értesítést ha hívnak, de nekik automatikusan "kisipol"), h ugyan had ne kelljen már ezt minden nap meghallgatnom. Továbbra is próbálkoztak, többször is...majd gondolom rájöttek a "tréfára" és ismét egy másik számról hívtak, nem magántelefonszámról nem 06...számról, hanem csak nemes egyszerűséggel a 0-ról...nem vagyok egy ideges típus, megköszöntem stb, letiltottam. De ismét túljártak az eszemen a "kishamisak", megint másik számról hívtak...másnapra (vasárnapra) ajánlottak "hiperexklúzívszenzációskihagyhatalan" sminkelést, gondoltam végülis nagyon ráérek vasárnap, meg hát csórók nagyon tepernek már itt napok óta...hát egyeztettünk egy időpontot vasárnap fél 6-ra Andrássy út stb..oké. Vasárnap reggel szintén másik telefonszámról jön a hívás, h akkor sikerült-e időpontot egyeztetni a kolléganővel...sikerült. Kb. 1 óra múlva megint másik szám megint hívás, h sikerült-e időpontot blablabla...na itt gurult el a gyógyszer és mondtam a kishölgynek, h sikerült egyeztetni el is mentem volna, de most már tuti biztos, h nem megyek el, mert a t~köm tele van azzal, h naponta 4-5 hívás érkezik tőlük, megkértem, h ne hívjanak többet ha lehet... Erre a kishölgy, okéjó nem hívnak persze, de hát akkor minek egyeztettem időpontot, hát most akkor fél 6-ra jön a sminkesem csak hozzám, ő már nem tudja lemondani, h ne jöjjön...pfff ez délelőtt 10 órakor volt, de nem tudja lemondani a délután fél 6-ot??????? Mondatam neki, h neki én nem fogok magyarázkodni, nehogy már számon kérjen, a sminkes csaj meg biztos nem valami kőkori asszonyka, h ne lenne mobilja, hívogassa őt olyan serényen mint ahogy velem tették...megköszöntem, elköszöntem... Azóta nem hívtak, remélem ez így is marad :)

Gy.N. 2013.06.19. 21:05:01

Sziasztok! Én épp ma "estem át" a dolgon, engem az Europarkban "kaptak el" tegnapelőtt. Mikor odaértem, nekem is a kezembe nyomtak egy kérdőívet, de most egy pasi volt, aki látszólag nem a női nemhez vonzódik... Nekem is kellett várnom, de legfeljebb 10 perc lehetett, legalább volt időm felfrissíteni magam a mai kánikula után. Viszont engem nem hívtak be előtte elbeszélgetésre, rögtön a sminkeléssel kezdtek, szimpatikus volt a csaj, nem éreztem, hogy lenézett volna. Az is igaz, hogy nem esett túlzásokba a tanácsokat illetően sem. Elmondta, éppen mit csinál, közben a magánéletemről kérdezgetett: mit dolgozok, van-e párom, ő mit dolgozik, szoktam-e sminkelni magam, és érdekel-e egy sminktanfolyam. Mondtam, hogy igen, régóta foglalkoztat a dolog, de még nem szántam rá magam, erre ő azt mondta, hogy most van egy jó lehetőség: ha veszek két terméket, akkor most ingyen részt vehetek egy... már nem is emlékszek, talán 1-2 órás "tanfolyamon", le is kísér a shopba. Mondtam, most éppen semmi pénz nincs nálam, erre gyorsan el is köszönt, és a váróteremben félúton lerázott. Még annyit mondott, hogy bármelyik plázában megtalálom őket, és menjek oda hozzájuk ezzel kapcsolatban. A sminkeléssel nálam is gyorsan végzett, nekem olyat sikerült összehoznia, hogy szinte nem is látszik. Valami szájfény félét tett a számra, amit le is nyaltam, mire hazaértem, de a többivel viszont elégedett vagyok.
süti beállítások módosítása