Azt hittem, valami oltári véletlen az, ami felébresztett, de nem – a kakukkos az elkövető. Kelni kell, nincs mese. Összeszedem a szemem alatti karikákat az ágy végében, gondosan elhelyezem az arcomon ezeket mind, oda pakolom a táskákat is és megközelítőleg életre kelek. Letisztítom az éjszaka maradékait, törlést kérek, nem mást, nincs se időm, se energiám tonizálni meg egyéb extraságokat. Nyakamba veszem a várost, bár néha úgy érzem, a city vesz a nyakába engem. Éjszakai takarítók, iskolába nagyon nem siető gyerekek és pattanásig feszült öltönyű menedzserek időszaka ez. Az újságárusnál már megy a reggeli pletyka vadászat, kinek nőtt a feneke negyed centit és már megint kivel kavar a Gesztesi, na meg a Kovács Lázár.
Szeretem a reggeleket. Mert igazán őszinték még, és nem megjátszósak. Maszk nélküliek. Bebotorkálok a sport foglalkozásra, majdnem a fejemre húzom fel a nadrágot és várom, hogy a testem mozogni kezdjen. Arcom még nincs, hiába is keresném. Aztán találkozik a tekintetem egy lányéval, aki már hajnalban piros pozsgás. Nem, nem egy jó kevertet húzott le már ilyen korán, hanem a festék készletet tolta fel magára. Csodálom, hogy már szájkontúrral és rúzzsal, árnyékolástechnikával felszerelkezve tud a hajnali izzadásra érkezni. Aztán jön a másik lány, akinek imádom, hogy egy virágdísz van mindig a hajában. Akármennyire izzad, szenved, nyüstöli is a testét, a növényzete nem lankad. Igazán nő. Kedvelem azt, hogy mások vagyunk, hogy nekik fontos ez a kontúr és más. Én nem érezném jól magamat már a korai órán egy komplett álarccal. A virágos lány a rúzsával és vidám mosolyával olyan, mintha négykor már modellt ült volna Gogain-nek. Aztán jön az izzadás, a szájkontúr picit elcsúszik, de igazán nem.
Megfigyeltem már, hogy vannak lányok, akik a negyven fokosra hevített teremben sem izzadnak. Csodálom azt az önfegyelmet, amivel inkább a smink megmaradására koncentrálnak, mint bármi másra. Kicsit azt gondolom, ahogy a szüleinkről sem tudtuk elképzelni gyerekként: ezek a csajok nagydolgozni egyáltalán nem szoktak. Ez egy típus, nem más. Lányok, akik valahol legbelül már hajnalban az Operabálra készülnek.
Én bevállalom a saját vonásaimat hajnalban. Karikákkal, táskákkal, mert ők is az enyémek. Így vagyunk együtt egy egész és járjuk a várost az őszi reggelen. Persze az álarcok mindig akciósak. Eldöntheted, mikor és hová kellenek. És azt, hogy a Margit-szigeten együtt kocogjanak-e veled? Vagy elég, ha hallgatod a csiripelő madarakat és nézed a napfelkeltét. Egyébként meg soha ne érdekeljen, más mitől érzi jól magát. Mert ez a te életed! És más nem lehet boldog helyetted! Viszont az elképzelhető, hogy szaladgálás közben a sziget egyik kanyarjában leesik az álarc. Na akkor pedig az ember hirtelen önmaga lesz… De csak veszélyesen élni érdemes!
Nesze!P
