Csípős októberi este. Napközben ugye sütött hét ágra, az öltözetem pedig nem mondható soknak. Menetelek a Jókai tér felé és majd megfagyok. Nini, hát nem felbukkan a semmiből egy szolárium. Na, gondolom, akkor én most bemegyek és néhány percre átmelegíttetem magam az álló szoliban. Nem igazán szoktam, de a szükség… Fel is újítottak a helyet, rendszeresen araszolok el előtte. Pofásnak néz ki, Egyiptomra hajaz kintről a feeling. Egy váratlan fordulattal benyitok. Köszönök. A pult mögött lévő hölgy telefonál. Gondolom, majd csak leteszi, vagy vakkant egyet felém. Nézegetem a papírokat, mi, hány perc, milyen krémek vannak, próbálom lekötni magam. Ő meg épp azt ecseteli a készülékbe, hogy valaki azt mondta, ő jön jövő héten, de nem lehet ezt így stb… Állok egyik lábamról a másikra. Toporgok, na. Tudom, hogy én lennék a vendég, vagy más néven kuncsaft. Gondolkodom, hogy mivel is hívhatnám fel magamra jobban a figyelmet? 

Aztán feladom, mert nem vesznek észre. Fagyos a hangulat, pedig melegednék. Megyek, nyitnám az ajtót. Nem engedi magát. Húzom, tolom, semmi. Egyszer, kétszer, háromszor…Aztán megkérdezem: elnézést, ezen hogy lehet kijutni? Jön a fintor, aztán kiderül, ezt neki kell nyitnia a pult mögül. Kijutok. Pedig az üzlet érdekesen nézett ki. Igaz, nem vagyok egy szoli fun, mert tudom, hogy nem éppen egészséges. A kedves hölgy megkímélt a káros hatásoktól. Én meg őt a pénzem otthagyásától. Sületlenségnek mondanám. 

 

Nesze!Pat