Reggel 9 órára beszéljük meg a találkozót, amikor mindketten elvittük a magunk gyerekét az oviba és végeztünk a hétköznapi rituáléval. Milyen jó fej apuka lehet, ő transzoprtálja a kicsit az óvodába - gondolom. Aztán tulajdonképpen egy iszonyt laza és nyitott gondolkodású fiatal sráccal találkozom. Puklus Péter az UniCredit Korszakalkotók mecénás program egyik jelöltje. Ő is esélyes a 3 milliós támogatásra. Vele beszélgettem. 

- Neked, nálatok milyenek a reggelek? Bevallom, felénk sokszor komoly közelharc, míg eljutunk az oviig.

- Melósak nekem is, hidd el. De közben jók. Sűrű, érzékeny és érzelemdús - ez így egyszerre. De van stratégia, amit lehet követni. És ez jó. Korán kelnek a gyerekek. Én csinálom a reggelijüket, összetakarítom az előző napi morzsákat, tányérokat. Takarítok kicsit. Utána egyedül zuhanyzom, ez az én időm. Aztán elindulunk az oviba. Úgy, hogy a kisebbik gyereket is viszem magammal, meg a kutyát is. Nem megyünk messzire. A kutyus is sétál közben és addig az anyuka is tud szusszanni kicsit, amíg mi nem vagyunk. Ha minden rendben, akkor hazaérek, leadom a kisebbiket, ő most 1,5 éves és elégedetten ülök be az autóba és indulok a műterembe. 

- Laikusként az ember ezt a műterem kérdést nem annyira érti. Hogy lesz valakinek műterme? Megnézi a hirdetéseket? 

- Két útja lehet ennek, persze. Az egyik, amit te említesz. De  a másik a gyakoribb. valaki mesél az ismerős ismerősének ismerőséről. Vagy pont felszabadul egy műterem. Ám azért nem olyan helyet kell elképzelni, mint amit a filmekben látunk, hogy óriási belmagasságok és párizsi tetőkert és fény és pompa. Inkább iroda- vagy gyárépület egy szeglete, amit egy művészetpártoló kiad egy másik projektje mellet és adódik egy lehetőség. 

- Mindig tudtad hogy művész leszel? 

- A művész szó terhelt, fura kapcsolódások társulnak hozzá a magyar nyelvben. Nem tudtam, hogy ez akarok lenni, mert nem tetszett a kifejezés. A laikus számára a művész nem igazán pozitív jelentéssel bír. A valóság azonban más, mint ami a fejekben van. Én azt tudtam, hogy alkotó akarok lenni. Erős hatással voltak rám a franci új hullámos filmek. Aztán a nővérem, aki 4 évvel idősebb nálam, beajánlott egy rajzszakkörbe. Ez k.b középiskola elején volt. A rajztanár pedig támogatott. Albumokat hozott, fényképezőgépet és filmet adott kölcsön. Megmutatta, hogyan fejlődhetek. Később a nővéremet felvették az iparra. Ő mondta, hogy van fotóművész szak. Elsőre nem sikerült bejutnom. Egy kis stúdióban dolgoztam, mindenféle  számítógépes dologgal foglalkoztam és egy könyvkiadónál is. Közben intenzíven jártam a rajzszakkörre. Aztán 2000-ben csak bejutottam a ma már Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek nevezett intézmény fotó szakára. A diplomám tulajdonképpen vizuális kommunikáció designer/fotográfus. 

- És végeztél az egyetemen. 

- Igen, 2005-ben diplomáztam. Utána kaptam egy posztgraduális ösztöndíjat a francia kormánytól. Fantasztikus volt. Sok eurót kaptunk lakástámogatással, kifizették a tandíj nagy részét. Egy évig szuper párizsi létben volt részem. Évente 10-12 ember megy ki Magyarországról és a cél tulajdonképpen az, hogy a frakonfón kultúrát terjesszék a világban, kapcsolatok létesüljenek.

- Mit adott Párizs?

- Az École National Superieur de Création Industriel (ENSCI) multimédia mesterkurzusára jártam. Az oktatás fő koncepciója, hogy az ember tartsa meg a hátteret, hátterét, a közeget, tudást, ahonnan jött, de közben építsen be egy csomó más társművészetet, műfajt. Fotós háttérrel mentem, de volt mellettem üvegművész, balettáncos, kert- és ruhatervező is és az osztályban egymással dolgoztunk folyamatosan. Egymástól tanultunk. Hihetetlen inspiratív volt. Nagyon sokat segített, hogy kiszakadjak a fotó négyzetes keretéből, ami mindig tervem volt. 

- Amit most csinálsz, miből adódik össze? 

- Egy olyan komplex mondanivalót próbálok megfogalmazni vágy átadni, ahol nem az a fontos, hogy milyen módon mondod el, hanem az, amit elmondasz. A művészeti alkotásban a mondanivaló a legfontosabb, eben hiszek. A megfelelő eszközt kell megválasztani, ami a legjobban segíti a mondanivaló. Szobrokat, installációkat, videót csinálok, könyveket készítek. 

- Egy apuka hogy tud művész lenni úgy, hogy oké, de háromkor fel kell állnom, mert megyek az oviba a gyerekért.

- Operatív tevékenységekre érvényes a délután háromig dolog nálam. Futár, csomag, e-mail. Az alkotói folyamatban távlatban gondolkodik az ember. Nem állítok fel magamnak határidőket. Vannak ötletek, tervek, amik érlelődnek, hosszú időn keresztül. Van, amiből kiesik valami, mert ez az alkotás folyamata. Persze, vannak mérföldkövek, amikor muszáj kiválasztani a végterméket, mert nemsokára megnyílik mondjuk a kiállítás a Ludwigban, ahová a képeid bekerülnek. Vagy megy nyomdába a könyv.

- Amennyiben megnyered az UniCredit pályázatát és tiéd lesz a pénz, te könyvet tervezel belőle.

- Igen. Miért könyv? Magyarázzuk meg! Hiába élek az internet világában és élvezem minden előnyét, szerintem a netes tartalom nem igazán maradandó. Abban hiszek, hogy az internetes dolgokkal szemben a könyv időtlenebb, visszavonhatatlanabb lehet. Bármilyen helyzetben, utazás közben, a villamoson velem lehet. Demokratikusabb eszköz és mélyebben hat. Számomra egy könyv készítése is egy hozzáadott érték maga. Két témát ölel fel majd ez a mű, ha megvalósulhat. Az egyik hogy mi kell ahhoz, hogy megvalósulhasson a modern mai társadalmakban a női-férfi egyenlőség. Hisz már a francia forradalomban is az egyenlőség jelszó szerepelt a zászlókon... aztán mára nem sok lett belőle - pontosabban nem elég. A másik mondanivaló a könyvben az hogy mi kell ahhoz, hogy a gyerekeinknek jobb legyen a kapcsolata velünk, mint nekünk volt a szüleinkkel. 

- Akkor visszakérdezek. A te kapcsolatod milyen volt a szüleiddel?

- Alapvetően nagyon jó. Sok jót tanultam, pozitív dolgok vannak bennem, általuk. De van min dolgozni azért. És persze, már nyilván beláttam, hogy nem vádolhatom őket a végtelenségig, mert máshogy voltak nevelve ők is. Sokkal könnyebb utólag ítélkezni, mint benne lenni egy adott helyzetben. És igen, én is hallom néha a saját számból a szüleim mondatait, amikor beszélek a gyerekeimhez. Utálom is érte magamat, naná, pont ezt nem akartam. Ám jó lenne megtanítani az én két gyerekemnek, hogy úgy legyenek majd szabadok, hogy én már nem vagyok benne. Függetlenül. Kérdés, fel tudom-e úgy nevelni az utódaimat, hogy a későbbi kiélezett helyzetben a saját gyerekével a vitában én ne legyek benne. Legyen önjáró a személyisége. Az én személyiségem nagyon terhelt a szülőktől kapott örökségből. Konfliktushelyzetben könnyű ezt elcsípni, de sok másban is jelen van. Nem minden rossz, amit az ember örökölt, hanem az a nehéz, hogy mi kell ahhoz hogy megtanulhassuk, hogy szét lehessen választani a jót a rossztól. Nem fekete-fehér helyzet, hanem egy nagyon kemény és tudatos mélyreható munka, amikor apránként változtatsz esetleg. Fiatal szülőként, szülőként az a döbbenetes, hogy sok irányból ér hatás és nem egyszerű választani. Mondja a szomszéd, a postás, a védőnő, a nagymama, hogy mit és hogyan kéne csinálnod. Mindenki ugyanolyan hangosan. És te ott állsz szülőként és nem látod magadat a helyzetben. A saját hangodat nem hallod, amire leginkább szükség lenne. Erre az egyre nem biztat senki. Arra, hgoy magadra hallgass. Pedig ez lenne a legfontosabb. 

Péterre ITT tudtok szavazni, hogy megvalósulhasson a könyv, amiről álmodik. 

Kép: Stiller Ákos

Az UniCredit Bank Korszakalkotók program 3 kategóriában (vizuális művészet, zene, italkészítés) keresi az ígéretes tehetségeket. Kategóriánként 3-3 jelölt van jelenleg. A győztes majd 3 millió forintos támogatást kap a továbblépéshez: ITT minden továbbit megtudhatsz a fantasztikus kezdeményezésről.