Nesze!szer

Átváltoztattuk Ágit, nézd meg a képeket!

2017. február 03.


atvalt_nagy_ff.jpg

Év végén hirdettünk még közösen egy játékot a Mastercarddal, melynek során olyan jelentkezőket vártunk, akik a megújulásra vágynak. A cél az volt, hogy csak online, bankkártyás vásárlással szerezzük be mindazt, amitől a nyertes külseje megújulhat. És íme, szeretnénk nektek megmutatni Ágit, a nyertesünket, aki teljesen kivirult. A csinos lánynak voltak azért kikötései: mi az, ami belefér nála és mi nem, az öltözködésében. (És igen, minden darab, amit megvásároltunk, online beszerezhető, tehát a karosszékből megrendelheted, katt IDE!)

(A felső képen Ágit látjátok, így érkezett a fotózásra)

 

atvalt_indulos.png

 

A praktikus nyomvonalon haladtunk, amikor a stylisttal beszélgettek. Olyan ruhákat választottunk neki, amelyek később is jól variálhatóak lesznek. A tavasz trend színeire alapoztunk, biztos most már te is láttad, hogy nagyon sok rózsaszínt hordunk majd idén. Ezt variáltuk kékekkel és több stílussal. Ebből egy olyan tavaszi alapruhatár állt össze számára, amiben egy esti koktél partin is megjelenhet, de farmerrel akár a munkahelyére is hordhatók,
mivel jól kombinálhatóak a felsők.

 

 

atvalt_szoknyas_3.jpg

atvalt_montazs1_1.jpg

 

 

Nem volt nehéz dolgunk, hisz minden darabot tudott viselni. Ha már a trendeknél tartunk: amit abszolút javaslunk mindenkinek, ha még nincs otthon, az egy nude magassarkú beszerzése. Lehet ez bőr, műbőr, akár lakk is. Kiválóan passzítható akár farmerhez, akár romantikus szoknyához - ahogy a képeken is látható. Az az alapszabály pedig, hogy a táska és a cipő legyen ugyanolyan, már rég elavult, tehát nem kell kínosan ügyelni erre.

 

atvalt_montazs2.jpg

 

Három öltözetet állítottunk össze számára és a haját is kicsit megbolondítottuk. Kiderült, hogy nagyon jól ál neki, ha kicsit sütünk a haján, vagy copfot csinálunk, lazítja a szigorú álcát. Ágit előtte jól titkolta, de a sminkelésnél kiderült, gyönyörű szempillái vannak, így nem volt nehéz kihangsúlyozni a tekintetét.

 

 

atvalt_montazs3.jpg

 

Csodásan állt neki ez a bátrabb vonal, sikerült jól kihangsúlyozni, hogy egy igazi nővel van dolgunk! És a végére Ági is jól belejött már a pózolásba, de azért megjegyezte: most érzi csak, milyen nehéz lehet a modellek munkája!

Átváltoztató team:
Jakab Neszta - stylist, sminkes, fodrász
Bognár Bogi - fotós
Szabó Patrícia - kreatív
Helyszín: White Studios

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr4412117353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása