Nesze!szer

3D-s pillázás

2014. április 14.

 

fotó.JPG

Bő egy hete már annak, hogy 3D-s pillákat rebegtetek és igen megkedveltem őket magamon. A dolog úgy indult, hogy a kéz és lábápolásban ügyeskedő Brigi, műszempilla építésből is jeles, amit saját szempilláimon tapasztalhattam a Hársfa utcai szalonjában. "Úgy számolj, hogy 3 órát biztosan nálam fogsz tölteni!" - mondta Brigi, amit először nem akartam elhinni, aztán mikor a délelőtt negyed 10-es kezdés után,12:20 körül nyitottam ki először a szememet - beláttam, hogy igaza volt. Ja igen, merthogy a szemed csukva van végig, tehát nem kell attól félni, hogy közvetlenül körülötte babrálnak majd mindenféle csipeszekkel. Sőt, az egész műszempilla építésből egyáltalán nem érzékelsz semmit - nem fáj, nem csíp, nem csikiz. Egyébként háromféle méret közül választhatsz,l én a legrövidebb mellett döntöttem, hogy természetes, mégis látványos legyen az eredmény. Olyan, mintha egy szuper szempillaspirállal lennék kifestve, ami mellé húztam volna egy vékony tusvonalat is. Azért, hogy ez a 0-24 órás sminkhatás legalább 3 hétig tartós maradjon, figyelni kell arra, hogy a felhelyezést követő 48 órában ne sminkelj rá és lehetőség szerint ne érintkezz meleg párával (pl.: szauna, kozmetikus, meleg párás zuhany, tészta főzés). Ameddig viseled, tilos az olajos kozmetikai termékek használata és a szemeid dörzsölése. Én a sminklemosást micellás vízzel oldom meg, de mivel a szememet gyakorlatilag nem is szükséges sminkelni az új pillák miatt, annak a környékét elég csak óvatosan áttörölgetnem. Viselésük abszolút nem zavaró, nem "nehezek". Hogyha kicsit összekuszálódnak a szálak, akkor szempilla kefével óvatosan átfésülöm őket. Aki ráunt a mindennapi szempillaspirálozásra, akinek nem elég íveltek a pillái, vagy, aki egy kicsit feltűnőbb tekintetet szeretne, annak irány Brigi szalonja!  (ITT találod az elérhetőséget)
Nesze!Dia
 
fotó2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://neszeszer.blog.hu/api/trackback/id/tr106029575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása